Minden csinnadratta, a legkisebb felhajtás nélkül mondott búcsút a kézilabdának a világ egyik legjobb játékosa, Radulovics Bojana, aki aranybetűkkel írta be a nevét a sportág magyar nagykövébe. Akik nem jártasak a sportban és főképpen a kézilabdában, azoknak bizonyára feltűnik a neve: igen, ő nem magyar származású, Szerbiából érkezett hozzánk, és 2000-ben kapta meg a magyar állampolgárságot. Radulovics játéka élményszámba ment, nemcsak idehaza, a világban is elismerték, hiszen két alkalommal is, 2000-ben és 2003-ban a sportág legjobb játékosának választották. Olimpiai és világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnoki bronz tulajdonosa, de csapatával, a Dunaújvárossal Bajnokok Ligáját, EHF-kupát és Szuperkupát is nyert. Többszörös magyar bajnok. 1994-ben került Magyarországra, és ez év derekán hagyta abba a játékot. Azóta jóformán semmit sem lehet tudni róla.
– Úgy tartottam jónak, hogy csendben távozom, mert súlyos vállsérülésem nem teszi lehetővé, hogy továbbra is a csapat rendelkezésére álljak. Meg aztán egy kicsit benne vagyok már a korban is, 23 éve vettem először kézilabdát a kezembe.
n És miért éppen azt vette, miért nem más sportágat választott?
– Jugoszláviában nagyon népszerű volt ez a sportág. Én Palicson jártam iskolába, és nálunk ez volt a legkedveltebb játék, ezért választottam.
n Gyorsan kiderült, hogy érzéke van hozzá?
– Hála istennek igen, mert 15 évesen már az első osztályban szereplő Zombor csapatának lettem a tagja. Innen az utam az egyik legnépszerűbb együtteshez, a belgrádi Radnicskihoz vezetett. Majd 19 évesen Spanyolországba igazoltam, ahol a Valencia játékosa lettem. Ezt követően kerültem Magyarországra, először Zalaegerszegen szerepeltem, majd Dunaújvárosba igazoltam, és az utolsó évemet Győrben töltöttem.
n Az egyik legnépszerűbb játék Ibériában a kézilabda, a Valencia pedig a legerősebb együttesek egyike. Miért döntött úgy, hogy mégis Magyarországra jön? Netán kevesellte a keresetét?
– A pénz nem játszott szerepet ebben, érzelmi okok miatt döntöttem így, először is azért, mert nagyon kötődöm a szüleimhez, és Spanyolország nagyon messze volt, hogy rendszeresen találkozzunk. A másik ok pedig, hogy a legkedvesebb korábbi edzőm, Katona Sándor lett a zalaegerszegiek trénere.
n Az igazi csúcsot Dunaújvárosban érte meg. Milyen emlékeket őriz a kohászvárosról?
– Fantasztikusan jó társaságba kerültem, kiváló játékosok voltak a társaim, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a BEK-győzelem, a bajnoki címek, a Szuperkupa, meg az EHF-kupa megnyerése.
n Ön azon kevesek közé tartozik, akik pillanatok alatt belopják magukat az emberek szívébe, hiszen amikor megkapta a magyar állampolgárságot, azok után a drukkerek azt mondogatták, hogy Bojana a legmagyarabb magyar lett.
– Erre nagyon büszke vagyok, és arra, hogy nagyon gyorsan sikerült beilleszkednem Magyarországon, persze ebben az is szerepet játszott, hogy Palicson sok magyar él, és gyerekkoromban meg is tanultam a nyelvet.
n A világ egyik legsikeresebb kézilabdás pályafutását tudhatja maga mögött. Nem hiányzik a játék?
– Természetesen nagyon sokszor gondolok rá és álmodom is vele, de 23 év nagy idő, és ezalatt jóformán lazításra csak akkor volt lehetőségem, amikor sérülések sújtottak. Sajnos ebből jócskán kijutott a számomra, hiszen több mint egy évet kellett kihagynom egy térdműtét miatt, és a befejezés is azért történt, mert egy komoly vállsérülésből már nem tudtam végleg kilábalni.
n Már nincs edzésben. Sportol valamit, mivel tölti az idejét?
– Hazaköltöztem szüleimhez Palicsra, ahol nyitottam egy szafari játszó parkot, ahol rendszeres sportolást tudok biztosítani a gyermekek részére, és különböző ünnepi partik megrendezését is vállalom.
n Gyakorló mama. Kisfia érdeklődik már valamilyen sportág iránt?
– Most ötéves, és több mindennel próbálkoztunk, először azt akartam, hogy ússzon, de mindig azzal jött haza, mama, hideg a víz. Most a foci érdekli leginkább, de hát van még ideje arra, hogy sportágat válasszon.
n Sikeres sportember volt. Van tüske önben?
– Kiben nincs, hiszen az élet minden területéről különböző behatások érik az embert, és ezt kivédeni nem lehet.
n Dunaújvárosban a legkedveltebb játékosok közé tartozott. Aztán mégis Győrbe igazolt, majd elbúcsúzott. Ha ma kérnék arra, hogy Győrbe igazoljon, megtenné?
– Természetesen, nagyszerű közegbe csöppentem, rendesek voltak a vezetők és a játékosok, de egy sportolónak éreznie kell, mikor jön el az a pillanat, amikor nincs tovább.
n Pályafutásának van-e olyan pontja, amire nem szívesen emlékszik viszsza?
– Nincs. De ha azt kérdezi, hogy van-e fájó pont, igen, van, méghozzá az, hogy soha nem sikerült aranyérmes csapatnak a tagja lennem. Sydneyben az olimpián másodikak lettünk, majd később a világbajnokságon is ezüstérmet szereztünk, és ebben az a fájó, hogy mind a két alkalommal az utolsó pillanatokban csúszott ki kezünkből a legfényesebb érem. Az meg az én külön balszerencsém, hogy sérülésem miatt nem lehettem tagja annak a válogatottnak, amely Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.
n Hamarosan világbajnokság lesz és már nem lesz ott. Miként látja az utódok esélyeit?
– Remélem, a lányok összekapják magukat, és meg fogják szerezni az olimpiai részvétel jogát, és nagyon kívánom nekik, hogy összejöjjön az, ami nekem nem sikerült. Mármint az olimpiai aranyérem.
n Nagyon sok játékos számára rendeztek búcsúmeccset. Sokkal kisebb kaliberű embereknek is, mint ön.
– Ennek a megválaszolását ne tőlem várja.
(Így hát erről a szövetség főtitkárát, Sinka Lászlót kérdeztük, aki azt mondta, nyitott kapukat döngetünk – a szerző.)
n Mivel tartja rendben a kondíció-ját?
– Futni nem nagyon futok, de lótok-futok eleget a park miatt. Most, hogy bejött a hidegebb idő, rendszeresen bejárok korcsolyázni Szabadkára, és ez kellemes kikapcsolódást jelent a számomra.
n Több mint tíz évet töltött minálunk. Tartja a kapcsolatot a magyarokkal?
– Mint azt említettem, Palicson is sok magyar van, és nagyon sok barátom akad közöttük. Rendszeresen átjárok Magyarországra, hiszen állampolgár vagyok, és természetesen ilyenkor felkeresem azokat az embereket, akik közel állnak hozzám, és soha nem felejtem el azt, hogy itt kaptam meg azt a lehetőséget, hogy a világversenyeken bizonyítsak.
n Szerb létére minálunk szerezte a legszebb eredményeit. Nem rótták ezt fel odahaza önnek soha?
– Nem, sőt büszkék voltak rám. És megértették azt, hogy játszani akartam, olimpián és ezt akkor, 2000-ben a jugoszláv válogatottal nem tudtam volna elérni. Bár az itteni válogatottban is körülbelül ugyanannyiszor játszottam, mint a magyarban.
n Mire a legbüszkébb?
– Sydneyben az osztrákok elleni meccset soha nem fogom elfelejteni, ahol az utolsó pillanatokban sikerült az én gólommal továbblépni, pedig öt perccel a befejezés előtt biztosan vezettek a sógorok, ahogyan a magyarok szokták hívni őket. És biztos azt sem fogom elfelejteni, hogy a Zágrábban rendezett világbajnokságon 94 góllal én lettem a gólkirály , ahogy az athéni olimpián is, meg az Európa-bajnokságon.
n Azon nem gondolkozott, hogy valamilyen formában bekapcsolódik a sportág életébe?
– Egyelőre élvezem a civil életet, de soha ne mondd azt, hogy soha.
Fluck Miklós
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!