Gál Emese szívügye a Kárpát Expressz

 „A véletlen úgy hozta, hogy voltak olyan ismerőseim, akik a Magyar Televíziónál dolgoztak, ők pedig beengedtek leskelődni, kicsit segíteni a székházba. Arra nem volt mód, hogy véglegesítsenek, csak lógtam a levegőben, viszont mindenhez közel férkőzhettem. Az iskolában tanultak nagy részét azonban nem tudtam hasznosítani a későbbiekben. Az a véleményem, hogy néhány esetben pont fordítva lenne érdemes elsajátítani az elméletet és a gyakorlatot, mint ahogyan ma szokás” – tette hozzá a műsorvezető, aki az MTV-nél végigjárta a szamárlétrát. „Az elején kazettákat cipeltem a szerkesztők után, majd vágást tanultam, voltam rendező munkatársa, és kicsit belekóstoltam a gyártási szakaszba is. Németországban forgattunk, mikor a kiküldött műsorvezető hirtelen megbetegedett, és engem állítottak helyette a kamera elé. Ezután bő egy évig tanulgattam a képernyős munkát, jöttek a próbafelvételek, majd az egyik határon túli hírműsorunknál kaptam lehetőséget” – emlékezett vissza. „Ma szerkesztek és műsort vezetek, mely összekapcsolódik egymással, és számomra ez az optimális párosítás. Nem tudnék például emellett még rendezni, vagy riportokat is készíteni.”
Gál Emese tizenkét évvel ezelőtt kezdett az induló Kárpáti Krónikánál, és akkoriban még nagyon sokat utazott a műsorral. „Legtöbbször otthoni terepre, a Kárpátaljára mentem, de szinte heti rendszerességgel jártam a Felvidéken, és Erdélyben is. Az emberek közelsége, az első kézből kapott információ hiányzik a legjobban, ha ezekre az évekre gondolok. Ma már nem tudnék ilyen ütemben dolgozni, hiszen családom lett, kisgyerekem van, az utazások nem férnének bele az életembe. De tudom, azért válhattam azzá, aki vagyok, mert ennyi mindent hagytam a hátam mögött. Hiába vagyok most a piramis tetején műsorvezető, sosem felejtem el, miből és hogyan áll össze, ami alattam van” – magyarázta. A Kárpát Expressz a Kárpáti Krónika utódja, de nyolc perc helyett már huszonötöt kapott, és inkább hírmagazin, mint száraz hírműsor. „Engem is megörökölt a Kárpát Expressz. Szívügyem a műsor, és a téma: határon túliként átérzem, mint jelent benne lenni a dobozban, melyben az emberről beszélnek. Felelősségünkkel tisztában vagyunk, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk, hogy körültekintően mutassuk meg az igazat. Érezzük, tudjuk, hogy mi vagyunk az egyetlenek a határon túliaknak. Tudósítunk róluk és nekik, a magyarországi magyarokkal pedig megismertetjük őket – úgy kultúrájukat, mint problémáikat. Az alapvető céljaink nem változtak, de a több idő jóval több lehetőséget ad arra, hogy a kint élők hétköznapjait, örömeit is közelebb hozzuk a határon inneniekhez. Levélben, telefonon és elektronikus formában is rengeteg visszajelzést kapunk, támogatás, vagy információ kérésével, olykor szívszorító történetekkel. Úgy gondolom és remélem, hogy a magyarországi magyarokat érdekli bölcsőjüknek kultúrája. Tudomásom szerint azonban nincsenek erre irányuló méréseink...” – mondta.
A műsorvezető nem tagadta, vonzza a híradózás, de szerinte még nem elég edzett a médiaharcra. „Egyszerűen nem tudom eladni, vagy sztárolni magam. Még válogatásokra sem jelentkeztem...” – nevetett. „Szerintem a képernyősök varázsa mindenképpen az egyéniségükben rejlik. Eleinte gyűlöltem visszanézni magam, utáltam a hangom is. De volt egy remek, erélyes tanárom, aki rám erőszakolta a közös újranézést és kritizálást. A mai napig megmaradt ez a szokásom. Ha eltelik egy műsorvezetős hetem, több szempontból is végigfutom az adásokat. Mint nő, kíváncsi vagyok, hogyan mutatnak rajtam a ruhák, hogy néz ki a hajam, az arcom. Ezután végiggondolom, mikor játszom alul, illetve túl a szerepet, mennyire látszom természetesnek” – avatott be Gál Emese, majd arról is beszélt, el tudná-e képzelni magát más típusú műsorban is. „Bár nem próbáltam ki eddig egyiket sem, de könnyen el tudom képzelni magam akár rádiónál, akár újságnál, és nem csupán a határon túli magyarokat érintő témákban. Manapság talán nem tűnik furcsának, ha egy műsorvezető nem csak állandó, napi munkájára, hanem ettől elszakadva, saját jövőjére is gondol. Azt látom magam körül, hogy mindenki alatt rezeg a léc, kiszámíthatatlan, hogy kit fognak elküldeni, és miért érkezik valaki más helyette. Sosem volt annyira fontos számomra a képernyő, hogy erőltetném, ha rosszul alakulnának a dolgok.”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!