A cseh szenátus és a képviselőház elnöke egyaránt arra tett ígéretet, hogy januárra Csehország is ratifikálja a Lisszaboni Szerződést – mondta el az MTI-nek Katona Béla, az Országgyűlés elnöke szombaton Ljubljanában, a Regionális Együttműködés Országainak kétnapos, parlamenti elnöki konferenciájának zárt ülését követően.
A klímaváltozás mezőgazdaságot és közlekedést érintő kihívásait tárgyaló pénteki napirendi pontok után szombaton a Lisszaboni Szerződésből a tagállamok nemzeti parlamentjeire háruló feladatokról tárgyaltak zárt ajtók mögött a Regionális Együttműködés Országainak parlamenti elnökei. Katona Béla a szombati tárgyalásokról az MTI-nek kifejtette: ha életbe lép a szerződés, annak végrehajtási folyamata különösen érinti Magyarországot, miután a jövő év januárjától Spanyolországgal és Belgiummal a hármas elnökség tagjai leszünk, 2011 januárjától pedig Magyarország lesz a soros elnök.
Túlságosan előrehaladt az európai uniós Lisszaboni Szerződés ügye ahhoz, hogy meg lehessen állítani, vagy vissza lehessen fordítani elfogadásának folyamatát, a vonat már olyan gyorsan halad, és olyan messzire eljutott, hogy azt hiszem, nem lesz már rá lehetőség, hogy megállítsuk, vagy visszafordítsuk, bármennyire is szeretnénk – fogalmazott a cseh államfő a Lidové Noviny című cseh napilapnak adott nyilatkozatában.
Václav Klaus – mára a huszonhetek vezetői közül egyedüliként – hevesen ellenzi az EU intézményi és döntéshozatali rendszerét megújítani hivatott szerződést. Szerinte azzal egy európai szuperállam jönne létre, s ezzel sérülne a tagállamok szuverenitása. A lapinterjúban azonban visszautasította azokat a találgatásokat, amelyek szerint a nagy-britanniai választásokig próbálná késleltetni az EU-szerződés csehországi ratifikációját, hogy a Londonban várhatóan hatalomra kerülő konzervatív ellenzék népszavazást írjon ki a Lisszaboni Szerződésről. Ez egyet jelentene a dokumentum megtorpedózásával, mert a brit közvélemény elutasítja az uniós reformszerződést. A Mladá Fronta Dnes című cseh lap szombaton azt írta, megtörténhet, hogy az EU megelégeli a Klaus-féle zsarolást, és 26 tagállam érvényesnek nyilvánítja a Lisszaboni Szerződést. Ez esetben Csehország, noha formálisan nem zárnák ki a szervezetből, másodrangú tagországgá degradálódhat – írta a liberális prágai napilap.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!