Molnár Oszkárnak, a Fidesz országgyűlési képviselőjének ügye az elmúlt
évek egyik legnagyobb parlamenti-politikai botránya lehet, ha a
hatalomra törő párt – amelyben kézi vezérlés folyik – nem tudja
eldönteni, mit tegyen eltévedt bárányával, sőt még azt sem, eltévedt-e.
Edelény polgármestere, a törvényhozás gazdasági bizottságának tagja, mintha megirigyelte volna a fideszes alapító atyák klubjának publicista dísztagját és rálicitált. Az RTL Klub által a közelmúltban nyilvánosságra hozott felvétel szerint még júniusban az önkormányzati testületi ülésen ezt találta mondani: „A cigányok által többségében lakott településeken…a terhesség ideje alatt szándékosan olyan gyógyszereket szednek, hogy bolond gyerek szülessen, hogy dupla családi pótlékot tudjanak lenyúlni”. Hozzáfűzte: „utánajártam és igaz, gumikalapáccsal veri (sic) a terhes nő hasát, azért, hogy nyomorék gyermeket szüljön.”
A botrány első szakasza azzal zárult, hogy az egyébként kőkemény kérlelhetetlenségéről nevezetes párttestület közölte: Molnár nyilatkozatát „helyi ügynek” tekinti. A polgármester rokonszenves félmosollyal tekint ránk a narancsos honlapról, ahol most is olvasható szep-tember 24-i nyilatkozata: „Egyelőre nem teszek feljelentést a magzatukat károsító várandós nőkkel szemben.”
A történet tovább gördül, a napokban további megszólalásait hallhattuk:. „Nacionalista vagyok, mert szeretem hazámat Magyarországot, szeretem a magyar embereket és előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőkével, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, amely be akarja kebelezni az egész világot, főleg Magyarországot.” (Megtalálható a Szentkorona Rádió honlapján)
Csoda lett volna ezek ismeretében, ha nem tudhatnánk meg véleményét a melegekről. Megismerhettük azt is. „Meg fogják tudni, ha Csóti Józsi mellé kerülnek a börtönben, hogy mit jelent ez. Akkor majd az olyan emberek, mint a Szetey úr, aki ugye most már Spanyol Honban dolgozik, aki valami államtitkár volt itt, aki a buziknak, bocsánat a melegeknek az ügyét intézte, akkor majd meg fogja tudni, hogyha bekerül oda, hogy a hogy is mondják ezt, a melegek, ja, igen, melegek, mi az, hogy az egyneműek
egymással házasságot kötnek. Döbbenet, ami itt zajlik.”
Molnár kirohanásai a legjobbkor jöttek a szélsőséges Jobbiknak, amelynek hívószava a „cigánybűnözés”. Vona és Morvai pártja épp ezekben a napokban tartott rendvédelmi konferenciát. (A csendőrség helyreállítását előtérbe helyező rendezvényen felszólalt a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egy volt tanára, egy nyugalmazott rendőr ezredes, a Tettrekész Magyar Rendőrök Szervezetének főtitkára, valamint az Őrmester Zrt. vezérigazgatója.) A Jobbik úgynevezett nemzetbiztonsági kabinetje arra a következtetésre jutott, hogy 18ć000 csendőrrel lehetne „lefedni” a bűnözés által fenyegetett magyar vidéket.
A képhez hozzátartozik, hogy a Fideszen belül is egyesek aggodalmuknak adtak hangot: volt, aki az edelényi szöveg lefordításának brüsszeli visszhangjától tartott, volt, aki úgy vélte, hogy túl sok az olyan polgármester, aki, úgymond, kárt okoz a párt jó hírének: Molnáron, az esztergomi Meggyesen kívül lehetnek mások is. Orbán azonban továbbra is jobbra igazodik és így ezek a vélekedések eddig nem sok vizet zavartak a párt tisztaságán őrködő befolyásos és gyarapodó elnöki stábban, amelynek ügydöntő hatalmát némelyek a vatikáni hittani kongregációhoz hasonlítják. (A stáb legújabb munkatársa Kriston Valéria, aki 2007-ben királynő lett a Miss Tourist Hungary szépségversenyen és nem teljesen felöltözött fényképeit a CKM férfimagazin olvasói is láthatták. Mint azt Szijjártó Péter stábvezető – a hölgy közvetlen főnöke, akit a Stop internetes portál idéz – közölte, Kriston nem véletlenül került a párthoz. Jelenleg ötödéves politológushallgató.) Ahhoz, hogy a rágalmazásért feljelentett Molnár ügye a bíróság elé kerüljön, arra lenne szükség, hogy a T. Ház kiadja, ez pedig a kijelentései ellen szenvedélyesen tiltakozó MSZP-s képviselők szerint is valószínűtlen. Meg lehet érteni az edelényi polgármester magabiztos optimizmusát, aki a HVG most megjelent számának adott interjúban elmondja: „Kezdetben rendkívül felületes volt az ismeretségem a Fidesz országos vezetőivel, igazában csak Répássy Robival volt szorosabb kapcsolatom. Mára Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval is elmélyült a viszony. Olykor még a tanácsaimat is megfogadják.”
B.B.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!