Az országos média is beszámolt arról, hogy szeptember 3-án Nagykőrösön
egy nyerges vontató rakományának lebillentése közben a felépítmény
beleakadt a felette húzódó 20 KW-os felsővezetékbe.

A sofőr azonnal áramütést szenvedett, életét egy ott tartózkodó férfinak köszönhette. A nagykőrösi tűzoltóság honlapjának tájékoztatója szerint a tűz oltását az áram miatt csak porral oltóval tudták megkezdeni, de a folyamatosan áramkörben lévő kamion mindig visszagyulladt.
A tűzoltók már a kiérkezés pillanatában riasztották az áramszolgáltató szakembereit, „akik az életveszély ellenére csak 30 percen túl értek a helyszínre. A helyismeret hiányában további 20 percig tartott a trafóház megtalálása a szakembereknek. Ez alatt a kamion gumiköpenyei sorra repültek le a felnikről a nagy hő hatására. Az 50 percet meghaladó áramtalanítást követően tudták csak a tűzoltók a vízzel oltást megkezdeni, de ekkor már a kamion teljes terjedelmében égett” – olvasható a tájékoztatóban.
Megdöbbentő tény, hogy a területileg illetékes DÉMÁSZ Zrt. ma olyan ügyeleti rendszert működtet, ahol adott esetben a szerelőknek a közvetlen életveszély elhárítása közel egy órát vesz igénybe. Települési és megyei képviselőként is kötelességemnek tartottam, hogy a szeptember 3-i nagykőrösi eset tanulságaira felhívjam az áramszolgáltató figyelmét, kérve, vizsgálják ki, miért ilyen késve történt meg az áramtalanítás, illetve a DÉMÁSZ Zrt. illetékességi területén a jelenlegi rendszer mennyire szavatolja az ott élő emberek biztonságát?
László Ferenc Nagykőrös,
szocialista önkormányzati képviselő

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!