Jennifer Anistonnak még sosem volt katasztrofális randija

l A filmben sokszor kell megküzdeni a gyásszal, a szomorúsággal. Azokat a filmeket szereti inkább, melyekben van egy kis plusz, amelyek egy kicsit többet adnak?
− Igen, szeretem, ha van mélyebb mondanivaló is. De maga szerint nem így van ezzel mindenki? Szerintem minden ember ilyen filmekre vágyik, a színészek pedig ilyenekben szeretnek játszani. Úgy értem, annyi féleképpen el lehet mesélni egy romantikus történetet, és még rengeteg fel nem fedezett szituáció létezik, ami tényleg megtörténik az életben, és amire az emberek fel sem figyelnek. Mindig a jól ismert klisékkel jönnek, a romantikus komédiák tipikus képletével. Például hogyan lehet a párt egymástól a lehető legtovább távol tartani, amíg már tényleg nem csak eljátsszák, hogy ők egy pár, hogy mindenkit hülyére vegyenek, hanem valóban egy pár lesznek. Szerintem ilyet már tíz éve is játszottam.
l Ismerősen hangzik.
− Ugye? Csináltam már jó néhány ilyen filmet.
l Ennek a párnak feltétlen muszáj a film végén összejönnie?
− Ez sokáig kérdés volt. Vita is volt róla, persze mindig vannak emberek, akik azt akarják, hogy a végén a pár összejöjjön… Fókuszcsoportokkal elemezték a helyzetet, ami engem mindig nagyon lenyűgöz. Megkeresik azt a rengeteg embert, majd megkérdezik tőlük, hogy mit gondolnak a történetről. És ha nekik konkrét elképzeléseik vannak a történet végéről, akkor a kreatív lehetőségeknek annyi.
l Ön mit gondolt erről? Nekem úgy tűnik, hogy a nő betöltötte a feladatát a férfi életében. Mindketten megkapták, amire a másiktól szükségük volt. Nincs szükségük arra, hogy…
l Így van! Nincs szükségük rá. Egyetértek önnel. Ez pont olyan, mint a Szakíts, ha bírsz című filmemben. Volt egy olyan rész, amikor a fókuszcsoport azt mondta, hogy „muszáj együtt maradniuk!” Mi meg azt mondtuk, hogy „de kérem, a film címe Szakíts, ha bírsz!” Ennél már nem is lehetne konkrétabban kifejezni, hogy miről szól a film. Másrészt viszont, az ember sohasem tudhatja. Úgy értem, mi van, ha azt mondják: „legyen még egy vacsora!” A következő nap ismét együtt vacsoráznak, és minden pokolian alakul. Szóval nem tudhatjuk.
l Úgy hallottuk, gitározni tanul, és a következő filmjében énekelni is fog. Jól énekel?
− Nem vagyok piszok hamis, de majd kiderül, hogy hogyan éneklek. A lényeg, hogy a film 1929-ben játszódik, és a zenekar nem zenészekből áll. A börtönben alapítottak egy zenekart, hogy feltételesen szabadlábra helyezzék őket. Újfajta énekhanggal és újfajta muzsikálással próbálkoznak, valahogy megtalálják az útjukat, és rettentő sikeresek lesznek. Mindez egy megtörtént eseten alapul.
l Részt vett valaha High School Musical típusú darabokban?
− Igen.
l Sikere volt?
− Igazából, nem voltam nagyon rossz. Valahogy megoldottam.
l Ugye abba a művészeti iskolába járt, amely a Fame című musicalt ihlette?
− Bizony.
l Sok ilyen szereplehetősége volt, amikor oda járt?
− Akadtak lehetőségeim, igen. Volt egy musical, amelynek elmentem a szereplőválogatására. Be is válogattak, de végül nem tudtam elvállalni, mert dolgoznom kellett iskola után. Anyukám azt mondta, hogy „dolgoznod kell!” Én meg mondtam, hogy „de én azt szeretném megtanulni, hogy azt csinálhassam, amit szeretek”.
l Voltak olyan emberek az életében, akik nem hittek önben, de miután híres lett, ismét előkerültek, és előadták, az „én mindig is tudtam, hogy van benned valami” szöveget?
− Nem, eddig ilyen még nem fordult elő. [nevet] Volt egy orosz származású drámatanárom. Az egyetlen orosz, aki azt mondta nekem, hogy én az orosz színház szégyene vagyok. Én meg azt mondtam, hogy „hát, nem vagyunk Oroszországban… De ha én zavarok valakit odaát, akkor persze elnézést kérek.” Arra nem emlékszem, hogy miért mondta. Apukám egyébként egyáltalán nem támogatta, hogy színész legyek. Nem azért, mert azt gondolta, nem tudnám csinálni. Azért, mert ez a szakma bizonytalan. Sosem tudhatod, hogy befutsz-e valaha. Viszont azt hiszem, ez a hozzáállás csak még jobban motivált.
l A filmben az ön és az Aaron Eckhart alakította szereplő első randevúja katasztrofálisan végződött. Volt már hasonló katasztrofális randija?
− Szerencsére sosem volt rettenetes randim. Maximum unalmas. De nem volt szörnyű, vagy ilyesmi. Inkább csak menni akartam. Tudja, amikor az ember nagyon vágyik már haza, erre a másik megkérdezi, hogy „Akarsz még menni valahova?” Te meg azt válaszolod, hogy „Nem. Most muszáj hazamennem.”
l Volt olyan barátja, akivel megbeszélték, hogy egy bizonyos időpontban magára csörög, és ha kell, kimenti?
− Ó, istenem, nem. Ilyet még sosem csináltam, de vicces lehet. Ilyen volt a Szakíts, ha bírszban is.
l Eloise karaktere mit lát Burke-ben? Mi az, ami meglágyítja a nő megdermedt szívét?
− Azt hiszem, a randi után, amikor a férfi bevallja, hogy milyen régen nem csinált már ilyesmit. Egészen pontosan a felesége halála óta. Akkor a nő meglátja a férfi sebezhetőségét. Bár ekkor még nem derül ki, hogy mennyire sebezhető.
l A nőnek furcsa babonái vannak, mint például szállodákban festmények háta mögé írogatni. Önnek is vannak hasonló szokásai?
− Megnézte már, mi van ezek mögött? (A háta mögötti képekre mutat.) [nevet] Például, ha repülőgépre szállok, mindig jobb lábbal lépek be, és megérintem a gép külsejét.
l Ettől jobban érzi magát?
− Igen.
l Mióta van ez a szokása?
− Mióta valaki azt mondta nekem, hogy tegyem ezt. Nem emlékszem mikor volt.
l Eloise természetkedvelő és imádja a növényeket. Ön is ilyen? Szeret kertészkedni?
− Igen, szeretek. Amikor Laurel Canyonban laktam egy barátnőmmel, Ritával, az egyik kedvenc elfoglaltságunk az volt, hogy kertészetbe jártunk, és kertészkedtünk, sziklakertet csináltunk. A házaimban mindenhol van egy rózsakert vagy hasonló. Ez ennyire egyszerű, amolyan Zen dolog, hogy van egy rózsakertem, és tudom, hogy bármikor tudok benne virágot szedni, és feldíszíthetem vele a lakást. Ez számomra igen megnyugtató foglalatosság.
l Van valami, ami hiányzik önnek a tévés forgatásokból?
− Igen. A szigorú napirend. Az is hiányzik, hogy mindennap munkába menjek, és találkozzak az ismerős arcokkal. Olyan kilenctől ötig-típusú munka, én pedig imádtam ezt az állandóságot.
l Folyton különféle pletykák keringenek önről, és az épp aktuális filmbeli férfi partneréről.
− Mindegyikről. 
l Hogy sikerült önnek és Aaron-nak kimaradnia a médiából most?
− Tudja, elég vicces. Valaki emlékeztetett rá, hogy volt valami az első munkaebéden, amikor a rendezővel találkoztunk. Lefényképeztek minket az étteremben és azt kérdezték: „mi történik? Valami biztos történik. Ezek együtt ebédelnek. Istenem!” Szóval igen, ez is volt, de aztán kiderült, hogy mi csak dolgozunk. Sosem értettem, miért van ez.

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!