A puskát a részeg fickó tartja majd

Reggel megyek s kissé feldúltan mutatja az egyik dolgozó, hogy ott, ott ül az a férfi, aki tegnap este tízkor annyira részeg volt, hogy hirtelen jött dühében belerúgott az autóm kerekébe, ami nem dráma, csak elindult a riasztó s reggelig ment is, pont addig, amíg az akkumulátor bírta. Most tehát kezdhetjük töltögetni, kábelt keresni, szenvedni. Édes ember volt a benzinkutas, édesen naiv, kifejezetten kértem, hogy hagyja a pasast, de ő annyira feldúlt volt, hogy csak odament, valamit beszéltek, nem hallottam, aztán visszajött. Mondom, na, na? Még dühösebb volt, mint addig, elmondta, hogy ő számon akarta kérni a fószertől, hogy mit rugdossa az autót, látja, mit csinált, de az csak ennyit mondott: nem a rúgástól merült le az akkumulátor. Nagyon röhögtem, nyugtatgattam és meséltem: eleget kapok ilyesmit ahhoz, hogy előre tudjam: ritka az olyan ember, aki képes a hibáiról beszélgetni, vagy akár csak tudni is róluk. Azt mondani, hogy elnézést, hülye voltam, sokkal nagyobb energiát kíván, mint vagonokat kirakodni jegesedő betonon. Vállalni a következményeket, s mondjuk politikusként lemondani, ha valamit elrontottunk, olyasfajta megléphetetlen dolog, olyan riasztóan ismeretlen perspektíva, amellyel még csak számolni sem lehet. De valaki mondta a tévében is: a politikusok is mi vagyunk. Közülünk mentek oda. Mindegyik. A hibáik a mi hibáink, a világuk a miénk, vagy a miénknek az a satnyulása, amellyé nálunk is válna, ha fontos dolgokban kellene döntenünk hirtelen, de nem lennénk rá alkalmasak. Legyünk őszinték: mit csinálnánk? Lemondanánk? Persze, fiam, persze. Ugyan már. Döntenénk. Mindig döntenénk. Aztán amikor omlik a törmelék, egymásnak mennek az autók, betör a szennyvíz és jajveszékelni kezd a fagyiárus, csak lenne valaki, akire rákenhetnénk az egészet, nem? Lemondani? Minek? Mikor lehet folytatni is, lesz két-három ember, aki körbenyal bennünket s akikből végső esetben egy komplett világot kreálhatunk: ők lesznek a nép, a szakma és a család – más meg ne szóljon bele egyáltalán. Én oda sem mentem volna a részeges ürgéhez, aki a kocsimat rugdosta. Úgysem ő a hibás. Sohasem az a hibás, aki elront valamit. Hibás vagyok én, mert oda parkoltam, a kocsim, mert van riasztója, a mindenkori kormány, mert kereshetnénk akár kétszer annyit is, mint most, de lehet hibás Isten is, hogy oda nem küld villámot, ám ide igen. Az egész nem érne ennyit sem, ha nem lenne még mindig néhány helyes, tisztán gondolkodó ember, aki, ráadásul nem is saját ügyében, odamegy a dühöngő részeg hülyékhez és próbálja őket szembesíteni saját magukkal. Na kérem, egy forradalomban őket lövik le először, engem másodszor, a puskát a részeg fickó tartja majd, akit néhány héttel később a management ítél majd halálra. Ez azért mégiscsak vigasztaló gondolat, nemde?

Jáksó László

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!