2011-re tervezi első, kizárólag villanymotorral hajtott sorozatgyártású
típusa piacra dobását a Renault. Ennek előfutára a Kangoo Be Bop Z.E.,
ahol a Z.E. a zero emission, vagyis a nulla károsanyag-kibocsátást
jelöli.
Érdekesség, hogy a mindennapi használatban nem kíván kompromisszumot a tisztán elektromos hajtás, ugyanis sem az utastér, sem a csomagtér mérete, használhatósága nem változott. A hajtás elemei a motortérben kaptak helyet, míg a kompakt akkumulátorok a műszerfal alá kerültek. A be bop Z.E. hajtását hatvan lóerős villanymotor végzi, kizárólag a korszerű lítium-ion akkumulátorokból táplálkozva. Utóbbiak menet közben a fékezési energia visszatápláló rendszer jóvoltából, illetve konnektorról töltődnek. 220 voltos rendszerre csatlakozva hat-nyolc óra „tankolhatók tele”, míg 400 voltos hálózatban akár fél óra alatt 80 százalékos töltöttség érhető el. A Be Bop Z.E. a fejlesztés jelenlegi fázisában körülbelül száz kilométeres hatótávolsággal bír, ám a nagyjából másfél év múlva esedékes bemutatóig várhatóan 160 kilométerre növelik az egyetlen töltéssel megtehető távolságot. Ennek érdekében például 130 kilométer/órára mérsékelték az autó legnagyobb sebességét, bár a 190 newtonméter forgatónyomatékú, hatvan lóerős villanymotorral többre is képes lenne az üresen majd’ 1,6 tonnás be bop. Szintén a gazdaságosság érdekében javítottak a Kangoo légellenállásán, csökkentették a szabad magasságát két centiméterrel, és cserélték LED-ekre a hagyományos izzókat a fényszórókban és a lámpákban. Ám a műszaki fejlesztéseken túl a Renault számos beszállítóval, szervezettel kooperálva, és persze mindenekelőtt a Nissannal együttműködve dolgozik az elektromos autózás mielőbbi megvalósításán. A Nissan az USA-ban, illetve Japánban előreláthatólag már 2010-ben forgalmazni kezdi tisztán elektromos autóját, amit 2012-ben terjeszt világszintűvé.
B.P.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!