Budapest a következő állomása annak az európai országokban sikerrel
futó kampánynak, amely ismerteti az Európai Szociális Alap nyújtotta
lehetőségeket és azt, hogy az emberek hogyan kereshetnek új állást. Az
október 10–12. között megrendezett esemény azt igyekszik bemutatni, mit
tud tenni az unió a szociális, foglalkoztatási és esélyegyenlőségi
ügyekben, hogyan működik az Európai Szociális Alap – amely 10 milliárd
eurónyi forrással 10 millió embernek segít –, illetve milyen
módszerekkel lehet új állást találni.


A „Tudod, mit tehet érted a szociális Európa?” címen futó kampány rendhagyó, közérthető és szórakoztató képekkel hívja fel a figyelmet azokra a társadalmi problémákra, melyek megoldására az unió számos stratégiát dolgozott ki. Ezek a képek posztereken jelennek meg nyilvános eseményeken az EU különböző városaiban. Az eseménysorozaton cirkuszi sátorban, cirkuszi elemeket felhasználva, akrobatákkal, artistákkal, bohócokkal és kötéltáncosokkal mutatják be az EU társadalmi tevékenységét.
A kampány konkrét célja, hogy az állampolgárokban tudatosítsa a szociális Európa alapértékeit és lehetőségeit, a hozzá kapcsolódó szakpolitikákat, és azt, hogy az európai szervezetek mit tesznek a gazdasági világválság hátrányos szociális következményeinek tompításáért. Ezért az Európai Bizottság több országban felkérte a témában érintett hazai szereplőket, hogy tájékoztassák az állampolgárokat munkájukról, szolgáltatásaikról. Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szóvivője elmondta: „az esemény kiemelten fontos az NFÜ életében, hiszen lehetőséget teremt az előadók és a látogatók közötti kötetlen, bürokráciamentes kommunikációra”.
A kampány a jövő héten érkezik Budapestre. A Gödör Klubnál felállított cirkuszi sátorban az első két napon szórakoztató programokkal várják az odalátogatókat, a zárónapon pedig egy szakmai konferenciára kerül sor. A konferencia keretében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szervezésében és részvételével az érdeklődők megismerhetik és közelebb kerülhetnek az uniós humánerőforrás-fejlesztés magyarországi tevékenységéhez.
A konferencián szó lesz az unió magyarországi tevékenységéről a képzés, továbbképzés, a fejlesztés és innováció az esélyegyenlőség és a társadalmi felelősségvállalás, valamint az oktatás és a kultúra területén.
Az előadásokra kiscsoportos beszélgetések keretében kerül majd sor, ennek fogja keretét adni a cirkuszi sátor.
Az előadásokat a nagyobb projektek kedvezményezettjei projektbemutatókkal összekötve tartják. Ezzel párhuzamosan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség közreműködő szervezetei és a kiemelt projektek munkatársai a standokon egyéni kérdések megválaszolásában fognak segíteni.
A kampánysorozat 15 európai országban már sikerrel zárult, a következő állomás Budapest, ahol az Erzsébet téren felállított cirkuszi sátorban várják majd az érdeklődőket. A sátor 10-én és 11-én áll nyitva a nyilvánosság számára, 12-én szakmai napot tartanak. A rendezvénynek nem az a célja, hogy közvetlenül munkahelyhez juttassa az érdeklődőket, itt a munkakeresés módját, illetve a szociális alapot mutatják be kötetlen, oldott környezetben. Október 17-én viszont ötezer álláskeresőt várnak a Magyar Telekom székházába, a „job day” nevű rendezvényre.
Oravecz Péter, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség szóvivője elmondta: bár most szinte minden a gazdasági válságról szól, a munkahelyek védelme és a gazdaság erősítése mellett nem hanyagolható el a társadalmi kohézió és a szociális Európa eszménye, ezért szervezik meg – az Európai Bizottság magyarországi képviseletével közösen – a rendezvény szakmai napját.
A szakmai napra a nagyobb szakmai érdek-képviseleti szervezetek, lobbicsoportok, valamint az egyes társadalmi, szakmai, gazdasági ernyőszervezetek képviselőit várják. Az uniós humánerőforrás-fejlesztési lehetőségekről közérthető formában szeretnének tárgyalni. Szó lesz a képzésekről, továbbképzésekről, fejlesztésről, innovációról, az esélyegyenlőségről, az oktatásról és a kultúráról, illetve az e témakörökhöz kapcsolódó pályázati lehetőségekről.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!