A MINI számára az idei év leginkább az ünneplésről szól, ugyanis az
angolok ikonikus kisautója ötvenéves. A BMW égisze alatt működő márka
eddig már két születésnapi limitált szériát mutatott be, az IAA-n pedig
lehullt a lepel a Coupé és Roadster tanulmányautókról is.


A Coupé Concept hivatalos képeit
a márka már közzétette születésnapján, a Roadster leleplezéséig azonban a Frankfurti Autószalonig kellett várni. A nyitott tetejű modell ugyan nem okozott nagy meglepetést, hiszen a 3714 mm hosszú, 1683 mm széles és 1356 mm magas Roadster a Coupétól örökölte formajegyeit, kivétel persze a tető. A Mazda MX-5-höz hasonlóan a könnyű vászontetőt manuálisan nyithatjuk és zárhatjuk, igazodva az aktuális időjáráshoz. Az autó egyébként az üvegek alsó vonaláig megegyezik az alap MINI-vel, ám a Roadster csomagtartója kereken 250 liter. A lemezek alatt nem találkozunk gyökeres újítással, a nyitott tetejű, kétüléses modell orrában is a John Cooper Works változatokból ismert 1,6 literes, 211 lóerős és 280 newtonméternyi nyomatékú turbómotor kapott helyet, ám az autó menetteljesítményeit nem árulták el az angolok. A MINI Roadster egyébként nagy sikerre számíthat, és nagyobb teljesítményének köszönhetően akár a Mazda MX-5-tõl is csábíthat el potenciális vásárlókat. A sorozatgyártású változatba várhatóan a Cooper S 175 lóerős motorja is helyet kap, amely kisebb alapárával hódíthat.
A MINI Coupé és Roadster modellek érkezését már hivatalosan is megerősítette Norbert Reithofer BMW-főnök, ám a sorozatgyártása leghamarabb 2011-ben indulhat. A két új modell a Countryman SUV-val kiegészítve jelentősen kibővíti majd a MINI modellkínálatát.

B.P.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!