Sikkasztás és hivatali viszszaélés vádjával kell bíróság elé állnia
Jacques Chiracnak – a hírt a volt köztársasági elnök sajtóirodája
jelentette be pénteken. A vizsgált ügy olyan állásokkal kapcsolatos,
amelyeket állítólag jobboldali szimpatizánsoknak juttatott a párizsi
városháza, amikor Chirac még fővárosi főpolgármester volt.

 Először fordul elő az 1958 óta tartó V. francia köztársaság történetében, hogy egy volt államfőnek bíróság előtt kell felelnie tetteiért. Chirac, aki 2007 májusban, az elnöki posztról való távozásával az államfői mentességét is elveszette, tagadja, hogy bármilyen bűncselekményt elkövetett volna 1977 és 1995 közötti polgármesteri megbízatása idején.
A 12 évi elnökség után leköszönt Chirac ellen két évvel ezelőtt indított eljárást egy párizsi vizsgálóbíró, aki az 1983 és 1998 közötti időszakra vonatkozóan 35 munkahelyet illetően vizsgálta Chirac felelősségét. A volt államfőnek és további kilenc személynek, köztük Chirac két kabinetfőnökének, végül 21 állásról kell számot adnia a bíróság előtt. Az ügyben az ügyészség arra hivatkozva nem kért vádemelést, hogy az 1992 előtti feltételezett bűncselekmények elévültek, így a vizsgálóbírói eljárás nem állapíthatta volna meg azoknak büntetőjogi jellegét. A semmítőszék viszont még 2007-ben elutasította ezt az érvelést. Az ügyészségnek ugyanakkor jogában áll egy éven belül fellebbezni és visszaküldeni az ügyet a vizsgálóbíró elé.   
Az egykori alkalmazottak közül korábban már többen elismerték, hogy valójában nem dolgoztak a városházán. Chirac aláírása csak egyetlen szerződésen szerepelt: a párizsi kabinet fizetett egy sofőrt egy volt prefektusnak.


MTI

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!