Hírügynökségi jelentések szerint vegyes visszhanggal fogadta a szombati nemzetközi sajtó Barack Obama Nobel-békedíját. Több lap üdvözölte a kitüntetésről határozó norvég bizottság döntését, sokan viszont viszont túl korainak tartották az idén hivatalba lépett amerikai elnök munkájának elismerését.
A bécsi Der Standard szerint mindenképpen "túl korai" volt Obamának ítélni a rangos kitüntetést, mert egy szuperhatalom vezetőjét az eredményei, nem pedig az elképzelései alapján kell megítélni.
A milánói Corriere della Sera arról írt, hogy Obama kitüntetése több okból meglepő volt, hiszen minden tiszteletre méltó jó szándéka ellenére még nem volt lehetősége, hogy tettekkel bizonyítson. Az olasz napilap szerint a pénteki oslói döntéssel új korszak, "a bizalmi Nobel-díjak" kora kezdődött el.
Az idei Nobel-békedíj odaítélését többen "a reményt keltő Obama erkölcsi támogatásaként" értelmezik - írta a svájci Neue Zürcher Zeitung. A világ azonban nem egy "jóságos királyság, ahol az uralkodó bölcsen a helyes irányba vezeti birodalmát". Európai szempontból jócskán túlbecsülik az ovális iroda lakójának hatáskörét - jegyezte meg a lap.
A holland de Volkskrant című lap szerint veszélyes lehet olyan személyt kitüntetni, akinek még ezután kell bebizonyítania, hogy érdemes a díjra. Az újság úgy vélte, a kitüntetés dicsőség helyett inkább komoly terhet róhat az amerikai elnök vállára.
A japán Jomiuri Simbun úgy vélte, hogy a Nobel-békedíj miatt nagyobbak lesznek az elvárások Obama kormányával szemben, és nehéz lesz az elnöknek meggyőző eredményeket produkálnia.
A kínai Beijing News szerint Obama Nobel-békedíja inkább szimbolikus jelentőségű, és az a célja, hogy ösztönözze az amerikai elnököt a konkrét eredményekre.
Dmitrij Medvegyev orosz elnök reményei szerint további ösztönzést nyújthat az orosz-amerikai kapcsolatok javításához, hogy az amerikai elnöknek ítélték oda a Nobel-békedíjat. "Úgy látom, a norvég bizottság választásával reálisan felmérte a világpolitika legújabb fejleményeit - áll Medvegyev szombaton kiadott közleményében, amelyben az orosz elnök gratulált amerikai kollégájának a rangos kitüntetéshez. "Remélem, ez a díj további ösztönzést ad majd ahhoz, hogy közösen új légkört teremtsünk a nemzetközi politikában" - fogalmazott az orosz államfő.
Fidel Castro szerint "pozitív döntés" volt Barack Obamának ítélni az idei Nobel-békedíjat, amivel a volt kubai elnök szerint az amerikai elnök fehér házi elődeinek "népirtó politikáját" akarták bírálni. Castro a cubadebate.cu honlapon szombaton közzétett jegyzetében így ír: "Többen úgy vélik, hogy Obama még nem érdemelne ilyen rangos díjat. Mi azt szeretnénk, ha ez a döntés nem egyszerűen egy amerikai elnök kitüntetése lenne, hanem annak a népirtó politikának a bírálata, amelyet számos korábbi amerikai elnök folytatott" - fogalmazott a kubai vezető, aki 2006-ban betegsége miatt átadta az elnökséget öccsének, Raúlnak, ám azóta is befolyásos szerepet játszik a szigetország vezetésében. Obama januári hivatalba lépése után javulni kezdett az Egyesült Államok és Kuba évtizedek óta fagyos viszonya.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!