Csak diktatúrákban vert gyökeret a radikális jobboldal

A volt környezetvédelmi miniszter szerint az ökológiai marginalizáció konfliktusokhoz, radikalizálódáshoz vezet. A szociálpszichológus azt hangsúlyozta, „veleszületett radikális” személyiség nincsen, viszont léteznek radikális megoldások.
Tóth András, a szociológiai tudományok doktora, a Magyar Tudományos Akadémia Politikatudományi Intézetének tudományos főmunkatársa és Grajczjár István szociológus, a Zsigmond Király Főiskola adjunktusa nemrég számoltak be kutatásaikról „Miért olyan sikeresek a nemzeti-populista pártok nagy társadalmi-gazdasági átalakulások, válságok idején?” címmel.

– A radikalizálódásban igen nagy szerepet játszik a neveltetés, és a családi életút – mondja Tóth András. – A becslések szerint „békeidőben” – amikor az egyébként szélsőségesnek nem nevezhető magyar társadalmat nem teszi hisztérikussá sem politikai, sem gazdasági válság – legfeljebb 4-5 százalékot tesz ki a szélsőséges pártok szavazótábora. Ám krízis idején a világon mindenütt „felpörög” a radikalizmus, jelzi ezt a Jobbik EP-választási sikere is. 2002–2003-ban, az akkor belpolitikailag válságosnak tűnő, s addigra nagyon sokak biztonságérzetét valóban megroppantó helyzetben félszáz mélyinterjút készítettünk olyanokkal, akiket a környezetük szélsőséges jobboldalinak tartott. Kutatásunk szinte kivétel nélkül családi sérelmeket is talált a radikalizálódásuk háttérében. Mély érzelmi sebeket, családi töréseket okozott a II. világháború, a Rákosi-korszak, ’56 leverése és a Kádár-korszak konszolidációig tartó időszaka… Sok család része lett meghurcoltatás, sokakat ért atrocitás, s tipikusan azok a fiatalok radikalizálódtak, akinek a családját tragikusan érintette a történelem. De ezen túlmenően is: a magyarokra a frusztrált nacionalizmus jellemző; igen erősen kötődnek a hazához, nagyon fontos a számukra a magyarságuk és közben rettenetesen bántja őket, hogy szegények és hogy Magyarország a rendszerváltozás után „varázsütésre” nem vált jóléti társadalommá, gazdaggá, mint a nyugat-európai országok. Ahol egyrészt kisebb a nacionalizmus és a bűnbakkeresés, másrészt az embereket kevésbé fenyegeti az, hogy a számukra fontos területeken veszteségek érjék őket, például a munka világában, a család megélhetésében.
Már az új évezred elején is látszottak annak a jelei, amit azóta még nyilvánvalóbbá tett a Jobbik előretörése: a rendszerváltozást sokan élték meg veszteségként, és elindultak a jobboldali szélsőség felé. Nem véletlenül arra. A szélsőjobboldaliságnak ugyanis kettős üzenete van. Egyrészt felkínálja a nacio-
nalizmust, a talajt vesztettek számára egy vágyott csoporthoz való tartozás képét, megnevezve az ellenségeket, a bűnbakokat is. Másrészt felkínálja a populista, és legalább annyira bal-, mint jobboldali rendszerváltozatás ígéretét; egy új, „igazságosabb” társadalmat, amely megváltoztatja a kialakult erőviszonyokat és „megjutalmazza az arra érdemeseket”. Emiatt a radikális jobboldal nemcsak a válság vesztesei, de a helyzetük további erősödését váró győztesei között is talál követőket, s a mérsékelt jobboldali pártok táborából is képes elhódítani szavazókat, míg a baloldali szélsőség, a „harcos kommunizmus” csak a vesztesek számára kínál alternatívát.
Részt vettünk a 8 országot érintő SIREN projektben, amelyben 2003-ban országonként 700-700 munkavállaló értékrendbeli orientációját, szélsőségességét vizsgáltuk. A nacionalizmus erősségét mutatta, hogy a magyar megkérdezettek 23 százaléka vélte úgy, hogy ez az ország általánosságban véve „jobb, mint a legtöbb ország”. A politikai kiábrándultságot jelezte, hogy 60 százalék szerint igaz: „Úgy tűnik, bármelyik pártra is szavaznak az emberek, a dolgok nem változnak”. A válaszadók 53 százaléka értett egyet azzal, hogy a bevándorlók miatt növekszik a bűncselekmények száma. S a tekintélyelvű rendpártiság és a demokrácia korlátozásának elfogadottságát jelezte, hogy 51 százalék szerint „Erős vezetőkre van szükségünk, akik megmondják, mit tegyünk”. A társadalmi dominancia dolgában kiemelkedő: a hazai válaszadók egyharmada vélekedett úgy, hogy „vannak emberek, akik alacsonyabb rendűek másoknál”. A szélsőjobboldali párttal – az akkori MIÉP-pel – a válaszadók 7 százaléka szimpatizált, s 46 százalékuk épp annyira elfogadhatónak tartotta, mint a többi pártot. Most készülünk az újabb vizsgálatra, mert itt az ideje szemügyre venni azt: hová is vezetett a jelenlegi válság, mekkora teret kaphat a jobboldali populizmus…
A történelmi példák alapján úgy tűnik, csak azok a szélsőséges pártok tudtak tartósan hatalmon maradni, amelyek képesek voltak diktatúrát kiépíteni és e diktatúrában megosztott – nyertes, illetve vesztes – híveik táborának egyik, vagy másik részét elnyomni. Ma viszont demokratikus viszonyok között élünk, s a szélsőjobb megosztottsága miatt bizonyára itt is bekövetkezik, amit korábban Franciaországban vagy Ausztriában tapasztalhattunk: a radikálisan jobboldali populista pártok sikerei hamar elillantak.
A bennünk élő radikálist nem vonatkoztathatjuk „csak” a politikára. Hiszen annyi minden más társadalmi-gazdasági területen is megjelenhet a szélsőséges radikalizmus. Gondoljunk csak arra: 1985 júliusában a Rainbow Warrior, a Greenpeace környezetvédő csoport „harci” hajója Új-Zélandon, horgonyzott, hogy később további hajókat vezessen a Mururoa zátonyhoz tiltakozásul a francia atomkísérletek ellen és hogy a lehető legjobban akadályozza azok megkezdését. Akkor a „méregzöld” fenyegetésre francia titkosszolgálati erőszak következett – a hajót bombával elsüllyesztették. Amúgy harcos környezet- és állatvédőket mifelénk is találni: sísapkában, csuklyában mutatkoznak csak a nyilvánosság előtt, mert tudják, hogy amit tesznek – még ha magasztos cél is vezérli őket – tettük, a megtorlás önbíráskodás. De ott a legújabb példa: a Critical Mass nagy bringás világrendezvény budapesti napján az „Emberibb parkolásért” civil szervezet egyik vezetője egyszerűen „lefasisztázta” a másik civil szervezet, a kerékpárosok vezetőjét…
A kutatók szerint az átlagemberben is jelen lévő „fanatikus potenciál” akkor aktivizálódhat, amikor elbukik, eltűnik egy állam,  amikor megjelenik a gazdasági válság. Na most ez itt van! Mármint a Föld nevű bolygón, még ha reményeink szerint már kifelé lábalunk belőle. „Az erőszak kultúrája pró és kontra” címmel a Nemzeti Fenntartható Fejlődési Tanács és a Pallas Könyvkiadó a budapesti Pallas Páholyban vitasorozatot indít a fenntartható fejlődés témakörében, az első est október 20-án 18 órakor lesz az V. kerületi Alkotmány utca 15-ben. A vitasorozatban neves tudósok, kutatók és közéleti emberek ütköztetik – Kóródi Mária volt környezetvédelmi miniszter vezetése mellett –  markánsan eltérő véleményüket a zöld gondolatokról, a tudatformálás eszközeiről, az állam XXI. századi  és a pénz válságot generáló szerepéről, az emberi természetből, a környezeti szűkösségből fakadó konfliktusokról. Kóródi Mária a VH-nak elmondta: ma már – közel negyven évvel a Római Klub megalakulása, s környezeti figyelmeztetése után – nem az információ vagy a tudás hiánya az oka annak, hogy nagyon sokszor nem azt tesszük, amiről tudjuk, hogy tenni kellene, hanem az, hogy a változáshoz az érdekek sérülése – a mi érdekeink sérülése is – kellene. Az ökológiai marginalizáció – ahogy a környezeti szakemberek nevezik a valamiből való kiszorulást – konfliktusokhoz, radikalizálódáshoz, etnikai és egyéb összecsapásokhoz, migrációhoz vezethet. Gondoljunk csak arra, hogy mit jelent az, ha nincs megfelelő mennyiségű és minőségű ivóvíz, ha nincs energia.
Erős Ferenc szociálpszichológus, az MTA Pszichológiai Kutatóintézetének tudományos igazgatóhelyettese szerint „veleszületett radikális” személyiség nincsen, de radikális megoldások, ugye, léteznek. A helyzetből fakad, az determinálja, hogy mérsékelt, avagy radikális megoldáshoz fog valaki folyamodni, tehát ha úgy vélekedünk, hogy „ha nincs más megoldás”… Az már más kérdés, hogy erőszakos viselkedésre való hajlam létezik, s akiben ebből nagyobb adag van, az előbb akitvizálódik. A „radikális” kifejezéssel a szociálpszichológusnak az a gondja egyébként, hogy túl széles kör az, amelynek a definiálására úgy általában alkalmazzuk. Hiszen egy orvosi terápia is lehet az, a politika terén pedig általában a szélsőséges jobb- és baloldaliakra szokás ezt a kifejezést használni, noha lehet mondjuk egy liberális álláspontot is radikálisan képviselni.

vgp-gm

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!