Bujtor István halálára

Akaratán kívül folytatásos dráma lett a végzetessé vált betegségéből. Olyan dráma, ami tele rejtélyekkel és elhallgatásokkal. Egy ország várta róla izgatottan a híreket, attól kezdve, hogy július 31-én rosszul lett, és a Veszprém Megyei Kórházba szállították. Nem jöttek megfelelő információk. Ez tovább növelte az érte való aggódást. Bulvárlapok címoldalára kerültek a róla szóló hírek, és álhírek, ami az emberek iránta való szeretetét is mutatja.
Nem volt pedig az utóbbi időszakban nagyon szem előtt, színpadra alig lépett, azt sem különösebben reflektorfényben lévő teátrumokban tette. De már életében legenda alakult ki körülötte, ami tán ott kezdődött, hogy a híres Gundel Károly unokája. Ráadásul Latinovits Zoltán féltestvére. Bivalyerős alkatán látszott, hogy szeret jókat enni, tudható volt, hogy a finom itókát sem veti meg, és igencsak híve a gyönyörű nőknek. Szóval tudott és szeretett élni, szerelmes volt patinás vitorlásába, a Rabonbánba is, amivel, vagy akivel, szinte társalgott, imádta a Balatont, többszörös magyar vitorlásbajnok. Nem véletlenül a Balaton a fő helyszíne a magyar Bud Spencer kalandjainak, kieszelte magának, és jó néhány alkalommal játszotta Ötvös Csöpit, a melák, fanyar humorú, a szabályokra gyakran fittyet hányó, de érző szívűen gyerekszerető bűnüldözőt, akinek kemény ökle az igazságot szolgálja. Még népszerűbb lett vele. Pedig a Bors című tévésorozat már szép népszerűséget hozott neki. Annak ellenére, hogy abban szerepe szerint nem is a jó oldalán állt. De tökkelütött figurát játszva is tudott férfiasan sármos lenni. Játszott temérdek filmben, A kőszívű ember fiaiban éppúgy, mint a Szemüvegesekben, a Sándor Mátyásban, vagy éppen Jancsó Miklós alkotásaiban.
Legjelentősebb színházi szerepe minden bizonnyal a Száll a kakukk fészkére vígszínházi előadásában a robusztus indián, aki csak hallgat és hallgat, az arca is rezzenéstelen, mégis látszik rajta, hogy nőttön nő benne a feszültség, egyre kevésbé viseli a körülötte történő aljasságokat, az igaz-
ságtalan fogva tartást a zárt osztályon. Alkatának megfelelt ez a szerep, sőt egyenesen érte kiáltott. De képes is volt eljátszani a robbanással teli feszültséget, és a közvetlenül robbanás előtti hangulatot. Meg a robbanást is. Ültéből lassan felemelkedve, mint valami monstrum indult a rácsos ablak irányába, őserőként törte-zúzta a rácsot, és rontott ki a szabadba.
Szabadságvágya nehezen tűrte, hogy igazgató lett a veszprémi Petőfi Színházban, többször hallottam zsörtölődni amiatt, hogy nem való ez neki, támadták is érte, valószínűleg nem is jogtalanul, hogy előre levajazott pályázaton indult. De tette, amit kell, nem rendezett vérfürdőt, elbocsátáshullámot új direktorként a színházban, mindig is volt szíve. És volt rettenthetetlennek hitt ereje is. Ami most végleg elhagyta. Nézők sokasága gyászolja.

Bóta Gábor

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!