Anti-Bush-díj
Harmadszor bizonyította a norvég Nobel-bizottság, hogy mennyire utálta az ifjabb Bush Amerikáját. Obama már a harmadik amerikai politikus, akinek kitüntetése (a New York Times vezércikke szerint is) „alig burkolt elítélése Bush elnökségének”. Amikor a Fehér Ház lakója 2002 októberében javában készítette elő iraki háborúját, Carter exelnök a közvetítés és a nemzetközi együttműködés elveinek jeles képviselőjeként lett Nobel-díjas. Gore volt alelnök annak a klímaváltozás elleni harcnak a szószólójaként kapta Nobeljét, amely küzdelmet Bush oly látványosan ignorálta. S ha mondják is most sokan, hogy Obama elnöki teljesítménye még aligha volt díjazható, a norvég parlament összetételét reprezentáló öttagú testület mindennél nyomósabb érvnek tartotta, hogy beköltözésével a Fehér Házba végre befejeződött a Bush-korszak, s egy csapásra újfent szalonképessé vált Washingtonban a nemzetközi együttműködés. Egy publicista találóan írja, hogy valójában az Obamának többséget adó amerikai polgároké a díj. Amit voltaképpen Európától kapott, ahol – és nemcsak a skandinávoknál – alig várták már e washingtoni korszakváltást.
Éppen ebből lehet még baja a díjazottnak – odahaza. Ahol a jobboldali radikálisok szintén a globalizmust hirdetik mumusnak, csak ők ügyeletes gonoszaikat a liberális Európában lelik meg, s minél többre tartja a nemzetközi közvélemény Obamát, annál gyanúsabb a szemükben (esztendeje a vele szembeni kampány használta fel az őt ünneplő berlini százezrek filmjét). Lehet még a Nobel-díj az Amerika-ellenes tevékenység bizonyítéka… Aminthogy jó néhány diktatórikus rezsimben járt már pórul a díjazott (Ossietzkyt a nácik kivégezték). Sajnos meglehet, hogy a díj inkább nehezíti az elnöktől remélt új politizálást, mintsem elősegítené, netán maga Obama érezheti a kényszerét – az előbbiek miatt – a kompenzálásnak, „keménysége” bizonyításának.
Amúgy máskor is vitatták hevesen a díj odaítélését, teszem azt, amikor Kissinger megkapta a békét korántsem hozó párizsi békekötés nyomán (az észak-vietnami társdíjazott Le Duc Tho visszautasította), avagy midőn Arafat, hiszen abból a békeígéretből sem lett semmi. Miként megannyi más díjazott tisztes erőfeszítése is legfeljebb részeredmény lehetett. Egyébként nem igazán helytálló a fanyalgók érve, hogy Obama csak ígért még, s alig teljesített: megszüntette a foglyok kínzását, bezáratta a guantanámói tábort, ismét világnapirendre tűzte a nukleáris leszerelést, új lendületet adott a klímatárgyalásoknak, s egyáltalán a mindenfajta párbeszédnek, még a „gonoszok tengelyével” is. Egyszóval: Obama Amerikája – és a világ Amerika-képe – merőben más, mint volt a Bushé, s ezt díjazták az idealista skandinávok.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!