Dióssy Klári ragaszkodik Szegedhez

„A váltásra gyorsan kell reagálnom, de annyi rutinom már volt, hogy 1999-ben a Főtér című országos műsort vezettem Világi Péterrel, 2002-től pedig a Napi Mozaikot” – tette hozzá. „Örömmel vállaltam a Nappalit, fontosnak érzem, hogy a közszolgálati médiumhoz tartozom. Rengeteget kell készülnöm egy-egy adásra, bár mondhatnánk, hogy az esetek többségében az általános műveltség is elég lenne. Nem vagyok hajlandó azonban úgy beülni a műsorvezetői székbe, hogy nem olvasok hozzá a témákhoz, bármenynyi segítséget is kapok a kollégáktól. Mivel híradós riporterként elég sokat utazom – Csongrád, Békés, Szolnok és Bács megyéket járjuk be –, nem mindig jutok időben nyomtatott sajtóhoz, ezért általában az internetes kiadásokat olvasom, és olykor a hírműsorokat is a világhálón nézem.”
Gyerekkorában még Kudlik Júliáék voltak képernyőn, a bemondónő pedig nagy hatással volt rá. „Az egész család rajtam nevetett, ahogyan hatévesen utánozni próbáltam a tévéseket. Míg másnak sportról vagy nyelvtanulásról szólt a diákélete, engem Édes anyanyelvünk és Kazinczy-versenyekre vittek szüleim. Szegeden magyar-ének szakra jelentkeztem a főiskolára, bár, ha lettek volna már kommunikáció, vagy média szakok, azokra próbáltam volna meg bejutni. Mai fejjel azonban nem bánom, hogy kihagytam a tévés iskolát, mert úgy érzem, hogy a gyakorlatban mindent alaposan megtanulhattam. Már a főiskolán éreztem, hogy szüleimmel ellentétben, én nem fogok tanítani. A Magyar Rádió szolnoki stúdiója keresett meg először, de Szegeden is rádióztam egy ideig. Azt hiszem, mi az utolsó generáció voltunk, tizennégy évvel ezelőtt, amely apránként kaptunk lehetőséget a televízióban; ma már kevesebb ismeretlen arcot dobnak a mélyvízbe, a kereskedelmi tévék inkább sztárokkal próbálnak meg eladni egy produkciót” – vélte. „Utolsó éves főiskolás voltam, mikor szüleim szóltak, hogy a regionális szerkesztőségben keresnek riportereket. Akkori főnököm, Bán János azzal fogadott, hogy először meg kell tanulnom híradós riportokat készíteni, és csak utána törhetem a fejem műsorvezetésen. Nem két hét volt tehát, mire képernyőre kerültem...” – nevetett. „Mindig a szociális és kulturális témák érdekeltek, politikai műsort például sosem vezetnék. Mindent összevetve, azt hiszem, a könnyed, szolgáltató magazinoknál érzem a legjobban magam, de talán az országos Híradó műsorvezetéséért újragondolnám a dolgot...”
Dióssy Klári szerint a Nappalinak nem sztárokra, hanem hasznos ötletekre kell épülnie. „Azt szeretnénk, ha dominálnának a közszolgálati elemek a Nappaliban, el akarjuk kerülni a bulvárosodást. A stúdióbeszélgetéseknél mindenekelőtt a felszínesség érzetét próbáljuk elhessegetni, nem azért hívunk meg egy vendéget, hogy feldobja a műsort, hanem mert valóban kíváncsiak vagyunk rá. Ha akárkit fogadhatnék, múltból és jelenből, azt hiszem, elsőként nem az élők sorából választanék; Yehudi Menuhin hegedűművésszel beszélgetnék legszívesebben” – árulta el a műsorvezető, akinek eleinte igencsak nehezére esett visszanéznie magát az adások után. „Később megértettem, hogy csak ebből tudok tanulni. Ha az embernek van annyi exhibicionizmusa, hogy odaálljon a kamera elé, akkor az sem árt, ha van elegendő önkritikája is! Kétségtelen, hogy figyelem azokat a tévéseket, akik hasonló műsort vezetnek, de nem célom, hogy ellessek tőlük dolgokat. A Nappaliban nincs súgógép, üresjáratokat sem találni, ezért szigorú rendet kell tartanom a fejemben, nem engedhetem meg magamnak, hogy elmélázzak a következő percekről. Persze adódhatnak váratlan helyzetek is, például ha nem tudjuk letesztelni, mennyire beszél jól az emberünk. Ha a vendég hallgat, nekem kell megszólalnom a hangján, és elmondani, mit akar.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!