2009. szeptember 15-én 10 órakor megnyílt a modell on-line rendelésének
lehetősége, és nem egész 24 órán belül a www.ds3.citroen.com oldalon
felkínált DS3-asokból már 1000 darabra érkezett foglalás.

A siker a hajdani DS bemutatását idézi, amely a bevezetés első órájában 800 példányban kelt el 1955-ben. A DS3 ezzel a cinkos kacsintással köszöntötte az idén 90. születésnapját ünneplő Citroënt. Ez az eredmény bizonyítja a DS3 vonzerejét és megkoronázza a bevezetést megelőző interaktív akciókat, amelyek kreatív ötletelésre és az új modell egyedivé tételére invitálták a netezőket. Egyetlen óra leforgása alatt lefoglalták a 30-féle magas felszereltségű DS3 modell felét a külön erre a célra létre hozott honlapon. Villámgyors győzelem, amelynek döntőjében végül 10 európai ország 1000 internetes polgára foglalhatott le magának egy személyre szabott DS3-ast. Amint bemennek egy Citroën márkakereskedésbe, és megerősítik foglalásukat személyesen is, máris azon kiválasztottak közé tartozhatnak, akik az elsők között vehetik birtokukba DS3-asukat. És ez még csak a kezdet: a DS3 teljes kereskedelmi kínálata idén év végén kerül nyilvánosságra 15 400 eurós induló árral. B.P. 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!