Az edelényi polgármester mára egy igazi forradalmár lett. És még mondja nekem valaki, hogy forradalmárok nem léteznek.
Az interneten láttam egy videofelvételt, ahol ez az ember egy helyi fórumon kijelentette, hogy a pártja, azaz a legtisztességesebb ellenzéki párt, a Fidesz „azért nem rúgta ki, mert féltek (!) ezt megtenni, illetve, hogy ő abban látja Magyarország egyetlen (?) esélyét, ha forradalmat csinál a nép”.
Tudjuk jól, hogy a Fidesz, élén Orbánnal, megvédte ezt az antiszemita meg cigányozó polgármestert, aki egy kimondottan homofób, rasszista ember és sajnos képviselő a magyar országgyűlésben. A fent említett videofelvételen ez a parlamenti képviselő megmondja pártja vezetőjének, hogy „szabad-e tovább azt a politikát folytatni, amit Orbán elkezdett, vagyis egy a zászló, egy a tábor”. Továbbá kijelenti – mint azt valamikor Lenin tette Oroszországban –, hogy Magyarország „totálisan kisemmizett nép lesz, kénye-kedvére kiszolgáltatva a globális pénztőkének”...
Természetesen, a Molnár-féléknek, akik forradalmat szeretnének, jó a helyzetük, mert dolgozniuk nem kell, pénz van bőven. Van miből megélni. De sokan vagyunk ebben az országban, akik dolgozni akarunk és kevesebben azok, akik forradalmat vagy polgárháborút akarnának. Hazámban nagyon jól tudják az emberek, hogy mit jelent a rombolás, mit jelent a forradalom és mennyit ér egy élet.
Sajnos, úgy érzem, hogy a Fidesz az emberi butaságra építi a kampányát. A fenyegetések, a megtorlások, leszámolások stb.! Ezek a Molnárok nem gondolkodnak azon, mi van akkor, ha nagy forradalmi hevületben a polgármester által annyira utált népcsoport nőtagjai először az ő családját irtják ki, mondjuk gumikalapáccsal? Tudom, hogy Orbánnak nagy szüksége van a jobbikos szavazókra, és ezért nem rúgja ki ezt a forradalmárt a Fideszből. Pedig Orbánnak is illene már színt vallania, hogy közös, békés, európai jövőt építsünk hazánkban. Vagy talán Orbán meg a barátai is jobbnak látják a sötét, kakastollas bohócokból álló múltat? Még van egy kis idejük megmondani nekünk, a választóknak, az igazat. Mert Molnár-félékre nincs szükségünk. A politikai süllyesztőben a helyük.
Dr. Pap András Attila, Miskolc
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!