Nyakó István szerint már elindította a Fidesz minden idők legdurvább kampányát; az MSZP szóvivője így reagált Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője MTI-nek adott szombati interjújára, amelyben az szerepel, hogy az ellenzéki párt szocialista részről minden idők legdurvább kampányával számol.
a pökhendiségig, a durva erőszakig - fogalmazott Nyakó István. A szóvivő hangsúlyozta: az elmúlt hónapokban látni lehetett azt is, miként működik az önkormányzatokat megcsapoló fideszes pénzszivattyú. A szocialista politikus szavai szerint most abból is ízelítőt kaphatott mindenki, hogy miként bánik a Fidesz a szavazókkal, „ököllel és pisztollyal megy nekik”, miközben a párt vezérkara megint csak hallgat. A hallgatásnak Nyakó István szerint az az oka, hogy „elindultak a szüreti mulatságok” Orbán Viktor tokajhegyaljai birtokain. A Fidesz megnyitotta a kampányt, és a nyitány üzenete kristálytiszta: „ha nem vagy velünk, nem azt csinálod, amit mondunk, ütni és lőni fogunk téged” – tette hozzá a szocialista politikus, aki szerint Magyarország elkezdhet félni. Hozzátette: ha Orbánékon múlott volna, akkor egy nyugodt perce nem lett volna az országnak, csak azért, mert 2006-ban sem szerezhették vissza az áhított hatalmat. A szocialista képviselő szerint az ellenzéki párt „csatateret csinált” Magyarországból. Ez így volt akkor is, amikor együttműködésre, közös munkára lett volna szüksége az országnak – tette hozzá. A Jobbik bevallása szerint „több mint félezer fideszes internacionalista” harcol soraikban; ezeknek a légióknak Demeter Ervin és Cser-Palkovics András Fidesz-Jobbik közös képviselők az élharcosai – mondta végül Nyakó István, aki úgy fogalmazott: „erre varrjon gombot Szijjártó Péter”.
AZ MSZP azt javasolja, hogy Kósa Lajos (Fidesz) gondolja át újra ötletét a tervezett önkormányzati tüntetésről, mert utcai akciójával ismét teret enged a szélsőségeseknek, ronthatja Magyarország nemzetközi megítélését – közölte Nyakó István szóvivő az MTI-vel szombaton. Október 10-ére, a fővárosi Kossuth térre hirdetett meg önkormányzati demonstrációt a tervezett elvonások elleni tiltakozásul négy fideszes polgármester, köztük Kósa Lajos. „A riogatástól, az utcai politizálástól nem születnek hamarabb megoldások. Cserébe viszont újra az utcára vonulhatnak a futballhuligánok, újra éghetnek a kukák, újra vehetik a kalapjukat a munkát és pénzt hozó külföldi befektetők” – jelentette ki Nyakó.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!