A Honda végre hivatalos fotókat is nyilvánosságra hozott új hibrid
sportkocsijáról, a CR-Z-ről, amelynek orrában egy két liter alatti
hengerűrtartalmú, 140 lóerő körüli teljesítményű benzin-, illetve egy
villanymotor dolgozik majd.
Az új kupé felfogható a nemrég bemutatott, de máris óriási sikert elkönyvelt Insight sportváltozataként is. A Honda évek óta fejleszti a CRX utódának kikiáltott hibrid sportkocsiját, ám eddig mindössze néhány fotó állt rendelkezésünkre, és az is csupán a kétéves koncepcióról. A bemutató közeledtével azonban végre megkezdődött az információk csepegtetése, de ami a legfontosabb, már ismert a forma. Ahogy az várható volt, az autó nagyon közel áll a 2007-es CR-Z Concepthez, a gyártó mérnökei mind-
össze apróságokon finomítottak. Megmaradt a rövid, tömör ékforma, az övvonal meredeken emelkedik, a kocsi oldalán pedig határozott éleket találunk. Az orr a hatalmas hűtőmaszkkal agresszív benyomást kelt, a légbeömlőben pedig három jókora krómcsík hivatott még sportosabbá tenni az összképet. Az ablakok formája, az erősen lejtő tető egyértelműen a CRX-re hajaz, ahogy a meredeken lecsapott far is. A kilincs rejtett, a külső tükrök pedig mai autókhoz képest nagyon keskenyek, de mindenképp jól néznek ki, rá-adásul légellenállásuk is kicsi. A far némiképp többet változott, a koncepción még középen látható kipufogók eltűntek, helyette viszont szép ezüstbetétet találunk a lökhárító alsó részében. A beltér meglehetősen űrhajósra sikeredett, a vezető körül mindenfelé digitális kijelzők vannak, és minden kék fényben úszik.
K.O.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!