Néhány éve két igen kiművelt pedagógust hallgattam a televízióban, s
értettem aggodalmukat. Azt taglalták ugyanis, hogy egy kényszeres
„újító”, nevezetesen Magyar Bálint, azt az oktatási rendszert döngöli
hazánkra, amely már megbukott Amerikában, s amelyet az amerikaiak éppen
szeretnének végleg elfelejteni. Az örökkön örökké hangoztatott
tudásközpontú oktatás helyett a tudást, mint mellékes tényezőt,
kidobtuk az ablakon, s valami megfoghatatlan zagyvalékkal erőlködünk
érthetetlen módon, immár több mint egy évtizede a semmibe.


Kezdődött a NAT-tal (Nemzeti Alaptanterv). Hajdan volt egy Tanterv és Útmutatás, amelyben egységesen meghatározták, mit is kell tudni egy kettes, hármas, négyes, jeles tanulónak tantárgyanként. Ma van a NAT, amelyet a pedagógusok írnak/írtak, és azt foglaltak bele/össze, amit akartak, vannak a témakörök, s még véletlenül sem valami jó értelemben vett egyformaság, hasonlóság, mintha a tantervírás pedagógusfeladat volna… Azaz tehát annyi tanterv, ahány iskola, amilyen pedagógus…
Kezdetben voltak az egységes tankönyvek, s ha a hatodikos gyerek Nyíregyházáról Szombathelyre költözött, nagyjából ugyanott folytatta, ahol a régi iskolában abbahagyta. Ma van számtalan tankönyvféleség, egyik rosszabb, mint a másik, s ha a gyerek költözik, új oskolájában nagyjából azt hazudik, amit éppen érdeke megkíván, hogy tehát: mi ezt nem tanultuk, nem így tanultuk, sose hallottam róla stb....
Kezdetben vala a buktatás, mert ha a gyermek nem felelt meg a tantervben előírt követelményeknek, hát megbukott, pótvizsgázhatott, s ha sikerült, mehetett tovább, ha nem sikerült, ismételt.
Höhőőőőő, így a nagy reformátor! Amikor a gyerek legfogékonyabb, akkor éppen nem bukhat, triviálisan kifejezve, akármilyen  hülye/buta, akkor is továbbhalad egészen negyedikig, ha pedig később hatból megbukik, akkor is araszolhat előre (előre???), ha ezt akarja, kéri, mit ne mondjak, követeli a kedves szülő, ha a „gyermekanyag” a „főbutaság” csimborasszója, akkor is.
Kezdetben vala a 16 éves tankötelezettségi korhatár, ma már ez 18 évre  bővült. Most tessék elképzelni annak a gyereknek a tudását, amelyik 16-18 évesen ötödikes.
Kezdetben vala a kisegítő iskola, mert bizony tetszik vagy sem, vannak olyan gyerekek, akik képtelenek a tananyag minimális elsajátítására is, ám szakember (gyógypedagógus) vezetésével mégsem kell(ene) teljes sötétségben maradnia. Most vala az integráció. A legbutább, legsötétebb, olykor kezelhetetlen, nevelhetetlen kölök ott rombol a normálisok között, s húzza magával az értelmesebbjeit lefelé, egyre lejjebb!
Kezdetben vala a négy alsó osztály, amolyan alapozó négy év. A gyerek megtanult jól írni, olvasni, a számtani alapokat elsajátítani. Most kitalálják, hogy legyen hatéves az alapozás, a tanító nénik tanítsanak ötödikben-hatodikban is. Az olvasás, írás (fogalmazás), számolási órák számát kellene esetleg megemelni, s a négy év pont elég lenne  az alapozásra!
Minden magyar gyerek tud annyit, mint bármelyik külföldi társa, mert az erkölcsileg, anyagilag a végtelenségig megalázott pedagógusok – még ha van is némi kontraszelekció – addig „ügyeskednek”, amíg némi ismeretanyagot  csak „becsempésznek” a gyerekek fejébe.
Mi a fenének vannak Magyarországon szakszervezetek, ha képtelenek odaállni, s azt mondani a rombolók elé: eddig és ne tovább! Az oktatás bízzák szakemberekre (mint minden mást), ne pedagógiai paprikajancsikra!
Parraghy Zoltán, Mezőtúr

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!