Pályafutása elején még babapiskótával doppingolt Molnár Barbara, aki az elmúlt vasárnapon, Berlinben már figyelemre méltó időt ért el a hagyományos maratoni versenyen.



– Hatalmas élményt jelentett a berlini futás – mondta a VH érdeklődésére a TF-en testnevelés-egészségtan diplomát szerzett fiatal hoszszútávfutónő, aki dr. Török Jánossal a MAC-Népstadionban készül. – Negyvenezren indulhattunk, becslések szerint legalább egymillióan övezték a verseny útvonalát.
Hogyan sikerült kijutnia Berlinbe?
– Knipl István menedzser jóvoltából, ráadásul a második sorból rajtolhattam. Egyébként már június
végére mind a negyvenezer hely elkelt. Jól sikerült a felkészülésem, az egyéni csúcs eléréséhez nagy segítséget jelentett a végig velem futó Józsa Gábor jelenléte. Csak 35 és 40 kilométer között kerültem kisebb gödörbe, ezért a remélt 2:46 óra helyett meg kellett elégednem a 2:48:26 órás idővel.
Ez mindössze a negyedik maratoni próbálkozása volt. 
– A táv második felében még bennem maradt két-három perc. Ha elindulok november végén, Firenzében, úgy ott ennyivel jobb időt szeretnék elérni. Ez azonban még egyáltalán nem biztos, mert szeretnék óvatos lenni. A legfőbb célom ugyanis a londoni olimpia A szintjének teljesítése.
Mikor dönti el, indul-e Firen- zében?  
– Október második felében, a Bécs–Pozsony–Budapest ötnapos szupermaratoni után. Ez a versenyforma egy jó állóképesség növelő, hangulatos futófesztivál számomra, amelyen már négyszer indultam, tavaly viszont betegség miatt lemondani voltam kénytelen. Idén mindenképpen ott leszek; vagy az öttusázókkal, vagy egy női váltó tagjaként. Utána már pontosan érezni fogom, érdemes-e vállalnom a firenzei kalandot.
Az olimpiai szint teljesítése mellett milyen további célok motiválják?
– Mindenképpen meg akarom szerezni az atléta szakedzői képesítést. Egyébként szeptember óta félállásban dolgozom a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban. Arra már ilyen rövid idő után rájöttem, hogy nem egyszerű a tanárok dolga...


 (J. K.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!