A fideszes nagygyűlés azzal marad meg a történelemben, hogy a
„zemberek” megint kaptak egy jó adag populista mondatsereget, ami Orbán
részéről azért volt a fontos, hogy megalázza a mostani fiatal kormányt
– mint tette ezt azóta, hogy a választók nem akarták a Fideszt, nem
akartak erre a pártra szavazni. Orbán a nagygyűlésen azt mondta, hogy
„ez a dal lesz a végső, elvtársak!” Jól tette, mert az első sorokban
ülő volt kommunisták, érzésem szerint, nagy tapssal fogadták ezeket a
szavakat.


Beszélt a pártvezér a „most benyújtott költségvetésről” (?), ami szerinte csak egy kezdő tervezet, amit a parlamentnek el kell fogadni. Beszélt arról, hogy a „Gyurcsány–Bajnai- korszak lényege öt szó: Őszöd, Zuschlag, off-shore, végkielégítés, megszorítások. Vastapssal fogadták ezeket a szavakat is a részvevők, és ezért szeretnék segíteni Orbánnak, Cavinton nélkül emlékezni az ő királyságára.
MSZP – Zuschlag? Igen! Fidesz: Várhegyi Attila, Fidesz pártigazgató, az Orbán-kormány államtitkára, volt szolnoki polgármester, aki bűncselekményt követett el, és aki vagyonkezelői kötelezettségét megszegve, 154 millió forintos kárt okozott Szolnok városának (ítélethirdetéskor parlamenti képviselő és fideszes pártigazgató volt). Orbán erre nem emlékszik? Vagy ez nem az ő pártjában történt? Vagy külső erők avatkoztak bele? Vagy nem emlékszik-e Orbán Szabadi Béla nevű államtitkárára, aki „véletlenül” adott az FTC klubnak 43 millió forint ajándékot? És aki létrehozta az Agroinnovációs Kht.-t, ahonnan pumpálták a zsozsót – körülbelül 1 milliárd forintot – tanácsadásokra? Hol volt még akkor a BKV bűnöző csoportja? Vagy már nem emlékszik Orbán Schleht Csaba „üzletemberre”, aki egy nap alatt majdnem 50 kft.-nek lett a tulajdonosa, és aki soha nem tudta nekünk bemutatni Kaya Ibrahimot meg Josip Totot? Vagy talán már nem emlékszik Orbán arra, hogy a Happy End udvari kft. a mai napig tartozik a magyar államnak több mint egymilliárd forinttal? Nem beszélve a 2 milliárd forintról, amit a „tisztességes” Deutsch miniszter „stadionok beléptető rendszerére” dobott ki? Hol van ez a pénz, Orbán úr?
Lehet még folytatni. Őszintén utálom a politikusokat, a mai pártokat, azért, mert azt gondolják, ha egyik a másikat megalázza, az emberek nem emlékeznek semmire. Sajnos, ma már sem az MSZP, sem a Fidesz nem érdemli meg, hogy vezessék ezt a szép országot, mert az egyiknek és a másiknak is a saját zsebe a legfontosabb. Az emberek sorsa csak egy elvtársi nagygyűlésen, választások előtt érdekli őket. A fent említett példák jól tükrözik a reális helyzetet.Seszták Zsolt, Pápa

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!