Emlékezhetünk 2006 szeptemberére, amikor a Gyurcsány „hazugsággyónásán”
spontán felháborodott tömegek szétverték az MTV székházát, és röpke 3
év alatt el is nyerték méltó büntetésüket. Pártatlan bíróságunk
serénysége által.

A megérdemelt ejnye-bejnyét.
Sokaknak nem nagyon tűnhetett fel, hogy amikor a választás éjszakáján Gyurcsány Ferenc pártja előtt győztesen megjelent, kicsit sápadt volt. Technikánk olyan szinten állt, hogy visszanézhető. Őszinte, leplezhetetlen reakciója volt ez, hiszen totálisan tisztában volt azzal, milyen keresztet vállalt személy szerint azzal, hogy neki kell majd a jövőben azt a sokak által félrevezetett, illúziókban élő országot – népiesen – gatyába rázni, amely közvéleményében békésen él egymás mellett a kádári nosztalgia és a kapitalizmus jóléti világának illúziója.
Gyurcsány feltehetően tisztában volt azzal, hogy (a Bokros-csomag keserűen áldásos időszakától eltekintve) tiszta vizet kell önteni a pohárba. Ezért monda el Őszödön pártelitje előtt azt az elhíresült beszédet, amiben valóban elhangzott, hogy hazudtunk éjjel és nappal. A világért sem akarom mentegetni a szintén elhangzott trágár szavak, és csakis ezek hibája miatt Gyurcsány Ferencet, de sokkal etikátlanabbnak tartom azokat, akik eladták, vagy kilopták a Fidesznek a hangfelvételt.
A Fidesz kommunikációjából egyértelműen kiderül, hogy az említett beszéd már nyár közepén birtokukban volt, hiszen akkor kezdték el lebegtetni Gyurcsány szavahihetőségét. És nekem senki se magyarázza be, hogy a spontánnak nevezett Kossuth térről kiinduló reakció, nem lezongorázott forgatókönyv szerint zajlott. Ilyen véletlenek nincsenek.
Gyurcsány Ferenc őszintén azt állította, hogy hazudtunk éjjel és nappal. Hazudott ekkor? Ugyanakkor, „véletlen” módon egy nyugati lapban Orbán azt állította – kronológiailag időzítve –, hogy ő még sohasem hazudott. Igazat mondott akkor?
Medgyessy és Gyurcsány, de az összes eddigi hatalomra törekvő és oda kerülő kormány, ott követte el a legnagyobb hibát, hogy nem volt őszinte a néphez. Féltve a közvélemény-kutatások által prognosztizált pozícióit. Ha Medgyessy nem hajtja végre a pártja által diktált ígéreteket, akkor feltehetően az önkormányzati választások 2002-ben másként sülnek el. De nincs téves makrogazdasági eltévelyedés. Bár az is igaz, hogy a költségvetési kiadások – emlékezetem szerint – nyolcvan százalékát kiszórta már a Fidesz. És ezek a valóban elfecsérelt pénzek.
Nem tudom, ki hogy értékeli a jövő évre beterjesztett költségvetést. Ami megszorító. És az idei zárszámadásra épül. Amit Kovács Árpád reálisnak ítélt. Ergo a szigorú fiskális politika továbbviendő. Amikor az ÁSZ bírál, nagyon gyakran idézik, olykor szelektíven a kritikai észrevételeket az ellenzék politikusai, tollforgatói, elemzői. Az általam mindig is nagyra becsült Kovács Árpád, most a zárszámadásra vonatkozóan, ne várjon citátumokat. Sőt. De ez majd kiderül.
Ellenben javaslom a kormánynak, hogy azt próbálja indokolni a közvéleménynek, mit, miért és meddig. Nem leegyszerűsítve, hanem közérthetően. Őszintén. Akik pedig ellene beszélnek, azok saját titkolt hazugságuk keserű levében fognak megfőni. Bizarr kapkodásnak nézünk elébe.
Tősér István, Miskolc

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!