Németh Miklós, a rendszerváltás miniszterelnöke 2009. szeptember 11-én
részletes interjút adott a Veszprémi Naplónak. Nagy figyelemmel és
örömmel olvastam az igen terjedelmes és alapos nyilatkozatot. Húsz év
távlatával több intim részletre is választ adott, de miért várt két
évtizedet?

Akik alakítói voltak az eseményeknek, azok mindegyike megtette a magáét.

Az már csak a sors fintora, hogy Horn Gyula tetteit magas fokon ismerték el Németországban és Európa sok országában, csak itthon nem. Ezt személy szerint a regnáló államelnök számlájára kell írni. Most, amikor Horn Gyula nem tud válaszolni Németh Miklósnak, kár volt a határnyitás bejelentésével kapcsolatban úgy nyilatkozni, hogy „Gyula kétségbe esett…”
Visszafogottan, de egyértelműen teszi helyre a nyilatkozó a páneurópai piknik körül tapasztalható már-már mítoszt teremtő „visszaemlékezéseket”. Kár Szájer József mítoszteremtő, szerintem sértő és kiebrudaló beszédéért, ami elhangzott az idei jubileumi találkozó alkalmával.
Ma már tudomásul kellene venni, hogy a gorbacsovi politika személy szerint Gorbacsov nélkül soha nem valósulhatott volna meg, akárhogy is akarja túldimenzionálni szerepét az akkori ellenzék.
Ami az MSZMP reform szárnyának érdeme, hogy dolgozott az új célok megvalósításáért, meghatározó szerepe volt és marad a békés rendszerváltás érdekében. Mindig felrémlik bennem egy akkori plakát, rajta az akkori ötös fogat. Szűrös, Pozsgay, Németh, Nyers, Horn. Nagy kár, hogy ők öten nem tudtak közös nevezőre jutni, és nem közös akarattal álltak a reformszárny élén. Az MSZP azóta sem tudta, és ma sem képes összefogni a baloldalt, és ezért tartunk ott, ahol vagyunk. A gyorsan rohanó élet mást produkált. A híres képről először pont Németh Miklós lépett le, és az első választások után szülőföldjének képviselője, mint független képviselő foglalt helyet a Parlamentben. Pedig pont az interjúban olvasom, hogy Gorbacsovval folytatott beszélgetése során beszélt arról, hogy egy többpártrendszer bevezetése után „a mi pártunkat kiakolbólítják a hatalomból”. 
Ami be is következett az első szabad választások után. Ha ezt Németh Miklós ilyen jól látta, miért állt félre? Ekkor kellett volna a legnagyobb segítséget megadni annak a magnak, amelyik nem kezdett föl-le rohangálni a damaszkuszi úton. Aztán Pozsgay tűnt el a plakátról. Miután nem ő lett az MSZP elnöke, és népfrontos eszmeiségét ott Kecskeméten nem fogadták kitörő lelkesedéssel, alelnöki funkcióját letéve, máról holnapra távozott a Köztársaság téri székház II. emeletéről. Szűrös volt a harmadik, őt, a szélkakast, a politika szélviharában könnyen tudtuk feledni. Akikre felnéztünk a politika focipályáján, a tribünre ült és szemlélője lett az eseményeknek.
Nem tudtuk meg soha, hogy a pártelit tagjai miért nem jelölték, vagy mi volt az oka Németh Miklós elköszönésének, az MSZP-től ma is fennálló távolságtartásának, a politikai életből történő kivonulásának.
Pedig ahogy olvasom az interjút, igen figyeli és követi az események alakulását. Ilyen felkészült ember még sokat segíthetne a pártnak, hiszen 61 évesen nem csak mogyorót kellene termelnie, hanem felkészült és tiszteletet érdemlő baráti körével, kompromisszum képességével, pártunk ifjú törökjeivel és a tenni akarókkal összefogva, sokat tehetne a baloldal szétzilált sorainak rendbe rakásáért.
Ezért, mint öregember, azt mondom, hogy félre kellene tennie a megbántottságot, a sértettséget, és a „lámpást hordozó embereknek” elő kellene jönni, s nem megvárni a „katasztrófát.” Nem igaz, hogy nekünk mindig Mohács kell.
Varga István, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!