Ha egy MTK–FTC mérkőzésen a söpredék megmondja nekem, hogy mi a
származásom, megértem! Ha a nemzeti ünnepen a söpredék cigányozik meg
zsidózik, csendben maradok, mert félek.

De ha erről beszél egy parlamenti képviselő, egy kemény antiszemita, cigánygyűlölő – ezt elfogadni ma, a XXI. században, Európában, nem lehet. Mondhat nekem Navracsics amit akar, kiadhat a Fidesz közleményeket ebben a kérdésben, ez az egész tiszta blöff, azaz azt jelenti, hogy a Fidesz vezetősége teljesen egyetért Edelény polgármesterével, akit Molnárnak hívnak.
Hétfőn a „legtisztességesebb párt” frakcióvezetője, Navracsics úr „beszélgetett” Molnárral az antiszemitizmusról, és a megbeszélés után kijelentette, hogy „a politikában tűrhetetlen az antiszemitizmus, a kirekesztés, az erőszak...”.
Kedves Fidesz, ezt már több száz éve minden civilizált országban ismerik, csak önök jöttek most rá. Molnár szerintem nem lehet sem parlamenti képviselő, sem polgármester, mert Molnárnak a helye teljesen máshol van (lenne). Megdöbbentő, hogy a párt elnöke, Orbán kijelentette, hogy ebben a Molnár-féle ügyben „először megvárja az edelényiek és környékbeliek véleményét”. Megáll az ember esze! És azoknak a véleménye, akikről beszélt ez az igazi náci, nem érdekli Orbánt? Vagy a cigányoknak, zsidóknak félelemben kell élni, és várni, hogy mit fog megint mondani egy Molnár-féle senkiházi? Ezt várja Orbán?
Nem fogok csodálkozni, hogy ha Molnár jövőre a Jobbik támogatásával indul a választásokon. Mert Orbán úgysem tud mit kezdeni az önjáróvá vált Jobbikkal, és a Molnár-félék ezt nagyon jól érzik. Nagy gond országunkban, hogy ezek az antiszemiták ráéreztek a hatalom ízére, és önként nem fognak lemondani arról, hogy a húsosfazék közelében maradjanak. És a Fidesz örömmel segíti ezeket az emberkéket. Mert ebben a két napban megértettem, hogy Orbán meg Navracsics gyerekjátéknak veszi az egészet. Sajnos mi, akikről többször beszélt Molnár, nem így gondoljuk, és őszintén félünk! Molnárt a söpredék meg fogja majd védeni. De ki fog megvédeni bennünket?
Ekstein Tamás, Tatabánya

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!