Legalábbis annak a gazdálkodónak, aki megszerezte valamire eme jogot.
Ugyanis ennek okán magyarországi kizárólagos forgalmazóként a nemcsak a
versenytársak, de mi, vevők is más megvilágításba (számomra úgy tűnik
sűrű sötétségbe) kerülünk. Ilyenre precedens ma a MOL Nyrt. a
szlovéniai autópálya matricákat illetően.
Talán köztudott, hogy szomszédaink az előírt díj lerovása nélkül autózókat – akár már a határátlépést követő néhány méter megtétele közben is – igen borsos áron, cca 300 euróig büntetik. Nos, a jogkövető polgár e nélkül is igyekszik eleget tenni az előírásoknak, ám mit tegyen, ha ennek okán komoly kálváriát kell végigjárnia. Az egyhetes matrica megszerzésére irányuló törekvéseimnek már a kezdetén is falba ütköztem. A MOL honlapján megjelölt töltőállomások telefonszámai szinte egyáltalán nem elérhetőek. A nyolc különféle (mobil kapcsolatra utaló) számon és így helyszínen 1,5 óra alatt egy ízben sem sikerült partnerre találnom.
Talán bizony az üzletvezetők privatizálták a vonalakat és amikor nincsenek a munkahelyükön, akkor nem szeretik, ha valaki zavarja őket? Mondhatni persze, hogy ez csak kivételes alkalom volt és peches napot fogtam ki. Ez esetben az előzmény tapasztalataim sejlenek fel az agyamban, mivel nem először járok így. A kitartás azonban meghozza gyümölcsét. A fehérvári – Seregélyesi úton lévő – kútnál végre felveszik a készüléket. A kívánságom elmondása után lakonikus közlés következik, mely szerint csak motorkerékpárra tudnak vevőként üdvözölni.
Azon érdeklődésre, hogy mikor várható személygépkocsira is matrica, a válasz szerint erre nincs is információ és ez ügyben rendelni sem tudnak, mert az elosztást a „fentiek” diktálják. Megnyugtatásul kapok egy 40-202-202-es számot, ahol – magad uram, ha szolgád (akarom mondani szolgáltatód) nincs –, továbbá ha kedvem és időm van, akkor próbáljak érdeklődni és rendelni. Nos, viccesnek is minősíthető a helyzet, ám én tragikusnak ítélem.
Miért is nem tekinthető az ilyen ügymenet a MOL belső (boltvezetői) feladatának? Mi köze van az ügyfélnek egy multi cég tehetetlenséget tükröző produktumához? Ezernyi kérdés vetődhet még fel, de egy bizonyos, a MOL nem áll a helyzet magaslatán ez ügyben, de a következményeit velünk, fogyasztókkal viselteti (-tetné) el. Mindezek után már csak a nap betetőzésének lehet minősíteni, hogy a honlapon szereplő fehérvári Seregélyesi úton (a kiírás szerint streeten) jelölt két MOL kút egyikéről kiderül, hogy időközben az már nem is a cég nevét viseli. Kérdés: mindenben ilyen módon szolgáltat a MOL, vagy csak nekem sikeredett beletrafálnom?
Németh István, Székesfehérvár
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!