– Bár a szovjet kényszermunkatáborok ma már nem léteznek, a Gulag
szelleme mégsem tűnt el azok megszűnésével – mondta Rogán Antal, az V.
kerület fideszes polgármestere a Gulagról való visszatérés 56.
évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen szombaton Budapesten.


A Gulagon Elpusztultak Emlékének Megörökítésére Alapítvány által rendezett megemlékezésen Rogán kifejtette: a Gulag kifejezés – amelynek jelentése Javító Munkatáborok Főigazgatósága – magában hordoz egy elvet, amelyet a XX. században a kommunisták vezettek be, és amely úgy hangzik: a győztes dolga megjavítani a legyőzötteket, átnevelni azokat, akik nem a hatalom feltétlen hívei. Szerinte a Gulaghoz az embertelenség, a kíméletlenség, a hatalommal való visszaélés, az elhallgatás és a hazugság fogalmai társíthatók. Mint mondta: a Gulag szelleme nem tűnt el azok megszűnésével. A szellemnek ugyanis vannak örökösei. Azok, akik „elveszik a gyerekektől az étkezési támogatást, a falusi emberektől az iskolát, a postát, a fogyatékosoktól az állami támogatást és eközben a legnagyobb őszinteségnek próbálják feltüntetni a rendszerváltás utáni politikai időszak legnagyobb hazugságát. Szerinte amit mond nem túlzás, mert „a legnagyobb dolgok is kicsivel kezdődnek. Végül megjegyezte: szeretne olyan országban élni, ahol a hatalom gyakorlói is tudják: az ő feladatuk nem átnevelni a népet, hanem a hatalmukkal élve szolgálni az embereket. Stark Tamás történész, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa szerint még a szovjet források szerint is 540 ezer magyar állampolgár került a Szovjetunióba, de az elhurcoltak valódi száma meghaladhatja a 600 ezres számot. MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!