Fallabdaígéret: Csenge Szentendréről

Amely nem is olyan régen még az egyik lehetséges új ötkarikás műsorszámként is szóba jött, kár, hogy egyelőre – 2012-ben, Londonban legalább is bizonyosan – nem lesz része a hivatalos programnak. Pedig akár már három év múlva lenne-lett volna keresnivalónk Csenge jóvoltából, aki a hozzáértők szerint nagyon messzire, eddig magyar fallabdázó által meg nem mászott magaslatokba juthat el, ha minden szerencsésen alakul nála. A legfontosabbak megvannak: sokoldalú talentum, rátermettség, fizikai és szellemi adottság, mindaz, ami alapfeltétel e sportnál, hozzá még magas, nyúlánk termet, hosszú karok, vasszorgalom. Na és, amivel tán kezdeni illett volna: a biztos – szeretetteljes – családi háttér. Mert bizony a megfelelő érzelmi és anyagi hátország nélkül nem vihetné sokra…
Ez utóbbit illetően cseppnyi kétséget sem hagy a kérdezősködőben az édesapa, Kiss-Máté Csaba, aki kendőzetlen őszinteséggel mondja: „ez bizony egy drága sport”. Megtudom tőle, pontosabban leszűröm a szavaiból, mert kiderül: nem egy panaszkodó típus –, hogy szülői segítség nélkül nem működhetne a dolog, itt meg kell fizetni a klubtagságot, a pályahasználatot, az edzőt, az eleve nem fillérekbe kerülő felszerelést, s a durván kéthetente sorra kerülő hazai és külföldi versenyek is önköltségesek. Közbevetésemre, hogy ráadásul még tehetségesnek is kell lennie a gyermeknek, hogy ilyen áron is megérje, az édesapa már nem szülőként, hanem szakemberként állítja: lánya sok más sportágban is megállná a helyét képességeinek köszönhetően, annyira „erős, kemény, gyors, és agyban is így definiálható”. Magamban teszem hozzá: másképp nem is juthatott volna el idáig, ily rövid idő alatt…
Mert lássuk csak a legfőbb stációkat: Csenge 13 évesen nyerte meg a 15 évesek között az utánpótlás körversenyét, majd ugyancsak „alulkorosan” szerzett bronzérmet a 17 esztendő alattiak országos bajnokságán. Aztán diákolimpiai bajnok lett az U15-ösek kategóriájában, s a legfrissebb sikerek: a bevezetőben említett 5. hely a felnőttek mezőnyében, s győzelem szeptember utolsó szombatján a juniorok körversenyének nyitófordulójában. Az eredményei nyomán beszédes a fejlődési görbéje, de inkább töretlen egyenest kéne írni: idén februárban a magyar felnőtt ranglistán még csak a 60. volt, szeptemberre följött a 22.-re, a minapi körversenyes remeklés nyomán pedig a 9. pozícióba rukkolt előre.
Mindezt úgy, hogy Szentendréről – ahol negyedikesként naponta a szellemi tudást gyűjtheti magába az élsportolást is lehetővé tevő alma materben, a helyi nyolcosztályos református gimnáziumban – az édesapa viszi-hozza Budapestre a Pro Squash Akadémiára, a felnőtt válogatottnál szövetségi kapitányként dolgozó ír szakemberhez, Colin White-hoz, s a kondíciójáért felelős másik edzőjéhez, Altvater Csabához. Szinte minden nap, mivel heti hat edzése van, az idei nyáron pedig – szünidő lévén – még több idő jutott a továbbfejlődés megalapozására. A focista és kenus múltú, csaknem kétméteres édesapa – bár nem mondja, de nyilván a még nagyobb hitelesség kedvéért is, és igazi sportember módjára – annak idején fallabdázni is megtanult.
„Eddig volt sanszom Csenge ellen, nem tudott megverni, én meg nem is hagytam őt nyerni, most nyáron azonban fordult a kocka. Már ő a jobb. Amúgy egy éve járunk Colin White-ékhoz, nagyon jó edző, a gyerek szereti. Hogy bírja-e a szenvedést? Bírja, és élvezi is a sok munkát, terhelhető és motiválható, a nyári alapozás, a napi két edzés rendesen megerősítette” – összegez Kiss-Máté Csaba.
Csengétől meg azt tudom meg, hogy a felnőtt válogatott tagja szeretne lenni, minél többször kijutni az európai körversenyekre, a távolabbi cél pedig bekerülni a nagyok világranglistáján a legjobb húsz közé. Ebben segítheti az apai hitvallás, amit a lánya is a magáévá tett: „Küzdeni kell, s meglesz az eredménye!”
Jól belegondolva: tulajdonképpen már most megvan…

(J.K.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!