Ma a Reformáció Hónapja jegyében gálanapot és -estet rendeznek, amelynek a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínház ad teret.
A „Biztonság-Bizalom-Bizonyosság” mottóval gazdag programsorozatot indított útjára a négy magyarországi protestáns egyház: ma 15.30-kor vetítik le Szakács Sára rendezésében azt a Pápai különkiadás című dokumentumfilmet, amely Gulyás Lajos református mártír lelkipásztorról és családjáról szól. Köszöntőt Szebik Imre nyugalmazott evangélikus püspök, az Ökumenikus Tanács elnöke, az ünnepi beszédet Bod Péter Ákos egyetemi tanár tartja. Életre kelnek Illyés Gyula, Ady Endre és Áprily Lajos versei. Közreműködik Széles Tamás színművész, bemutatkoznak a Lónyay utcai Református Gimnázium diákjai. Jövő vasárnap, október 25-én, 17 órakor Miskolcon az Avasi református templomban reformációi istentisztelet tartanak, az úrvacsoraosztást Csomós József, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke vezeti. A liturgiában az Ökumenikus Tanács tagegyházai-nak vezetői és miskolci lelkészei vesznek részt. Októben 31-én, szombaton 17 órakor a budapesti, Városligeti fasori Reformációi Emlékparkban Tőkéczki László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka tart záró ünnepi beszédet; kulturális műsort adnak a Baptista Teológiai Akadémia, a Fasori Evangélikus Gimnázium és a Julianna Református Általános Iskola diákjai, közreműködik az Üdvhadsereg fúvószenekara. A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa, mint a programsorozat gazdája pályázatot kínál a magyar oktatási intézmények számára. A téma Ady Endre halálának 90. évfordulója. A pályázati kiírás elérhető: www.meot.hu, www.reformatus.hu
(gm)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!