Vége a televíziózásnak?

 

l A Hot! Magazin Top 100 Sztár kiadványa szerint 2008-ban Vágó István volt a legnépszerűbb híresség – másképp fogalmazva: celeb – Magyarországon, s a Gfk. 2006–2007-es kutatásában is a 8. helyen állt. Mit gondol a celebségről?
– A „celebek” kiválasztásánál az egyik fő szempont az, hogy a nézők milyen típusú embereket látnak szívesen. Amióta egyes hetilapok tudatosan mérik, hogy melyik címlapceleb hány példányt „ad el”, pontosan tudják, a magyar fogyasztónak milyen celeb kell. Az értelmiségi fanyalgók azt kérdezik, „ilyen celebek kellenek nekünk?” – és a válasz az: igen, ilyenek. Egy Kossuth-díjas színművésszel, egy Széchenyi-díjas kutatóval a címlapon nem adnának el csak néhány példányt. Ez a helyzet a tévéműsorokkal is. Van hazánkban 85 magyar nyelvű tévéadó; ha valamelyik nem tetszik a nézőnek, egyszerűen elkapcsol – és bőven van hová. A nézettségért folyik a harc. A nézőket pedig nehéz nevelni. Ők főleg a szórakoztatást keresik, és ezzel a celebeket. Azt gondolom, korunk üzleti terméke a celebség. A közéleti emberek közül pedig – magamat is ide sorolom – az lehet közkedvelt, aki nem osztja meg a közönséget. És ugye az nem osztja meg, aki nem foglal állást fontos ügyekben. Én olykor nem rejtem véka alá a véleményemet, ezért a nyolcadik hellyel is igazán elégedett vagyok.
l Régi munkahelyétől, az RTL-klubtól egy évtized után se hideget, se meleget nem mondva búcsúzott, s az utódjáról sem mondott épp hízelgő szavakat. Hogyan is festett ez a válás?
– Az utódomról semmi dehonesztálót nem mondtam! Ez csak bulvárlapi manipuláció. Eredetileg úgy döntöttem, hogy soha nem fogom minősíteni Fábryt abban a székben. Sokáig tartottam is magam ehhez, azután az egyik bulvárlap újságírója azt kérte, csak néhány szót mondjak, mégis mire számíthatunk. Azt feleltem: valószínűleg a celebekkel a Legyen ön is milliomos! nem az lesz, ami volt. De ez nem is Fábryra vonatkozott. Ezt a lap megírta, és rá egy héttel már az jelent meg ugyanott: én folyton piszkálom Fábryt… Ami a válásomat illeti az RTL Klubtól, az kifejezetten baráti volt. Nem akartak elengedni, de olyan folyamatos munkát se ígértek, amilyenre vágytam. Hónapokig tartott a diskurzus, s attól tartottam, hogy az RTL-nél nem lesz műsorom. Így végül lejárt a szerződésem, és nem hosszabbítottam meg. Ezt ők nehezményezték. De mit tehettem volna? Én szeretek dolgozni, jó ha biztosan van műsorom – és a TV2-nél van.
l Köztudottan, és önmaga által is elismerten rosszul viseli el a kritikát. Közszereplőként ezzel nem árt önmagának? Hiszen az utóbbi időkben támadások sora éri.
– Igaz, néhány éve még azt is meg tudtam volna mondani, hogy 1976-ban ki írt rólam rossz kritikát, és az is igaz, hogy nemrég elárultam: roszszul esett, amiért Havas Henrik az éppen induló Párbajt lerántotta. Vele sose voltam magánemberként barátságban, de ezen túl is, úgy vélem, ő sértett ember, s elsősorban az RTL-re és a TV2-re haragszik. Azt hiszem, csak élt a kínálkozó  alkalommal. Ami meg engem illet, a rossz kritikatűrésen már túl vagyok; kívülről is tudom nézni magamat és a műsoraimat. Minden építő bírálatot szívesen fogadok, s amit lehet, meg is fogadok. Csak azt viselem el nehezen, ha igazságtalanok a kritikák. Havas véleménye óta pedig ezek nem arról szólnak, hogy a Párbajban milyen kivetnivalót találnak, hanem arról, hogy végre megbuktam. Ez nemcsak méltatlan, de nevetséges is. Kész agyrém összehasonlítani a 8 és fél éven át futó Legyen ön is milliomos! óriási beharangozással lezajlott műsorvezető-váltása és 9 óra utáni adása nézettségét egy három hete futó sorozat egyik késő délutáni epizódjáéval és azt mondani: Fábry megvert a nézettségben. A bukás számomra az lenne, ha a műsoridő alatt mind többen kapcsolnának el, ahogy az Fábry műsorával történt. De a Párbajt, ahogyan telik az adásidő, vagy ugyanannyian, vagy – ez a gyakoribb – egyre többen nézik. S ugyan miért is bukna meg egy Oscar-díjas színész azért, mert szerepel egy vacakul sikerült filmben? Nem kell visszaadnia a díjat. S nem is ő, hanem a film bukott meg.
l Tévés hitelreklámhoz adta az arcát. Miért? Rászorul erre?
– Nem. De hadd ne legyek álszent: igen, mint minden pályatársam, én is anyagi előnyökért vállalok – de nem akármilyen, hanem gondosan megválogatott – reklámszereplést. Mostanában jó néhányan, a civil kritikusaim is mondják: az a „bűnöm”, hogy a nevemet adtam a Providenthez. Ám ez súlyos tévedés! Az ugyanis hitelfolyosító intézet, a Credithill pedig nem ad hitelt, nem is buzdít hitelfelvételre, hanem csupán közvetít. Azt teszi: ha már valaki hitelre szorul, akkor segít megkeresni a neki legmegfelelőbbet. Csakis olyan reklámban veszek részt, aminek utána is nézek. Ha gyógyhatású termékről van szó, akkor átnézem a dokumentációját, a klinikai kipróbálási jegyzőkönyvét is, ha meg pénzintézetről, akkor annak is utánajárok, hogy van-e vele kapcsolatban panasz.
l Mostanában élve temetik. Attól hangos a média, hogy a TV2 Párbaj vetélkedője sokaknak nem tetszik, a nézettsége elmarad a várttól, s ha lekerülne a műsorról, akkor Vágó kereskedelmi tévés karrierjének annyi. Valóban ez lenne a vég?
– Szó sincs erről! A TV2-nél köteleztem el magam, de korántsem csak a Párbajra. S miért is lenne ez a vég? Melyik az a tévés, akinek nem volt még gyengébben sikeredett műsora? Pláne egy három és fél évtizedes sikerszéria után? Különben minél kevésbé hozza egy műsorom azt, amit várnak tőle, annál valószínűbb, hogy kell csinálnom egy újat – amit én imádok. Ha a Párbaj, amely szerintem ráadásul nem is rossz formátum, kifárad, akkor lehet, hogy egy másik műsorba kell majd fognom. Bízom benne, hogy így történne, és a tévés múltam adna ehhez elég szakmai hitelt. Az viszont igaz, hogy nem foglalkoztat a visszaút az RTL Klubhoz, ez nem csikicsuki játék.
l Kiborult a Párbaj forgatásán, amikor a játékos meghátrált a 25 milliós cél előtt és beérte félmillió-val. Játékosa, Shady azután megvallotta; anyagi gondjai miatt érte be a kevesebb, de biztos pénzzel. Utólag: bántja a dolog?
– Sokan hányják a szemünkre, hogy nem lehet tőlünk sok pénzt nyerni, mert arra mi vigyázunk. Pedig azon vagyunk, hogy a játékos vigyen el minél többet; az bánt, ha ő nem vállalja. S utólag soha senki nem arra emlékezik, hogy a meghátráló így is viszonylag sok pénzt vitt haza, Shady például félmilliót, ami ugye néhány perc szereplésért igazán nem rossz órabér… Természetesen azt szeretném, ha a műsor élesebb, feszültebb légkörű lenne, hogy legyen min izgulnia a játékosnak és a nézőknek. Ez a műsorkészítő érdeke. Shady végül is nyert, őt nem kell sajnálni. Örülök neki, hogy ennyit vitt haza, de még jobban örültem volna, ha kockáztat, és 10 vagy akár 25 milliót nyer. Tudom, a többségnek a 25 millió nemcsak játék, hanem komoly összeg. Sokan ítélhetik meg úgy, hogy ez túl nagy kockázat, és inkább beérik a kisebb, de biztos nyereménnyel. Ezért mondtam azt: nézzük át a szabályokat, hogyan lehetne mégis jobban érdekeltté tenni a játékosokat, hogy menjenek tovább. A „kiborulás” erre azért erős túlzás, ami a bulvársajtótól nem áll távol…
l Megszellőztette a Nana weboldal, hogy „majdnem bedőlt” a biorezonancia – ön szerint – áltudományának, és ezzel majdnem leszokott a dohányzásról. A biorezonancia, írták, a sejtek elektromos tevékenységét vizsgálja, és az EKG, az EEG, az EMG után a diagnosztika és a terápia új módszere. S azt, hogy egy ilyen módszerrel kacérkodott, állítólag zokon vették a többi „régi jól bevált tanokba kapaszkodó” szkeptikusok. Zokon vették?
– Dehogy! Ez a történetnek ugyanis csak az első felvonása volt. Egy Fókusz-riportról volt szó, amelyet a kollégáim – nem tudni, tendenciózusan vagy figyelmetlenül – rosszul vágtak össze. Azt tényleg mondtam, hogy régóta vártam a találkozást a biorezonanciás módszerrel, és nem is csalódtam benne. Itt vágták el a szövegemet. S éppen a lényeg maradt le, hogy „úgy humbug, ahogy van”. Annyira az, hogy a biorezonanciás diagnosztikát és terápiát ki is vették az elfogadott módszerek közül; ez a terápia hatástalannak bizonyult. Miután szkeptikus társaimmal együtt végignéztük a vágatlan eredeti felvételt, azt mondták, azt az álláspontot képviseltem, ami szerintük helyes.
l Hol ér véget a szkepszise? Mikortól nem kételkedik valami újban?
– Amint bizonyítják, amit állítanak. A tudomány nem dogmák gyűjteménye, hanem megismerési módszer. Az állításokat kísérletek révén, ellenőrizhető módon, statisztikai elemzéssel is igazolják. Ez más, mint amikor a csillagok állásából következtetnek a személyiség egyes vonásaira, ám nem tudni, hogy milyen alapon, milyen adatokra támaszkodva. Például egy gyógyszert csak akkor nyilvánítanak hatásosnak, ha ezt a kettős vakpróba is igazolja. A kísérletvezető csapat mindent tud, ám sem az orvos, sem a beteg nem sejtheti, hogy a hatóanyagot is tartalmazó vagy a hatóanyag nélküli tablettát használják-e az adott betegnél.
l Támadják azzal is: imázsát, hitelességét rombolja politikai nyilatkozataival – balliberális színvallásával, reform-kormánypártiságával a Heti Válaszban vagy az ATV Civil a pályán műsorában. Úgy fogalmaznak: a szkeptikus – hívővé vált…
– Sokáig nem voltak politikai állásfoglalásaim, azután lettek. És egy ideig megint nem lesznek, ugyanis megfélemlítve érzem magam. Ebben az országban az ember nem gondolkodhat máshogy, mint mások, mert akkor azok megkövezik, kiközösítik. Itt még nem hangozhatnak el szabadon a vélemények, a gondolatok – és éppen a szabadságomat érzem veszélyeztetve. Nem vagyok sem „baloldali”, sem „jobboldali”. Liberális vagyok – a szó filozófiai értelmében szabadelvű. Ráadásul magamban hajlamos vagyok újabban átgondolni a liberalizmus általánosan elfogadott alapelveit, mert úgy tűnik: egyes emberek és kisebb csoportok is veszélyeztethetik mások szabadságjogait – az enyémeket is. Már tudom: nemcsak az állammal, hanem az emberek agresszív csoportjaival szemben is meg kell védeni a szabadságot. Ebben az interjúban sem mondanék semmi politikai állásfoglalást, mert úgy érzem, hogy ezt azok a bizonyos csoportok a számomra veszélyessé teszik.
l Egy szélsőségesen jobboldali honlap sorozatosan lezsidózta, a fotóját sárga csillaggal közölték, megadták a telefonjait, a lakcímét és keresik a cipőméretét, a vércsoportját…
– Muszáj ezt szóba hozni? Nekem minden e témában folytatott beszélgetés legalább tizenöt fenyegető hívást és ötven mocskolódó sms-t jelent…
l Megijedt?
– Meg, természetesen. És nem is tudok az egészszel mit kezdeni. Édesanyám ugyanis nem tartja a vallását, megjárta Auschwitzot, édesapám pedig keresztény családból származik. Nem tudom, vallási vagy rasszista alapon zsidóznak-e le. Ha az utóbbi, akkor kérdés, mit kezdenek a családom keresztény apai ágával – az én egyik felemmel –, még ha annak idején a nácik erre adtak is „receptet”. Ha meg vallási alapon mondják, akkor azért nem tudom ezt értelmezni, mert ateista vagyok. Engem nehéz bekeríteni az ószövetségi szövegekkel. Különösen azzal, ha a talmudista jelzőt használják rám a zsidózás szinonimájaként. Ez arra utal, hogy a Talmudot sem ismerik. Mint a vallás iránt is érdeklődő ateista, persze tudom, hogy egyes kiragadott állítások valóban benne vannak a Talmudban. Ahogy az ellenkezőjük is. Ez tudniillik a bibliai szövegeket értelmező vitairat, tele oda-vissza utaló megjegyzésekkel. Ha valamit mondott egy középkori rabbi, amivel kétszáz évvel később nem értett egyet a másik rabbi, akkor mind a kettőnek ott a véleménye. És nekem, mint nem hívőnek, ehhez ugye nem sok közöm van. Vagy vegyük a holokauszttagadókat. Ők talán azt várnák el, hogy elgondolkozzam: mégis hová tűntek az anyai ági rokonok, vagy édesanyámat kérdőre vonom majd: miért mondta, hogy ott volt, ha nem is volt ott?…
l Idén lett 60 éves. Milyennek képzeli a jövőjét?
– Előbb-utóbb nyugdíjba fogok menni, ha akarok, ha nem. Persze, még nem készülök erre… Az biztos, hogy dolgozni akkor is fogok és valamilyen műsort is vezetek majd.
l No és a televíziózásét?
Annak vége. Jön a digitális átállás. Földi sugárzásban is kapunk majd műsorokat, velük együtt lényegesen többet, mint a mai 85 adón, akár háromszor-négyszer annyit. És itt a legnagyobb konkurencia, az internet. A You Tube például abban különbözik az összes tévécsatornától, hogy tíz percnél hosszabb filmet nem lehet nézni rajta – és ezt a jelek szerint nagyon kedvelik az emberek. A kereskedelmi televíziók a reklámból élnek. Ha a reklámtorta felaprózódik és a 85 helyett, mondjuk, 250 vékonyabb szelet között oszlik el ugyanannyi reklámbevétel – vagy még kevesebb, mert a reklámozók egy része átmegy az internetre –, akkor egy műsorra olyan kevés pénz jut majd, hogy abból nem is lehet tisztességes műsort készíteni. Ha lesz egy kereskedelmi cég, amelyik a 25-28 éves kisvárosi gyesen lévő kismamáknak akar műsort, akkor ezt megrendeli. És valaki majd elkészíti neki, az internetre is rákerül – és ez maga lesz a reklám. Nem is kell hozzá kereskedelmi tévécsatorna. Mecenatúrából egyedül a közszolgálati televízió tarthatja majd el magát, mert ott a mecénás az állam – azaz mi magunk.

Vasvári G. Pál

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!