Táv­kap­cso­ló

Benedek Elek születésének 150. évfordulóján, szeptember 30-án – melyet 2005 óta a népmese napjaként ünnepel a Magyar Olvasástársaság – a Duna Tv és az MTV is megemlékezett a legnagyobb magyar (erdélyi) mesegyűjtőről. A királyi tévé több részt is levetített a Magyar népmesékből, melynél kitűnőbb választást nem lehet elképzelni. A Jankovics Marcell nevével összeforrt, a Kecskeméti Stúdió művészei által elkészített sorozat igazi hungarikum. A magyar népművészet gyönyörűséges motívumai iránti mélységes alázattal és szeretettel átitatott képi világa mellett nem kevésbé egyedülálló bája a Kaláka együttes zenéje, melyet bármikor meghallunk, rögtön eszünkbe jut a csőréből tulipántokat és kalocsai hímzett rózsákat fütyülő piros galamb.
A varázsnak épp ilyen fontos része Szabó Gyula csudálatos mesemondása, mellyel szintén összenőtt a magyar népmese. Felejthetetlen, ahogy azt mondja, hogy „segítenyi”, „embör”, meg „kőkorsoú”, vagy elvékonyított hangon utánozza a székely asszonyt, amit az huncutul feleli az alatta rimánkodó ördögnek, aki kérleli, szállana mán’ le a hátáról, hogy „én bizony ne-he-hem!” Bálint Ágnes dramaturgként nagy gonddal ápolta a mesenyelvet, szinte kéjes élvezet hallgatni az olyan ízes mondatokat, mint hogy a juhász „béharapta a jó puha, elázott kenyérhajat.”
Rengeteg ötlet és finom humor is van a képekben, az ördög láttán keresztet vet a Szent Antal-szobor, de az is kacagtató, ahogy a Mátyás király hajdújának mellvértjén lévő fekete holló olvassa a papírost az Eb, aki a kanalát meg nem eszi című mesében.
Nem csak gyerekszemmel csodálatos, hogy a csillagszemű juhász szeme igazi csillagként tündököl, de a bíró leányának arcán is szív alakú pír ragyog fel. Felnőtt szemmel persze pikáns, ahogy a leányok „csúnyája” csillag vagy tulipán formájú, miközben „mellyén” a hold és a csillagok ragyognak, mint A királylány jegyei című mesében, vagy ahogy a „boldogan élnek, míg meg nem haltak” mondat alatt az ifjú férj mindjárt a felesége kebleire helyezi újdonsült tulajdonosi kacsóit.
Néhány népmese természetszerűen ijesztő és brutális, nem csak azért, mert a gyermekek általában a mesékben találkoznak először az agresszió, a düh és a félelem ilyen archaikus kifejeződési formáival. Néha rá kell néznünk a dolgokra a maguk legsötétebb, legkegyetlenebb valójában, hogy aztán elveszítsék félelemkeltő erejüket. Ezért is nagyon fontos a feloldás a mese végén, még ha nem is mindig a „boldogan éltek, míg meg nem haltak” esete következik be.
Akadnak kimondottan nyugtalanító magyar népmesék is, mint a már említett A királylány jegyei, melyben a nevéhez hű Tréfa késsel körbe vágja, majd „felgyűri” a lovak lábán a bőrt – ez ki is verte a biztosítékot a romániai ORTT-nél, amely elmarasztalta a mesét sugárzó Minimax csatornát. Ebben érzek némi jogosságot, míg azon csak somolyogni lehet, hogy „illetlennek” bélyegezték, ahogy a királylány nyakig felhúzza a ruháját a kiskanász előtt a malacért cserébe…
A népmesékben legalább nem működik a prüdéria ilyen formája. „Bú’ ki ördög, mert én akarok oda bébúni” – mondja a huszár a királylány lábait széttárva, miután korábban már azért sikerült egy királykisasszonyt így „feleségül vennie”. Vagy mikor Mátyás király kérdi a bíró okos leányát, miért nem „a csúnyáját” dugta el, mire az így felel: „felséges király uram, azt az isten teremtette rám, de a mellemet én neveltem ezt én szégyellem, ezért gyugtam ezt el” – meséli Szabó Gyula, maga is kacagva. Ebből a példából is látszik, hogy a meséket nem szabad véresen komolyan venni, miközben persze rettenetesen komolyan kell venni őket.
A jeles évfordulón az M1 Nappali című műsorában is a mese jelentőségéről volt szó. Szeretem, amikor intelligens emberek a tévében arra panaszkodnak, hogy a tévé miatt mennek tönkre a családok és az olyan régi értékek, mint a mesélés. „Nemzettudat, erőteljes nemzettudat nélkül gazdasági fejlődés sincs. Iskolai eredményeink is sokkal gyengébbek lesznek. Ennek az egyik eszköze a gyerekekkel való korai szeretetteljes ölelő és verbális közlekedés. Ének, mondóka, vers, mese, mese, mese” – mondta a Magyar Olvasástársaság tiszteletbeli elnöke. Mélyen egyet értek vele, nem csak azért, mert az esti mesélés nálunk családi hagyomány volt, amelyet folytatni szeretnék, hanem mert már azt is látom, milyen fontos ez a ceremónia a gyerekeknek – már sokkal nehezebben megy az elalvás mese nélkül. És bár lassan eljutottunk oda, hogy sokunknak már feláll a szőr a karján a nemzettudat szótól is – míg másoknak bekerült a napi szókincsébe –, ilyen szövegkörnyezetben lassan újra hozzá tudnék szokni én is.

Bálint Orsolya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!