Október 9-én este hatalmas tömeg gyűlt össze a budapesti Zeneakadémián,
hogy Varnus Xaver épületbúcsúztató koncertjén utoljára hallhassa a
lebontásra ítélt nagyorgonát. A Zeneakadémia patinás épületét ugyanis
hosszú esztendőkre bezárják, és a tervek szerint az oly sok történelmi
koncertet megért, hatezer sípos orgonakolosszust soha többé nem
építették volna már viszsza. A pénteki este történései azonban
felülírták a terveket.
„A koncert rendben kezdődött, és a telt házasnál is telt házasabb volt, hiszen a közönség még a csillárokon is lógott. A koncert 21. percében Xaver éppen Bachot játszott a Talamba Ütőegyüttessel, mikor az orgona váratlanul elhallgatott, füst csapott ki a motorszobából, miközben a játékasztal feszültségmérői pedig nullára estek” – számolt be az eseményről Kovács Balázs, a koncert menedzsere. A hangverseny kényszerűen megszakadt, és miután az épület főmérnöke, Lakatos Gergő átvizsgálta a leégett részeket, a Zeneakadémia szóvivője bejelentette a közönségnek, hogy a koncertet október 20-án este fél nyolckor tartják meg, addigra sikerül ugyanis külföldről beszerezni az elpusztult alkatrészeket.
„A közönség úriemberként viselkedett, derűsen és fegyelmezetten fogadta a koncert elnapolását. Mivel mást tenni már nem lehetett, ezért néhány százan felmentünk a Zeneakadémia legtetején lévő Kupolaterembe, és ott adtam rögtönzött koncertet éjfélig a kisorgonán és a zongorán. Azonban felettébb különös, hogy a negyven esztendeje működő nagyorgona pont ezen az estén gyulladt ki, miközben köztudott volt, hogy bizonyos muzsikuskörök korábban mindent megtettek e koncert megakadályozása érdekében. Jogászaink mindenesetre az ügy tisztázása végett feljelentést tettek ismeretlen tettes ellen a Büntető Törvénykönyv 260. paragrafusa alapján, közérdekű üzem megzavarásának gyanújával, amelyet a törvény öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. Mi pedig római koncertem után, október 20-án találkozunk ismét a Zeneakadémián, és ott folytatjuk, ahol abbahagytuk. Bach nem adja olyan könnyen meg magát” – nyilatkozta Varnus Xaver.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!