Szelídebben, ha lehet

Meglehetős bajba került az író – ismertebb nevén Mark Twain –, mert a bicikli, bokros paripaként, levetette magáról, s az esések miatt kórházi kezelésre szorult. Kénytelen-kelletlen még órára is járt a biciklista, úgy bizony, naponként másfél órás leckéket vett, nyolcszor egymás után. Hol vagyunk már ettől? Legújabb kori diadalútját járja a kétkerekű járgány, lelkes támogatói évenként szerveznek tüntetéseket, küzdenek jogaikért, de legalábbis újabb és újabb bicikliutak építését sürgetik. S hát persze, milyen jó is szép tiszta időben, ragyogó utakon – mondjuk, folyóparton, töltésen vagy erdei ösvényen – békésen karikázni?! Csak hát amiről szó van mostanában, annak nem sok köze van az ilyesfajta bicajozáshoz. A kerékpározás lelkes szószólói a nagyvárosban akarnak tekerni mindenképpen, kívánságaikból pedig olyan benyomásunk támadhat, hogy nagyszerű járművüket minden helyzetre alkalmasnak találják, s mintha ellenfélnek tekintenék az autósokat. Támogatóikat olykor elkapja a hév, például a minap az egyik parlamenti párt főembere odáig lelkesedett, hogy a budapesti Nagykörúton szabadítsák föl a parkolósávokat  a biciklisek javára. Hát igen, az indítvány voltaképpen továbbfejleszthető, idővel a többi sávból is kitessékelhetnék az autósokat, esetleg a háztetők fölött lehetne valamifajta hidat építeni – ha van völgyhíd, miért ne lehetne házhíd –, s mennyi előnye lenne egy ilyen megoldásnak: a kipufogógáz végre nem szennyezné a járókelők tüdejét… Fantáziánkat, ha elengedjük, lám, sok minden elképzelhető, de maradjunk inkább a földön, s például két keréken akár, de ne száguldozzunk túl gyorsan a járdákon. A minap egy kisgyereket csapott el egy kerekes az Aradi utca tájékán – nem lett baj, szerencsére –, de amikor a megriadt anyuka kiabálni kezdett, egy csoport biciklis körbe vette, s bizony az édesanya kezdte magát nem jól érezni, de nem csak a még síró kislánya miatt…
Legyenek hát bicikliutak, persze, de az amúgy is nehéz parkolási gondokat ne súlyosbítsuk, az üzletek pillanatnyilag nem éppen virágzó forgalmát ne veszélyeztessük ilyen irreális indítványokkal, viszont a kerékpárosokra is vonatkozzanak szabályok, ha már a járdát választják az úttest helyett, de hozzáértő mérnökök akár azt is megvizsgálhatnák, hogy az egykor – hál' istennek – oly szélesre épített járdán nem lehetne-e helyet szorítani a kerekeseknek. Azt csak csöndesen jegyzem meg, hogy nem lehet valami nagy öröm a nagykörúti gázfelhőben kerekezni, persze a dugóban a kocsival araszolni sem, de hát olykor szállít az ember valamit, esetleg időseket, gyerekeket ültet a kocsijába, s erre, ugye, a kerékpár alkalmatlan. Vagyis ne tekintsük egymást ellenfélnek, kivált ne ellenségnek, s mindenkire vonatkozzanak szabályok. Egyik kedves tárcájában Gárdonyi elbeszéli, hogy a 19. század végén milyen nagy ellenkezés fogadta a biciklit, amely „nem magyar embernek való, és hogy csak az használja, akinek lóra pénze nem telik.” Már régen eldőlt a vita, tudjuk immár, hogy a bringa „magyar embernek” is való, ló helyett meg itt az autó, s valójában nem is a kerékpárt kell megszelídíteni. Hanem magunkat.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!