Winkler Nóra, a Kultúrház műsorvezetője szerint nem könnyű fiatalokat
csábítani a Magyar Televízióhoz. A számtalan változást túlélő,
meg-megújuló kulturális magazin ma esti adásában újraéled az 1953-as
6:3, igaz, csupán az angol író válogatottal, de most is Szepesi
Györggyel.


„Az MTV-t viszonylag kevés fiatal nézi. Amikor a Kultúrház elindult az esti sávban, elvárták tőlünk, hogy ezen változtassunk. Minden mérésünkből az derült ki, hogy sikerült. Úgy érzem, olyanok vagyunk, mintha hétfőnként bemásznánk egy óriási centrifugába, mert ugyan két hétre előre tervezünk, csomó minden változik és alakul közben, amihez mi rugalmasan módosítunk egy elég összetett forgatási logisztikát, majd vasárnapra elkészül az ötvenperces műsor” – mondta. „Szeretjük... S jó érzés, hogy senki sem gondol arra, hogy lehetne negyed ennyi energiából megúszni hanem odateszi magát, aki velünk dolgozik. Van, hogy egy másfél perces megszólalásért ötszáz kilométert kell uatzni, de így lesz kerek egy riport” – tette hozzá a műsorvezető, és azt is megjegyezte, hogy mára sokkal feszesebbek lettek az kezdeti elvárások. „Mindkét csatornán futó, napi hoszszú műsorfolyammal kezdtünk, majd esti, huszonöt perces, szigorúbban szerkesztett adásokra váltottunk. Bekerültünk abba a sávba, ahol az emberek politikai műsort néznek, és nekünk el kellett velük hitetni, hogy a kultúra legalább annyira érdekes. Ebben a mostani, ötvenperces hétvégi magazinunkban megint más a feladat; a hét kulturális vonatkozású történéseiről kell beszámolnunk. Úgy dolgozunk, hogy ha valaki évek múltán visszanézi ezeket a vasárnapi összefoglalóinkat, kapjon egy képet arról, milyenek voltak a produkciók,
az erővonalak, sikerek, és viták ezekben az években.”
Bár jó darabig színésznőnek készült, Winkler Nóra emlékszik, milyen élénk figyelemmel nézte a beszélgetős műsorokat iskolásként. „Fantasztikus élménynek képzeltem például Vitray Tamás munkáját. Az ELTE-n diplomáztam angol szakon, illetve elvégeztem a Mozgóképelmélet- és pedagógia programot, és hallgattam kulturális menedzsmentet is. Újságíró-iskolába nem jártam, de jó szerkesztőim voltak, akiktől sokat tanultam. Viszont a valódi kíváncsiság nem tréningezhető. A kulturális újságírásban nem tudok fontosabbat elképzelni, mint a személyesség. Ha kritikát olvasok, vagy mások interjúit meghallgatom, azokat szeretem, akiknél érzem az erős, belső világot, ahonnan az értékítéleteik jönnek. Mivel a kultúra nem egzakt, vagy mérhető, így a termék is belső, személyes elemekből jön létre. Kulturális műsort nem érdemes úgy készíteni, hogy az információ mellett nincs ott az egyéni jelenlét. Hozzáteszem, az alapokat nagyon is jól meg lehet tanulni iskolákban, hasznos dolgokat, amiket fontos tudnia minden leendő tévésnek: például, hogyan lehet, vagy kell ritmizálni a riportokat, hogyan lehet ödakötni a nézőt, ez hány vágást jelent percenként, hogyan kell felépíteni egy történetet, de a lényeg csak ezután kezdődik” – magyarázta. „Amikor kijöttem az egyetemről, gyakornokként kezdtem el dolgozni a Magyar Televízióban, a Filmfőszerkesztőségen. Ezzel párhuzamosan egy építészeti és dizájn lapnál, az Octogonnál dolgoztam, ahol később lapigazgató lettem. Néhány évvel később egy barátom hívta fel a figyelmem arra, hogy a Danubius Rádióban női műsorvezetőt keresnek a reggeli műsorba, ott kezdtem rádiózni. Elképesztően hajtós volt egyszerre több műfajban is megállni a helyem, de szeretem kicsit túlvállalni magam, élvezem, ha feszített a tempó. Később az MTV-hez hívtak, egy napi kulturális híradó vezetésére. Ekkorra a Kultúrház már elindult, túl voltak a műsorvezető- válogatásokon is, de szerencsére a főszerkesztő utólag behívott a csapatba” – mondta. „A kultúra mellett a gazdasági újságírás is érdekel, csak ott nehezebb igazán szerethető történeteket találni. Folyton olvasok oknyomozó riportokat, tényfeltáró anyagokat, szocioportrékat, de az igazságtalanságtól, vagy a tehetetlenségtől én megőrülök..., s politikát azért kerültem el, mert azt gondolom, hogy az igazságot képviselni, függetlennek maradni ebben a közegben a legnehezebb” – vélte.
Winkler Nóra a tévében is próbál önmaga lenni, őszintén reagálni, de nem csak képernyőn, galériában is moderál. „Szerintem a fésületlen, igazi dolgoknak van erejük, a képernyőn is. Egy kulturális műsornak mindenképp jót tesz, ha olyanok készítik, akiket ez a terület valóban érdekel. Ha élvezi az ember, akkor nem eljátssza, vagy pusztán csak kitölti a következő tíz másodpercet. Örül, mint az igazi, jó főzős műsorokban, ahol a szakácson látszik, hogy mindjárt megbolondul, micsoda alapanyagokkal főz, és mennyire jól sikerült a fűszerezés!” – nevetett. Van egy jóval racionálisabb szakmája is: árveréseket vezet. „Igazi tétjátszma. Sok elemből áll össze, egyedi műveket vonultat fel, nagyon sok pénz forog, versenyeznek a vevők, van teátralitása, miközben nagyon is szabályozott. Feszes folyamat, ahol sok minden megtörténhet, nekem pedig rendezettséget és nyugalmat kell képviselnem. Koncentrált, háromórás munkáról van szó, ahol még a légzésemre is figyelek, mert ha jól csinálom, rengeteg energiát meg tudok takarítani. Figyelem a termet, irányítok, de várok, ha kell, tempót diktálok, próbálok jó hangulatot teremteni. Nincs is olyan messze ez a műsorvezetéstől...”

Á.D.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!