Menekülés a csapdából

Azt ugyanis Orbán Viktor kivételével immár mindenki látja, hogy egyrészt az óriási áldozatokkal létrehozott költségvetési egyensúlyt csak ideig óráig lehet fenntartani (ezt Orbán is látja), másrészt a költségvetésnek nincs eszköze a gazdaság növekedésének újraindításához, (ezt viszont nem látja), mert a kereslet pezsdítése – ami nélkül nincs növekedés – az állami kiadások növelésével nem lehetséges, harmadrészt pedig az egyensúly ismételt borulása a jelenleginél is súlyosabb állapotot hozna létre (ezt sem). Ha tehát a fiskális eszköztár nem tudja megoldani a feladatot, nem marad más hátra, mint a monetáris eszközök bevetése, azaz a monetáris politika radikális átalakítása. Úgy tűnik, hogy az ország gazdasági vezetői az eddigi laza –  fegyelmezetlen költségvetés és eszeveszetten szigorú monetáris – politika helyett az ellenkezőre, szigorú költségvetésre és barátságos monetáris politikára váltanak. Nagy kár, hogy erre nem gondoltak az elmúlt öt év egyikében sem, mert mindig is ez lett volna a helyes gazdaságpolitika, de talán még időben vagyunk. Talán.
Immár öt éve ugyanis, hogy az MNB – fity-tyet hányva külkereskedelmi mérleg egyensúlyára – a gazdaságban rejlő inflációs nyomást a magas forint kamatpolitikájával próbálta visszaszorítani, egészen az elmúlt hetekben bekövetkezett változásig. Ha a magas forintkamat a hitelállomány mérséklődéséhez vezetett volna, az MNB már régen sikeresnek nevezhetné tevékenységét. De nem ez történt. Öt év alatt a nemzetgazdaság – nem az állam, hanem a háztartások és a vállalkozások – eladósodása a 2003-as szint ötszörösére emelkedett, mert a magas forintkamat olcsóvá tette a devizahiteleket mindaddig, amíg a forint erős maradt. De az erős forint tönkretette a honi ipart és mezőgazdaságot, és persze súlyos deficitbe sodorta a külkereskedelmi mérleget.
Ráadásul egy olyan árfolyamkockázatot vitt be az egyébként is sérülékeny, az átalakulás gyötrelmeit szenvedő nemzetgazdaságba, amely leginkább a H1N1 vírus pusztító képességéhez hasonlítható. Az MNB kamatpolitikája a devizahitelek rabja lett, ahelyett, hogy a nemzetgazdaság érdekeit, nevezetesen a külkereskedelmi mérleg javítását és a gazdasági tevékenység növelését szolgálta volna. A bankok persze szállították a sületlenebbnél sületlenebb magyarázatokat a helyzet prolongálása érdekében, hiszen nemzetközi összehasonlításban is példátlanul magas jövedelmezőségük éppen ebből, a devizahitelezés elburjánzásából fakadt. Állították, hogy a magas kamatok az ország romló „kockázati besorolásának” a következménye, miközben éppen felelőtlen hitelpolitikájuknak köszönhettük a nemzetgazdaságban rejlő kockázatok elszabadulását.
Amikor aztán a világválság ránk szakadt, a magyar nemzetgazdaság kettős présbe került. Egyrészt, a költségvetési hiányt a nemzetközi pénzpiacok nem voltak se képesek, se hajlandók a továbbiakban finanszírozni. Másrészt, a páratlanul szigorú monetáris politika miatt a hitel ára kifizethetetlen lett, még akkor is, ha egyáltalán volt hitel. A kettős prés a nemzetgazdaság súlyos, közel 7%-os zsugorodásához vezetett, a majdani növekedés esetleges motorjai pedig felmondták a szolgálatot. A helyzet súlyosságát a nemzetközi szervezetek is felismerték. A Valutaalap egyre határozottabban sürgette a devizahitelezés visszafogását, és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank múlt héten közzétett jelentése is magyar hatóságokat a pénzügyi szektor rendbehozatalára biztatta. Jelentésükből kiderül, hogy a devizahitelezés leépítése nélkül a kockázatok csökkentése nem lehetséges, és kockázatcsökkentés hiányában nincs kilábalás.
Mindennek tükrében az MNB három héttel ezelőtt törvényjavaslatot fogalmazott meg a hitelezés tüzetesebb ellenőrzése érdekében, annak ellenére, hogy még alig két héttel korábban a banki magatartási kódexbe vetett bizalmát hangoztatta. Remélhetőleg rájött, hogy a kódex nem ér semmit, hogy a hitelezés törvény által biztosított szabályozása nélkül csak az elmúlt évek káros gyakorlata folytatódik. Talán azt is érzékeli, hogy egészséges, működőképes bankrendszer nélkül nincs kilábalás, hogy bármit mondanak is a bankok, mindaddig, amíg nem hiteleznek, a helyzet nem tekinthető működőképesnek. Kérdés, nagy kérdés, hogy a parlamenti pártok készek lesznek-e felismerni a javaslatok indokoltságát, vagy inkább maradnak azok, akik eddig is voltak: a bankok érdekeinek hűséges kiszolgálói. Talán most, hogy a Valutaalap is követeli a kiigazítást, a Szánalmas Gyülekezet (hivatalos nevén Országgyűlés) is kénytelen lesz intézkedni.
Az MNB hétfői kamatdöntése ennek a stratégiának a része. A forintalapkamat óvatos, de rendszeres csökkentése – köszönet a kedvező nemzetközi pénzügyi körülményeknek – nem veszélyezteti az árfolyamot. Most már nem sok kell ahhoz, hogy a lakosság átválthassa devizahiteleit forinthitelekre veszteség nélkül. Ha pedig egyszer megszabadulunk a devizahitelek koloncától, a forint árfolyama és a megfizethető kamatszint ismét a nemzetgazdaság és a növekedés szolgálatába állhat. Az MNB finoman, de világosan jelezte is, hogy egy gyengébb árfolyam nem lenne indokolatlan. A bankok persze mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy az átváltás minél lassabban történjen, azaz az átváltást nehezíteni fogják a legkülönbözőbb díjakkal. Csak remélni lehet, hogy a kormány és a PSZÁF nem ad helyet az efféle törekvéseknek.
A kiút ugyanis nagyon keskeny. A kedvező nemzetközi hangulat könnyen véget érhet, a most már valószínűnek tekinthető lassú kilábalás helyett a világgazdaság ismét rosszra fordulhat, a nemzetközi pénzpiacok ismét befagyhatnak. Ha nem sikerül a devizahitelek javát forintra váltani az elkövetkező négy-öt hónapban, könnyen bennragadhatunk, ismét az árfolyam védelmére kényszerülhetünk. Ebben az esetben a magyar gazdaság zsugorodása megállás nélkül folytatódna.
A körülmények persze lehetővé tették a félszázalékos csökkentésnél is nagyobb mérséklést, és a jelek szerint a Monetáris Tanács több tagja a fokozottabb csökkentés híve volt. A piac őket igazolta, hiszen a döntés után a forint erősödött. Ellenérv, hogy az erős forintra most még egy néhány hónapig szükség van azért, hogy a lakosság átválthasson forintalapú hitelre veszteség nélkül. De azzal, hogy a 290 Ft-os árfolyamot is elfogadhatónak tartja, az MNB finoman jelezte, hogy a magas kamat és erős forint politikájának a vége felé járunk.
A pártok tehát választhatnak. Magára hagyhatják az MNB-t és továbbra is vállalják a nemzeti közutálatnak örvendő bankok csicskásának szerepét azzal, hogy nem segítik a valutahitel-állomány leépítését. Vagy megragadhatják az utolsó kilábalási lehetőséget, az MNB mögé állnak és elérhetővé teszik a forinthiteleket a nemzetgazdaság és a háztartások számára. Az előbbi bebetonozza a hosszú távú vergődést. Az utóbbi talán meghozza a kiutat. (Persze még akkor is ott marad az irdatlan korrupció megoldatlan problémája, de ez egy másik téma.)

Róna Péter

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!