Angela Merkel, aki a konzervatív Német Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke is, Horst Seehoferrel, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) vezetőjével és Guido Westerwellével, a liberális Szabad Demokrata Párt (FDP) elnökével együtt ismertette szombaton délelőtt Berlinben az új német kormányt alkotó három párt között létrejött koalíciós megállapodást.
A koalíciós pártok gyökeres változásokat irányoztak elő a német egészségügy finanszírozási rendszerében, ami megfigyelők szerint inkább a liberális követeléseket tükrözi. Ennek lényege, hogy megszűnhet a jelenlegi, még a korábbi nagykoalíciós kormányzat által létrehozott, mindenekelőtt a központi elosztáson és az egységes befizetéseken nyugvó egészségügyi alap. Ehelyett megnövekednek a munkavállalók befizetési terhei, miközben a munkaadók befizetéseit nem emelik. A szociálisan rászorultakat ugyanakkor támogatásban részesítik. Mindez azonban egyelőre még csak terv, az új modell – mint a megállapodásból kitűnt – legkorábban 2011-ben léphet életbe. Mindenesetre az FDP által sürgetett reform melletti elkötelezettséget jelzi, hogy az egészségügyi tárca élére Philipp Rösler személyében liberális politikus került. A kormánylistában a pártok előzetesen már péntek este megállapodtak. Eszerint a CDU 7, a CSU 3, az FDP pedig 5 miniszteri tárcához jutott. A kormányt továbbra is a konzervatív Angela Merkel kancellár vezeti, míg a liberálisok elnöke, Guido Westerwelle külügyminiszter lett. Berlinben általános meglepetést okozott, hogy a jelenlegi gazdasági, illetve pénzügyi helyzetben kulcsfontosságúnak tartott pénzügyminiszteri tárcát az eddigi konzervatív belügyminiszter, Wolfgang Schäuble kapta. A gazdasági minisztérium irányítását a liberálisok szakértője, Rainer Brüderle veszi át, míg a korábbi gazdasági miniszterből, a CSU-t képviselő Karl-Theodor zu Guttenbergből védelmi miniszter lett.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!