Elbocsátó csúnya üzenet a jövőből

Híven érzékeltetve a jobboldal felfogását hatalomgyakorlásról, médiaarányokról.  Amiből már most, jóval a választások előtt ízelítőt kaptunk. Tagadhatatlan fejlődés, hogy ezúttal már meg sem kellett várni Orbán kormányra kerülését a Nap-kelte újbóli kiebrudalásához.
Egyéb jelek is vannak arra, hogy már az őszt megelőzve beköszöntött az illyési magánszorgalmú ebek évadja. A fölényes Fidesz-vezetést mutató felmérések láthatóan megteszik hatásukat, egyaránt megnövelik a damaszkuszi út forgalmát és szaporítják – a közszolgálatban eddig nyilván óvatos – jobboldaliak sietős coming  out-ját. Nem lehet elég ideje korán az „örökös miniszterelnök” kedvében járni. Hallottam olyan pletykát is, hogy Orbán állítólag egy társaságban kedélyesen közölte: tőle már nem is kell számítani tisztogatásra, azt – ő aligha nevezte piszkos munkának – addigra elvégzik. Túlbuzgóságban  mifelénk a hiánygazdaság időszakában sem volt hiány (és jó néhányan már akkor kellően jártassá váltak az ülepek körüli tolongásban, de ne becsüljük le az új nemzedékek ilyen irányú készségét sem). Aminthogy a lebonyolítás piti módja is annyira jellemző és árulkodó: egy hosszú évek óta a köztévének bedolgozó cégnek hétfővel mondanak fel, ám már szombaton sem engedik adásba.
Oktalanság volna azonban pusztán törleszkedésnek betudni a friss tévétisztogatást, utóvégre a Nap-keltét, meg a többi sebtében csúnyán elbocsátottat az első Orbán-kormányzás során is leparancsolták a közszolgálati képernyőről. Hát persze, a „kiegyensúlyozás” érdekében, amire a jobboldal egészen addig szokott törekedni, amíg kizárólag hozzá húzó, de legalábbis neki jó képet vágó arcok maradnak azon a képernyőn. Tragikomikus, hogy megint egy „teljes elnöki jogkörrel felruházott alelnök”, röviden: TEJFA vezényli a parádét, mint már a legelső jobboldali kormányzás alatt is. Milyen jellemző volt: a sokkal kedvezőbb idősávban lévő, jóval nagyobb nézettségű híradó kézben tartása sem elégítette ki őket, a választások közeledtével csak eltüntették az ellenzékhez húzó Esti egyenleget.
Érdekesen alakult ez a „kiegyensúlyozási” vita demokráciánk két évtizedében. Mivel a jobboldalon jószerivel mindent és mindenkit „balliberálisnak” bélyegeznek, ami és aki nem nekik szolgál, ily módon a politikától ódzkodó  bulvártévéket is, még csak nem is háborog a lelkiismeretük attól, hogy a politizáló televíziók aránya mennyire a javukra billent. Ha Berlusconi rátelepülhet Itália médiapiacára, Orbán miért is ne törekedhetne erre?! S nem lehet akkora közvélemény-kutatási előny, hogy ne jöjjön jól a kampányban egy kiszámíthatóan kézben tartható reggeli műsor a köztévében. Ahová most – már pénteken siettek közölni – vissza fognak térni, s ahogy elnézem, jelenlétük a közképernyőn a következő esztendőkben bőven feledtetni  fogja eddigi reggeli bojkottjukat. De hát nem is önmérsékletükről híresek! 
Őszintén szólva, tényleg időben kaptuk az üzenetet a jövőből. S bízom a hasonlókban a szavazásig hátra lévő hónapokban. A balliberális kormányzás hét éve – és sajnos meganynyi balfogása – nyomán jószerivel feledésbe merült az első Orbán-kormányzás bájos időszaka, amelynek során a képernyős kisajátítás nem is tartozott a hatalommal való visszaélések igazán felzaklató példái közé, arra már szinte egykedvűen legyintettünk. Most viszont még – és megint – eseményszámba megy, ahogy  talán a Fidesz-irányítású  önkormányzatoknak (a Népszava által szombaton összegyűjtött) ügyecskéi is.
Mutassanak bármit a mai felmérések, alig három éve sok százezerrel többen nem kértek Orbán-újrázásból, mint amennyien visszatértét akarták. S akik elsősorban  őt nem akarták, csalódhattak-e a baloldalban annyira, hogy valóban feledik az ő kormányzásának – mondjuk tapintatosan – viszontagságait? Ez itt a kérdés, amelyre a tavasszal választ kapunk. Mert az valószínű, hogy a „középen” lévő ingatag választók – kivált válság idején – az ellenzékhez csapódnak és elcsapnák a kormányt, de a mai számok a legkevésbé sem tükrözik a baloldali gondolkodásra hajlók valós társadalmi arányát. Nekik, a csalódottaknak, ám jobboldalivá mégsem váltaknak lehetnek ébresztő hatásúak a jövőből érkező üzenetek.
Teszem azt a bulvárlapnak adott szombati Orbán-interjú. Benne ama kijelentésével, hogy  „kevesen voltunk, akiknek nem okozott gondot, hogy mindig önmagunkat adjuk”. Hogyne, az ember hol liberálisként, hol konzervatívként hű önmagához. Politikusként pedig ahhoz, hogy lyukat beszéljen a bulvárlap (sejtésem szerint nagyon lenézett) olvasóinak hasába, egymillió munkahelyet ígérve (persze határidő nélkül), no meg rögvest háromezer új rendőrt, s természetesen több új hidat, lévén az egy szál esztergomi azóta is dicsekvésük tárgya. Különben háromezer rendőrt nem lehet csak úgy az utcáról felvéve az utcára küldeni, s majd ötször annyiba kerülnének, mint amekkora összeg az interjúban Orbán által említett Fidesz-javaslat, amihez a szerinte megjelölt forrást a rendőri munkához nélkülözhetetlen kutatóintézetektől vették volna  el. Ám ezt persze nem kötötte a lenyűgözni remélt Blikk-olvasó orrára. Pár éve e hasábokon Kozák Márton felidézte, hogyan okította a kilencvenes évek elején egy liberális politikustársát Orbán az agrárpolitikára: átadsz öt traktort és attól kezdve arról beszélsz. Mindenesetre nem Bajnai földhözragadt módjára csupán néhány tízezer munkahelyet kell ígérni, hanem mindjárt mil-
liót, amennyi a kapitalizmusban szűnt meg a szocializmushoz képest. Ki állíthatja, hogy Orbán nem volna hű önmagához?! A hatvanas években az egyszer már megbukott amerikai politikus „új Nixonként” tudta megnyerni az elnökválasztást. Nagy képzelőerővel bír az, aki ma „új Orbánt” fedez fel a porondon.
Már csak az a kérdés, mennyire hűek korábbi magukhoz azok is, akik nem kértek az öt traktorjából. Valamint abból a hatalmi arroganciából sem, amely a vérszemet kapott jobboldaliakból egyre gyakrabban előbukkan, már most is, s mi lenne még, ha valóban nyernek. Kétkedhet benne bárki is, hogy jócskán megszaporodnának a TEJFA-k, meg az esztergomi polgármesterek? Mert amennyiben győzne is a jobboldal, korántsem mindegy, hogy milyen mértékben. Már ma is elárasztják az internetes fórumokat a fenyegetőzők, akiknek enyhén szólva sajátos fogalmaik vannak a demokráciáról és jogállamról. Ha – netán csak sok baloldali távolmaradása okán – „túlnyerik” magukat, fékevesztetté válhatnak, s reálissá a mai legrosszabb balsejtelmek. Még mindig nem késő a baloldaliaknak észbe kapni. Szavazóknak, de politikusaiknak is.

Avar János

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!