Üdvös lenne úgy kezdeni, hogy három nap múlva eldől focisorsunk,
pontosabban megválaszolódik a kérdés, hogy a selejtezősorozat
zárultával ott lehetünk-e a 2010-es, dél-afrikai
labdarúgó-világbajnokságon, de ezt legalább két okból nem tehetjük meg.

Egyrészt, mert már hosszú ideje eleve csak a matematika tartotta életben a valóságban legfeljebb atomnyi reményünket arra, hogy csoportelsőként vagy pótselejtezőre még jogosult szerencsés másodikként a holland Erwin Koeman irányította nemzeti válogatottunk is szerepelhet a jövő nyári futballcsúcson. Másrészt, mert az a bizonyos kényszerképlet úgy hangzott, hogy mind szombaton, Portugáliában, mind pedig szerdán, Dániában nyernünk kell(ene) ahhoz, hogy egyáltalán szóba jöhessen a számításosdira, s nem a valós tudásunkra épülő  szerencsefaktor.  Három nap múlva persze – s megintcsak elvben – ugyebár győzhetünk idegenben, ott messze északon, de hogy ez érne-e bármit is, ahhoz eleve tudnunk kéne a szombat esti – mit esti: egyenesen éjszakai, hiszen – „természetesen” a VH lapzártáján „túlugorva” a portugálok 21:45-re írták ki az ottani meccskezdési időpontot… – lisszaboni meccs végeredményét. Ám az említett okból ezt nem tudhatjuk, az ábrándozásnak viszont nincs sok értelme, hiszen sem a portugálokkal, sem a dánokkal nem bírtunk már idehaza sem, hát hogy gondolhatnánk komolyan, hogy majd most bezzeg, vendégként jól odacsapunk nekik… Pedig ha mégis így történne, és a magyar fociért rajongó jótündérek valamiféle varázslata, holmi egyszeri csoda  segítene, bizony szíves-örömest kérnénk elnézést utólag esetleges kishitűségünkért.  Mindazonáltal az a bizonyos két mérkőzés még előttünk áll, tehát: hajrá, magyarok!

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!