Nagy öröm volt Orbán Viktor felcsúti házában, mert fogadni tudta
Hódmezővásárhely polgármesterét, aki „véletlenül” volt ott, amikor
megérkezett a TV2 Napló című műsorának stábja. Meghallgattam az orbáni
interjút, amelyben a Fidesz vezére felvázolta terveit a 2010-es
választásokra.


Érdekes volt hallani, mennyire ragaszkodik ahhoz, hogy kisebb létszámú legyen a parlament. Erről még Horn Gyula beszélt először 1994-ben. Azóta eltelt 15 év, de egyetlen parlamenti párt sem szeretné otthagyni a fantasztikusan fizetett állásokat. Így fogadni mernék, hogy ez Orbánnál is kizárólag populista gondolat. Mert ezt mi nem fogjuk elérni. a magyar parlamentben 20 éve majdnem ugyanazokat az arcokat látjuk, akik már rég elfáradtak, semmi újat nem tudnak mondani. Ezért is lenne szükség új emberekre, fiatalokra, olyanokra, akik dolgozni szeretnének azért, hogy a magyar emberek végre jobban éljenek.
Orbán nagyon biztosra megy a választási győzelmével. Ugyanez volt 2002-ben és 2006-ban is, de tudjuk, hogy mivel végződött. Abban is biztos, hogy elsöprő győzelmet aratnak majd. Itt meg kell állnunk egy pillanatra. Álmodik szegény pártvezető, mert maga is elhiszi, hogy 2/3-os többséggel veszi át a kormányzás terheit, és azt, hogy ellenzéke mindezt szótlanul tűrni fogja. Orbán csupa olyan csodálatos dolgot vinne véghez ígéreteiben, amire a kormányzása 4 éve alatt képtelen volt. Pedig akkor senki nem zavarta. De nem tette meg, mert nem értett a dolgokhoz, csak beszélt, magyarázott, s az elképzeléseiből végül semmi sem lett.
Orbán nem ért a számokhoz, amikor arról beszél, hogy „valahol 17 és 20 százalék között kell beállítanunk az adórendszert”. Ígéri, hogy a következő kormánynak rögtön (!) az elején ki kell mondania: „márpedig lakásárverés nincs... lakást nem lehet elárverezni”. Bár így lenne, Orbán úr! De nem lesz így, mert ehhez pénzre van szükség, és ezt a pénzt elő kell teremteni.
Önök már ígértek 3 szobát, 4 kereket, amire vártam pontosan 4 évig, amikor Orbán vezette az országot. Az eredmény – köpedelem volt. Mert Orbán megint hazugságokkal hitegeti az embereket. Amit ő mond a lakáselárverezésről, az azt jelenti, hogy tegyük fel, hogy nem árvereznek a bankok. Akkor az emberek miért fizessenek tartozásokat, ha majd az állam (Orbán) a saját zsebéből kifizeti? Mennyi pénz lenne ez megint?
És befejezésül. Orbán kijelentette, hogy nem alakít senkivel koalíciót (Jobbik, MSZP). Kérem, kérdezzék meg azt, akivel Orbán alakított koalíciót, például Torgyán Józsefet, hogy mit jelent egy ilyen koalíció? Mert Orbán még Torgyánnal is felrúgta az együttműködést! A nem létező vagy minipártokkal koalícióra lépni pedig röhej, nem más. Az Orbán-interjúból – sajnos – nem tudtunk meg semmi újat. Kevés volt benne az igazi szó, a szakmai hozzáértés. Csak megint rengeteg populizmust hallottunk. Nem baj! Jó ez a Fidesz propagandának, a papagájkommandónak. Egy baj van az egésszel – nekünk mikor lesz jó?


Békesi Dániel, Budapest

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!