Egy klímaváltozási tanácskozás emlékeztetőjének margójára

Szili Katalin az egy évvel ezelőtt megalakított Magyar Nemzeti Fenntartható Fejlődés Tanácsának tiszteletbeli elnöke, azzal járult hozzá a tanácskozás „üzenetéhez”, hogy kijelentette: a klímaváltozás elleni küzdelem új szemléletet kíván. 
A két magas rangú politikus hölgynél én ennél sokkal többet – a globális környezeti problémákról több ismeretet igényelnék mindenkitől, és az eddiginél sokkal több és hatékonyabb intézkedést várnék el a politikusoktól, valamint az általuk szabályozással (néhol törvényes beavatkozással) orientálható, illetve befolyásolható gazdasági elittől. A multinacio-
nális cégek helyi irányítóin keresztül pedig a cégbirodalmak vezénylőitől.
Szociológusok szerint legfeljebb a lakosság fele tudja pontosan, mit jelent a klímaváltozás, és mi a következménye. A többiek csak sejtenek valamit, mint macska az esőt, mert nem tanítottuk őket kellő időben és elég jól!
Pedig tudniuk kellene, hogy a fosszilis energiahordozók (kőszén, kőolaj és földgáz) elégetése, azaz energia-előállítás során globálisan nagy mennyiségű elemi szén (karbonium) jut a légkörbe szén-dioxid formájában, s ez úgynevezett üvegházhatást vált ki, vagyis a hősugarak egy részét visszaveri a Föld felszínére. Így fennáll a veszély, hogy felmelegedés, klímaváltozás következik be.
1992-ben – az ENSZ égisze alatt – Rióban elfogadták az éghajlatváltozási keretegyezményt, de ez nem tartalmazott meghatározott kötelezettségeket. Öt év kellett ahhoz, hogy 1997-ben Kiotóban megszülessen egy konkrét csökkentési adatokat tartalmazó jegyzőkönyv (például Magyarország a 2008 és 2012 közötti időre 6 százalékos csökkentést vállalt, Ausztria pedig 8-at.) Később az USA elnöke úgy döntött, hogy nem ratifikálják a jegyzőkönyvet, de bátorítják az amerikai vállalatokat és a lakosságot, hogy önkéntes alapon törekedjenek a csökkentésre.
Elmúlt újabb öt év, és csak 2002-ben jutottak el az életbe léptetéshez. A kormányok nagyon lassan reagáltak/nak a globális problémákra. 2002-ig a klímaváltozást illetően döbbenetes adatokkal találkoztak a téma kutatói. Íme két példa: 1992-ben 360 jelentős természeti katasztrófát regisztráltak a világon, 2001-ben pedig 700-at. A 20. században a Föld felszínének átlaghőmérséklete 0,5, más számítások szerint 0,7 Celsius-fokkal emelkedett. A 21. századi prognózisok további 1,4-5,8 közötti Celsius-fokos emelkedéssel számolnak. Egyes tudósok azt mondják – egyébként teljes joggal –, hogy a Föld történetének utóbbi százezer évében mindenre volt példa: felmelegedésre, lehűlésre, időjárási rendellenességre egyaránt. A politikusok egy része – tisztelet az immár nem kevés kivételnek! – ezt szívesen hallgatja, mert azt jelenti számukra, hogy nem kell tenniük semmit. Csakhogy a 21. századra a Földön olyan új helyzet állt elő, amely eltér minden eddigitől: hatmilliárd embert kell eltartani, kétmilliárd lakást fűteni, hűteni, azokban főzni, mosni, mosogatni, tisztálkodni, és hat-hétszázmillió gépkocsit(!!) kell(?!) megtölteni üzemanyaggal. Közben a világ környezeti állapota globálisan romlik, bár lokálisan van néhány jó példa a javulásra, illetve javításra. Igyekeznünk kell, hogy a jó példák közé kerüljünk
 Dr. Györky Zoltán, Kaposvár

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!