Szájas humanisták

Valami, amivel Magyarország 53 esztendővel ezelőtt újra beiratkozott  világtörténelembe. Akik kezdték, valószínűleg nem sejtették, hogy a huszadik század leghíresebb magyar eseménysorát formálják. Úgy vagyok ezzel, ahogy Faludy írta második emigrációjában, harminc év múltán, Chicagóban:

Ezerkilencszázötvenhat, sem emlék,
sem múltam nem vagy, sem történelem,
de lényem egy kioperálhatatlan
darabja, testrész, ki jöttél velem
az irgalmatlan mindenségbe, hol a
Semmi vize zubog a híd alatt…

Mint az igazi költők szokták, Faludy megérezte a lyukas zászló egyetemességét: az valóban kioperálhatatlanná vált az egyes emberből, huszadik századi történelmünkből – a rendszerváltozás logikus folytatása az elfojtott felkelésnek – s globális emberi közösségünk múlt századi eseménysorából. Csillagnak nevezte az elbukott küzdelmet a költő, s csak akkor tért haza, amikor világossá vált, hogy a ’89-es fordulattal Nagy Imrének és társainak a küzdelme a több évtizedes elhallgatás és hamisítások sora után végre méltó helyre kerülhet a nemzeti emlékezetben. Villon fordítója és a világirodalom szerelmese másodszor is hazatért, ahonnan először zsidó származása miatt volt kénytelen eltávozni. De nem soká élvezhette a szabadságot, Rákosi diktatúrája őt sem nézte jó szemmel. Hamarosan az ávó foglya lett, előbb az Andrássy út 60-ban, ahol keserűen, de az igaza tudatában lévő szellemi ember fölényes eleganciájával nézett keresztül vallatóin: „Orvos-hugomat innen küldte/ Szálasi a halálba. Most/ Rákosi tart itt. Egy a csürhe: /a porkoláb is azonos.” Aztán Recsken még az inkvizíció börtöneit is elirigyelte, mert ott legalább papírt és írószert adtak a foglyoknak, bezzeg a fogolytáborban három évig  memorizálnia kellett saját verseit. Az ávósok foglyaként írta október 6-ra emlékező versét is 1950-ben: „Száz év – s a magyar börtönéjjel/ nem változott száz év alatt.” Józan ésszel bizony aligha fogható föl, hogy akár ebben a versben, akár a többiben mi nem tetszett a Jobbik békéscsabai fő emberének. Kérdezhetnénk vissza Adyval, a különben sok vitát kiváltó sor érvényes változatával, magyarkodóknak, ködevőknek ő ne volna magyar? Voltaképpen akár hálásak is lehetünk a Faludy letiltását követelő jobbikos felszólításnak. Nem csupán azért, mert holtában is igazat ad a költőnek, hát bizony – egy a csürhe, hiszen az újsütetű magyar ultrajobboldal szinte ugyanazokkal a levitézlett jelszavakkal, elkorcsosult ideákkal  próbál hatást elérni, mint tették dicstelen nyilas elődeik. De azért is „jó” ez a botrányos megjegyzés, hogy ugyanis Faludy „magyarellenes” meg „cionista” , mert ebből semmi más nem következhet, minthogy ezt a társaságot a lehető legmesszebb kell tartani a végrehajtó politikától, bármi történjék is a jövő tavaszi választásokon. A közös történelmünkből bárkit  származása vagy vallása alapján kitagadó ordas eszmékkel, a bármilyen politikai színezetű cenzúrával nem lehet dolga a modern Magyarország többpárti demokráciájának; agyonhallgatni, de túlbeszélni sem nem kell mindazt, amiből már több mint elegünk volt, ami miatt tíz- és százezrek, milliók szenvedtek és haltak meg.
Faludyt lapozgatva bukkantam rá a „szájas humanista” kifejezésre, ugyancsak az ávós fogságban írta. Hát persze szájasnak is, humanistának is kell lennünk, s tudnunk azt, amit első és második emigrációja után már bizonyosan sejtett ő is, azt nevezetesen, hogy jobbikosok, mindenfajta radikalizmusok otthonra e hazában csak a diktatúrákban leltek. Szájas humanistaként azt remélem, hogy valódi demokráciában igazi hatalomra nem tehetnek szert, s hangoskodásuk legfeljebb csak ideiglenes, Le Pen, Haider és a többiek módjára tűnnek majd el a Semmi vizében, a politikai süllyesztőben.

Martin József

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!