- Az ország gazdasága, pénzügyei és állami intézményei háborús pusztítás nyomait viselik magukon – mondta Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke szombaton Kerekegyházán.
Kövér László hangsúlyozta: nincsen más választás, az érzelmeket félretéve, hideg fejjel kell elgondolkozni azon, „hogyan tudunk összefogással változtatni a jelenlegi állapotokon”. Szerinte mindenkinek el kell gondolkodnia azon, hogy ki, miben hibázott az elmúlt húsz évben. A nyolcmillió felnőtt magyar állampolgárnak részt kell venni a közéletben, a politikában – mondta a politikus, majd hozzátette: amikor a rendrakást várják el, akkor ne azzal a szemlélettel álljanak hozzá, hogy az csak a másik „portájára” vonatkozik. Az ország azért is tart itt, mert mindenki a politikusokat szidja, közben mindenki tőlük várja el, hogy megoldjanak mindent. Utalt arra, hogy a választások eredményeként jutottak hatalomra a szocia-listák, „nem az oroszok ültették a nyakunkra őket.” A vezetőink nem a megváltóink, mindenkinek részt kell venni a politikában és a közéletben – hangsúlyozta. Kövér szerint az elmúlt időszak legnagyobb bűne – egy dolog hogy mennyit loptak, az is óriási veszteség –, hogy 2002 óta azt a hitet vették el az emberektől, hogy van értelme vállalkozásba fogni, gyereket vállalni. „Azt tudom ígérni, azon leszünk, hogy mindenkinek megadjuk a lehetőséget, hogy értelmes munkával hozzá tudjon járulni ennek az országnak az újjáépítéséhez” – fűzte hozzá.
Turi-Kovács Béla, a KPE-KPSZ elnöke a jövő évi költségvetés tervezetét röviden úgy jellemezte: az „nyolcéves kifosztásunknak a beteljesülése”. „Úgy fogunk kormányra kerülni, hogy egy kifosztott kaszszával állunk szemben, de akkor is talpra tudjuk együttes erővel állítani az országot” – mondta a Fidesszel szövetségben induló szervezet elnöke.MTI
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!