Mit ér a luxus, ha elvész a kilátás

 Szerinte az elmúlt hetekben napvilágot látott milliós állami, önkormányzati vezetői fizetések és jutalmak ügyében a legbotrányosabb az, amikor a balhé kirobbanása után ezek egy részéből képmutató módon elkezdenek jótékonykodni. Miklós Tamás, aki az egyik legismertebb helytörténésze a Balatonnak és számos kötet szerzője, állítja: polgármesterként is meg lehet maradni értelmiséginek. Saját bevallása szerint helytörténeti kutatásai ráadásul sokat segítettek abban, hogy megértse miként és miért alakult ilyen felemásan a Balaton két partjának fejlődése.

l A Balatont és környékét sokan, sokféleképpen osztották már fel régiók-
ra, tudományos és/vagy érzelmi alapon. Most, ha megengedi, én is megteszem, összegezve az elmúlt nyár empirikus tapasztalatait: az északi part Budapesthez közelebb eső fele, füredi központtal és Tihannyal, mint ékkővel, a szó legjobb értelmében vett úri közönség nyaralóhelye. A déli part  nyugati medencéje az igazi kedves retro, de szolgáltatásaiban azért sokat fejlődött és elsősorban a magyar átlagnyaraló kedvelt úti célja. Siófok és környéke – nyáron – maga a pokol: az egykor szebb napokat látott fürdőváros ma nem a Balatonnak, hanem a bűnözésnek, a lumpenségnek és a kivagyiságnak lett a fővárosa. Végül  az önök régiója, az északi part Pesttől távolabb eső része pedig a hazai és külföldi ínyencek, a nyugalmat, a bort, a kultúrát, a természetet és a hagyományokat kedvelők Mekkája… Kicsit kevesebb infrastruktúra, de több természetesség. Egyetért ezzel a jellemzéssel?
– A tó környéki települések helytörténetének kutatójaként és balatoni  polgármesterként is tudnék ezzel az egyszerűsített felosztással vitatkozni, de ha az elmúlt néhány év gyakorlati tapasztalatait vesszük alapul, akkor szinte szó szerint egyetértek azzal, hogy megfigyelhetők eltérő fejlődési tendenciák, fejlettségi szintek, valamint vendégvonzási adottságok a Balatonnál. A mi régiónkat egyébként másfél évszázaddal ezelőtt is megkülönböztették azzal, hogy a Közép-Balaton vidékének nevezték. Eltérő természeti adottságok, gazdasági-társadalmi fejlődési tendenciák révén jutottunk el idáig, hogy az ön által mondott felosztással jellemezhessük a magyar tenger vidékét.  A jól kitapintható különbségek az elmúlt másfél évszázad Balaton fejlesztésének politikai, gazdasági, demográfiai hatásainak tudható be.  Ma már karakteresen  más és más igényű üdülőközönség jelenik meg dominánsan a tó különböző régióiban. Ha szabad mégis egy közös jellemzőt mondanom, akkor az a Balaton-part túlzott, sűrű beépítettsége, ami ugyan más és más mértékben, de az egész tóra jellemző. A nagy számú magán üdülőingatlanhoz emberek, családok tartoznak, egyre többen, akikhez a nyári főszezon „vendégrohama” járul, általános  telítettséget, néhol túlterheltséget okozva.  Hol van a határ? Talán éppen a mi Közép-Balaton vidékünk az egyetlen olyan régió, ahol még „ideális” az ingatlan- és népességsűrűség, ami mellett még lehet igazán   élvezni a tó kínálta természeti és a környék nyújtotta ökológiai, kulturális és gasztronómia különlegességeket.
l Azt azért nem gondolnám, hogy „az elmúlt másfél évszázad politikai, gazdasági, demográfiai” hatásainak tulajdonítható például a Siófokot nyaranta ellepő környékbeli bűnözők és alkoholista,  drogos tizenévesek őrjöngése. Miközben a helybéliek meghúzzák valahogy magukat és „átvészelik”  a nyarat…
– Nem lenne elegáns dolog Siófok és környéke  aggasztó turisztikai, közbiztonsági és más problémáit nekem, túlparti településvezetőnek elemeznem.  Nekünk is megvannak a gondjaink és szerintem egy polgármester ne mást kritizáljon, hanem mutasson példát, hogyan kell másként csinálni… De azt azért fenntartom, hogy a mai problémák sokkal régebbről gyökerező adottságok következményei.  Cholnoky Jenő, a világhírű földrajztudós például azt írta Révfülöpről, hogy „innen  nyílik a világ egyik legszebb tája” és az itt élők ezt szinte kivétel nélkül mindannyian és mindig ugyanígy gondolták. Ebből pedig az következik, hogy a világ legszebb tájának kapuját meg kell őrizni, és ha valaki bármilyen módon el akarja csúfítani, akkor azt meg kell akadályozni. Szóval nagyon finoman csak arra szeretnék utalni, hogy azért hosszú távon az emberek ellenében, a helybelieknek nagyon nem tetsző módon lehetetlen egy hely stílusát, életritmusát átrendezni.  Nálunk itt, Révfülöpön például nagy hangsúlyt helyezünk a természeti és az épített környezetünk védelmére, a helyi  kis emlékek őrzésére. Nem hinném, hogy mifelénk  bárkit meg lehetne győzni azzal, hogy jó üzlet lesz „afterpartyzó” német fiatalokat idecsábítani és számukra jó nagy szórakozóhelyeket nyitni. Aki ugyanis hozzánk látogat, bizonyosan nem a drogoktól fog elkábulni, hanem például attól, ha felmegy a millenniumi kilátónkba és végigtekint a tó nyugati és keleti medencéjén, amely minden nap és minden órában más és más hangulatot és színeket mutat. Szóval itt kicsit más értelmet kapott az idegenforgalom, a vendéglátás és a főszezon, mint a déli part keleti végén. Pedig az itt élők legalább olyan régen foglalkoznak idegenforgalommal, mint odaát. 1870-es években itt alakult meg a Zala-Somogy Gőzhajó Társaság és 1899-ben már komoly fürdő- és partszépítő egylet működött itt.
l De ahogy hallottam, azért itt is voltak üzleti körök, amelyek finoman szólva is, szívesen „birtokba vették” volna a gyönyörű közparkkal szegélyezett parti sétányt, amely gyalog, vonatról, vízről vagy éppen autóból egyaránt csodás látványt nyújt. Nyilván ez indokolta, hogy a polgármesteri kampányában éppen arra helyezte a hangsúlyt, hogy „el a kezekkel” a parti közterületektől…
- A lényeg nem a szlogenekről, ha-nem   szemléletbeli különbségről szólt. Én ugyanis szentül hiszem, hogy az itt élők képviseletével felhatalmazott helyi döntéshozó, végrehajtó hatalom és annak feje, a polgármester, nem nézheti tétlenül, ha értékek pusztulnak vagy befektetői manipulációk martalékává válik a település. Nem hiszek például abban, hogy kijelölünk övezeteket, aztán bambán és tehetetlenül szemléljük, hogy ki milyen eszelősséget talál ki azok beépítésére. Ha pedig már a lakosok  is tiltakoznak, sajnálkozva széttárjuk a kezünket és  olyan ócska közhelyeket puffogtatunk, hogy „demokrácia van”, amit a törvény nem tilt, azt szabad és hasonlók. Egy település  választott és felhatalmazott képviselőin keresztül igenis fogalmazza meg világosan, mi a terve egy-egy területtel. Sőt, legjobb, ha konkrétan meg is tervezteti mindazt, amit szeretne és  ezután ahhoz keres üzletembereket, befektetőket az oda illő vállalkozásokhoz. Ahol egy kellemes kávézót szeretnénk, ott nem  jó kompromisszum, ha a pincehelyiségébe azért kerül egy éjszakai bár is, mert az övezeti besorolás egyébként azt is megengedi. Ahová romantikus bungalókat álmodunk, ott nem lehet elfogadni „határesetként” egy hatemeletes szállodát. És ha szeretnénk egy hangulatos kis csónak- és vitorláskikötőt, akkor senki ne próbálkozzon egy „kicsivel nagyobb”, több száz jacht befogadására alkalmas marina létesítésével. Szerintem egy városnak, falunak elsősorban a saját álmait kell megvalósíttatni a saját, az államtól kapott és pályázatokon nyert pénzen. Ehhez kell megtalálnia üzleti partnereit, nem pedig bizonyos üzletemberek vágyaihoz igazítani az elképzeléseiket. Ideális persze az lenne, ha teljes összhangban erősítenék egymást a gazdasági élet szereplői, a település vezetése, és az elért eredményeket a település lakói is magukénak éreznék. Ez nálunk helyi működési szinten így is van, de a nagyberuházások terén még várat magára.
l Azért egy kicsit az is közhelyesen hangzik, amikor a település weboldalán egy lakossági kérdésre adott válaszában azt írja, hogy „rendnek kell lenni”…
– Pedig éppen nem annak szántam. Egy önkormányzati hivatalt, testületet és polgármestert nem csak arra tartanak az emberek, hogy vágyakat fogalmazzanak meg, és elveket deklaráljanak, hanem arra, hogy cselekedjenek is. Egy választópolgár mondhatja azt: de jó lenne, ha végre rend lenne, az autók nem közlekednének a sétálóutcán. Vagy de jó lenne, ha nem kerítenék és építenék be a Balaton-parti közparkot. Egy polgármester viszont így nem beszélhet! Neki el kell érni, hogy a megfelelő hatóságok betartassák a sétálóutcában a gépkocsi-közlekedési tilalmat és meg kell akadályoznia, hogy elkerítsék és beépítsék a közparkot. Nem beszélhet a rend fontosságáról, hanem azt meg kell tartatnia. Ezen a téren még nekem is vannak hiányosságaim, van tennivalóm. Tudja, kicsit azt érzem, hogy Magyarországon még a  helyi döntéshozó  hatalom választott képviselői is gyakran valamifajta kívülálló szemlélődőként  fogalmazzák meg nemzeti jókívánságaikat. Sajnos a politikusok – néha már az arcátlanság szintjét súroló módon – elfelejtkeznek a köz iránti kötelességeikről és felelősségükről, az erkölcsi normák és jogszabályok magukra vonatkozó betartásáról.
l Mit szól ahhoz, hogy polgármesterek, önkormányzati cégvezetők évente nem ritkán hat-nyolc havi alapbérnyi jutalmat szavaznak, szavaztatnak meg maguknak?
– Aztán, ha balhé van belőle, akkor pedig felajánlják jótékony célra… Számomra ez benne a leginkább képmutató. Hogy jön ahhoz valaki, hogy közpénzen, önkényesen jótékonykodjon? Ugyanis, aki megérdemelte a jutalmat, és az nem irreálisan magas, az élvezze annak örömét, akkor igenis költse magára és a családjára. Ha viszont rossz viszonyokat lát maga körül, akkor intézkedjen ezek megváltoztatásáról. Egy döntéshozó szerintem ne segítsen jutalom közpénzből adott adományokkal, hanem intézkedjen a közjó, a kultúra, a környezetvédelem, a közbiztonság érdekében. De ilyen nehéz időkben leginkább elégedjen meg egy korrekt fizetéssel. Hozzátenném, hogy magam is egy tucat helyi civil szervezet tagja vagyok, akiket munkámmal is, de anyagilag is támogatok. A fizetésemből...
l Visszatérve a Balatonhoz: állítólag ma  a tóparton vitorláskikötő és wellnesshotel-építés a sláger, szinte versenyeznek egymással az önkormányzatok, hogy kinek van több és kié nagyobb….
– Természetesen örvendetes tendencia, hogy immáron nagyon minőségi hálózat alakult ki vitorláskikötőkből és  a szezonon kívül is kellemes, tartalmas pihenést nyújtó wellnesshotelekből a Balaton körül. De ez nem azt jelenti, hogy birka módjára most mindenkinek, egymást másolva ilyeneket kellene sorozatban gyártani, csak azért mert éppen ennek van konjunktúrája. Révfülöpön valamikor az 1970-es években a tóparti kemping fejlesztése kapott hangsúlyt. Ma már nem csak sátrak, de kifejezetten magas minőséget képviselő mobil bungalók is bérelhetők itt. Ezek amellett, hogy olcsók és kényelmesek, megőrizték a révfülöpi tópart romantikáját. Úgy gondolom, hamarosan akár különleges  helyekké is válnak ezek a természetközeli üdülési lehetőségek a Balatonnál. Ugyanis mit ér a luxuswellness, ha elveszi a kilátást, a nádast, a nyugalmat és a természet  közelségét?!  Hasonló a helyzet a vitorláskikötőkkel:  helyes, hogy  egyre több van, mi azonban csak akkor szeretnénk komolyabbat, ha ezzel nem kell lezárni az emberek elől a partot, és ha ott lehetőség lesz a kisebb csónakok elhelyezésére is. Szóval, ami jól áll Balatonfürednek, az nem biztos, hogy illene Révfülöphöz. Azért említettem egyébként éppen Füredet, mert  ami ott történik, az tényleg példaértékű. Oda, abba az elegáns, városias környezetbe abszolút illenek minőségi felszereltségű wellnesshotelek, a tágas sétányok mentén az éjszakáig nyitva tartó kávézók, bárok és a közforgalmú hajókikötőtől elválasztott, a vitorlázó közösség számára lezárt jól kiépített marinák.  De ha egy nyaraló vagy vitorlázó áthajózik, biciklizik, vonatozik vagy autózik hozzánk Révfülöpre, bizonyosan nem ugyanezt akarja látni kicsiben….
l Az köztudott önről, hogy szenvedélye a helytörténet, és számos érdekes kötet szerzője. Azt viszont talán ön sem tudja, hogy a Zala-Somogy Gőzhajó Társaság történetéről írt könyvére előjegyzést vesznek fel az antikváriumok. Budapesten ugyanis kurrens cikk a hajók iránt érdeklődők körében, annak ellenére, hogy alig két év telt el a megjelenése óta. Ráadásul ahogy hallom, polgármesterré választása után sem vett vissza a lendületből. Ír, kutat, előadásokat tart, tudományos lapot szerkeszt és helytörténeti túrákat szervez…
– Remélem – legalább egy ilyen kis településen – azért nem kell megszűnni értelmiséginek lenni annak, aki polgármesterként is megpróbál tenni a helyi ügyekért. Nekem szenvedélyem  a Balaton környékének kutatása, a Benke László helyi igazgató és kollégái által létrehozott révfülöpi helytörténeti múzeum és a honismereti mozgalom szervezése, s nagyon remélem, hogy soha nem lesz polgármesterként munkaköri kötelesség erről lemondani. Ennek az érdeklődésnek köszönhetem azokat a polgármesterként is vállalható gondolatokat néhai fürdőhelyfejlesztő Czigány Károlytól, aki azt mondta: „Sokaknak tetszeni – nehéz, mindenkinek tetszeni – lehetetlen. Olyan is van, kinek nem tetszeni – érdem.” Ősi igaz-ság van soraiban! Amit a hajózástörténeti kötetemről mondott, az meglep és persze jólesik. Ha ez így van, azért ez azt is jelzi, hogy talán nincsenek is olyan vészesen kevesen, azok a „vájtfülűek”, akik ilyen kizárólag intellektuális szenzációkat tartogató kulturális termékek fogyasztói. Márpedig, ha ez így van, talán mi is jó úton járunk, hogy ilyen jellegű „attrakciókkal”, és nem áttekinthetetlen finanszírozású és végkimenetelű megaberuházásokkal próbáljuk fellendíteni Révfülöp idegenforgalmát. Remélem az erre fogékony nyaralók közül sokan tényleg el is jönnek Révfülöpre, ahol ráadásul a hajózástörténeti kötetem is egyszerűbben beszerezhető.

Bóday Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!