Sebastian Vettel, a Red Bull német pilótája nyerte a Forma–1-es Japán
Nagydíj szombati időmérőjét Szuzukában, így ma ő rajtol az élről azon a
viadalon, amelyet élőben az autós csúcsvágtát kedvelő VH-olvasók reggel
7 órától követhetnek nyomon a tévéképernyőn.

A második helyről az olasz Jarno Trulli (Toyota), a harmadikról a címvédő brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) vág neki a futamnak. A tegnapi kaotikus időmérőn a célegyenes előtt a gumifalba csapódott Timo Glock, a német versenyző – akit helikopterrel szállítottak kórházba – az első jelentések szerint komolyabb sérülés nélkül megúszta a balesetet. Rajta kívül a spanyol Jaime Alguersuari (Toro Rosso) és a finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) is pórul járt, de egyformán sértetlenül szállt ki autójából, viszont így három alkalommal, összesen fél órán át szünetelt a körözés.
Mivel Jenson Button (Brawn GP), a pontverseny brit éllovasa nem vett figyelembe egy sárga figyelmeztető zászlót, a hetedik helyett csak a 12. helyről indulhat. Hasonló okokból öt hellyel hátrébb sorolták Rubens Barrichellót, Adrian Sutilt, Fernando Alonsót és Sébastian Buemit, míg Heikki Kovalainen és Vitantonio Liuzzi motor-, Timo Glock pedig alvázcsere miatt kapott büntetést.


Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!