Juliette Lewis imád gonoszt játszani

l Élmény volt egy gonosz görkorcsolya-versenyzőt alakítani?
− [nevet] Bizony! A legjobbnak kellett lennem, és ez azért elég félelmetes volt. A görkorcsolyázásnak nagyjából kilencven százalékát mi magunk csináltuk, hiszen itt nem lehet úgy csinálni, mintha. Szóval sok időt töltöttem a görkoriarénában.
l Miből állt egy napjuk itt?
−  Általában nyolc fele kezdődött. Ébredés után egy kis erőnléti edzés, majd jóga és görkorizás következett. Napi nyolc órában. De tényleg nagy móka volt, most már hiányzik.
l Szerette a negatív főhőst játszani a filmben?
− Igen, nagyon élvezem, ha rossz lehetek. Bár, van egy jelenetünk Ellen Page-dzsel, ahol kiderül, hogy itt nem a jó küzd a gonosszal, hanem sokkal inkább a fiatalság a tapasztaltabbal.
l Milyen régóta görkorcsolyá-zik?
− Lássuk csak… úgy nyolc éve. Emlékszem egyszer meghívtak egy görkorcsolyás szülinapi buliba. Az semmi nem volt ehhez képest! Ez olyan, mintha görkoriban fociznál.
l Amikor aláírta a szerződést, nem ijedt meg, hogy meg kell tanulnia görkorcsolyázni?
− De megijedtem, de szeretek olyan dolgokat bevállalni, amelyek ijesztőnek tűnnek. Amolyan szentjánosbogár művész vagyok. Szeretem a kihívásokat, szeretem, ha valami ijesztő, és ha nem tudom, hogy vajon meg tudom-e oldani. Meg akartuk mutatni ezt a szubkultúrát, amelyről már jó ideje senki nem csinált filmet. Azt hiszem, sikerült. Kapcsolatot is találhatok a film témája és az életem között – olyasvalamibe kezdeni, amiről nem is tudod, hogy képes vagy-e rá… Arra gondolok, hogy harmincévesen összehoztam egy együttest – komolyan gondoltam, nem csak hobbinak szántam, és nem adtam fel…
l Mióta ismeri Drew Barry-
more-t?
− Úgy gondolhatja, hogy ismertük egymást korábbról, hiszen mindketten éltünk már… [nevet] Mégsem találkoztunk még soha. Először az irodájában futottunk össze. Azonnal magával ragadott, mert annyira intelligens. Azt is imádtam, hogy mennyi mindent tud a filmezésről, és mennyire szerelmes az egészbe… Ezt én magamról nem mondhatom el.
l Ön nem a filmezés szerelmese?
− Drew-nak olyan különleges kapcsolata van a filmmel, amilyen nekem nincs. Nekem talán a zenével van ilyen kapcsolatom. Lenyűgözött, mint első filmes rendező. Rendkívül felkészült volt. Sok filmessel dolgoztam már. Újakkal, régiekkel.
l Oliver Stone-nal...
− Pontosan. [nevet]
− És már vagy öt éve nem forgattam, szóval nagyon izgatott voltam. Igazán klassz visszatérés volt.
l Miután befejezte a Whip it (magyarul Győzd le!) című filmet, forgatott egy másikat Sam Rockwellel (Egy veszedelmes elme vallomásai, Galaxis útikalauz stopposoknak) és Hilary Swankkel (Millió dolláros bébi), melynek címe Betty Anne Waters.
− Egy nőt alakítok – egy valóságos személyt – aki Sam Rockwell karakterét vádolja egy olyan gyilkossággal, amit nem követett el. Lényegében börtönbe juttatom. Egy igazán sötét lelkű szereplőt játszom. Akárhogy is nézzük, csak ezekkel az ősi energiákkal tudok azonosulni, és ezeket eljátszani. [nevet] Összesen két jelenetem volt: egyik a tárgyaláson, mikor hűvösre juttatom a fickót, a másik pedig húsz évvel később, amikor ismét találkozunk a szereplővel, aki egy alkoholista, nem túl vonzó nő. Ez volt az első szerepem, amelyben idősebbnek kellett maszkírozni. Nagyszerű volt olyan embert megformálnom, akinek ocsmány élete volt és hazug, hiszen a lelkem mélyén tudom, hogy én egy karakterszínész vagyok.
l Sam jó ideig dolgozott az akcentuson. Meggyőző volt?
− Istenem, Sam Rockwell az egyik kedvenc színészem! Imádom. Mindannyian tanultuk a bostoni akcentust egy tanártól. Csak az a két jelenetem volt vele, de szerintem ő egy igazán különleges tehetség. Szóval, volt az a munkám, meg volt egy Mark Ruffalo-filmem is, a Sympathy for Delicious. Volt ugye Drew Barrymore vígjátéka, egy másik színészből lett rendező filmje… [nevet]  Az utóbbi időkben Mark az egyik kedvencem. Ez a film igazán különleges, furcsa történet, és ismét egy kockázatos vállalkozás, de igazán ezek azok a dolgok, amelyeket szívesen csinálok. Hiszen mi értelme van filmet készíteni egy olyan emberrel, mint én, ha abban nincs semmi újdonság? Aztán egy vígjáték következett: Jennifer Aniston legjobb barátját játszom a The Baster című filmben.
l Egy időre mindent a zenének rendelt alá. Mi a terve a jövőre nézve? Hogy tudja összeegyeztetni a zenét és a színészkedést?
−  Próbálom összehozni a dolgokat, de a koncertező zenekaroknak nagyon nehéz dolguk van, a jegyeladások tekintetében. Saját magam is szórólapokat fogok osztogatni és közvetlenül részt veszek a szervezésben. Ez az, amit sosem teszek a filmezéssel. Most a koncerthelyszínek előtt állok és győzködöm az embereket, hogy hallgassanak meg minket. Ez egy egész más világ – közösségi; földhöz ragadt. Most egyébként koncertkörúton vagyok – két nap múlva utazom is tovább, hogy befejezzük a turnét. A The Pretenders és a Cat Power előzenekaraként lépünk fel. Az elmúlt öt évben a zene volt a legfontosabb, és ici-pici klubokban léptem fel sok helyütt a világban. Volt egy kis szünet tavaly, hiszen felbomlott a régi zenekarom a The Licks, és ebben az időben jöttek a filmszerepek is. Sosem mondtam, hogy többé nem filmezek, csak azt tudtam, hogy ha a zenémre kíváncsi lesz valaki, jobban rá kell állnom a dologra, és szétkoncertezem az agyam.
l Mi az új banda neve?
− Most csak az én nevem alatt fut. A zenénk egyébként elég vad. Vad és új. Olyan, mintha rapper lennék! Csak nekem nincs fukszom, és nem is lesz a közeljövőben. [nevet]

Fordította: Kántor Zsána

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!