Baseball a barlangban


A völgysziget nagyjából félórányi repülőútra van a fővárostól, Honolulutól. Főleg amerikai turisták jönnek ide, hogy kipihenjék a fősziget mozgalmasságát. Sokan kabrió autókat bérelnek, élvezik a napfényt, no meg természetesen a szelet. Ha pedig kirándulni akarnak, akkor elmennek a helyi vulkán tetejére, és belenéznek a kráterbe – úgy háromezer méter magasan.
A völgysziget, vagyis Maui legérdekesebb szállodája a Hyatt Regency. Jellemző az itteni szállodákra, hogy mindig valamilyen pluszattrakcióval próbálják meg idecsalogatni a főleg amerikai vendégeket. Ennél a szállodánál építettek egy mesterséges vízesésrendszert, barlangokkal, medencékkel. A komplexum köré gyönyörű növényeket telepítettek, és az egészet benépesítették, nem csak turistákkal, hanem afrikai pingvinekkel, flamingókkal és hattyúkkal is. Érdekes, hogy esténként a pingvinek mindig fölfelé néznek, és bámulják a csillagokat. A flamingók meg a tollazatukba dugják a csőrüket, és úgy alszanak. Nappal azonban virgonckodnak, a turisták nagy örömére.
A mesterséges kertben jól érzik magukat az állatok, és a turistáknak is van bőven látnivalójuk. Kattoghatnak a fényképezőgépek. A hotel közepén egy minikiállítást is meg lehet nézni, van itt polinéz csónak és izgalmas helyi hangszer is.
Nekem a kedvencem azért a baseballbarlang. Csak én hívom így, a lényeg, hogy ha valaki a kerti medencénél áthatol a vízesésen, és bemegy a kívülről az őserdőt idéző barlangba, akkor amerikai focit vagy baseballt nézhet plazmatévéken. Furcsa kombinációja a szórakozásnak és a látványnak.
A Hyatt Regency ad otthont a polinéz cirkusznak. Az előadás remek, minden percében. A VIP-jegyeket, vagyis úgynevezett menedzserszékeket vásárlókat a show elején kihívják a színpadra, mókás jelenetekhez. Nekem ez sok egy kicsit, de az amerikaiak élvezik. Utána jönnek az artisták, a szálló aulájában tornásznak bámulatosan. A bűvész másodpercenként vált ruhát, Hudini-érzés az egész.
A Hyatt Regencynél a parti rész finom homokos, bár a hullámok nagyok. Kaaapoli, így nevezik a környéket.  Picit délebbre található a Lahaina kikötő. Lahainából indulnak a turistahajók, de arra is van lehetőség, hogy befizessünk egy tengeralattjáró-túrára.


Kiss Róbert Richard

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!