Honduras ideiglenes államfője beleegyezett a belpolitikai válság olyan
formájú megoldásába, amelynek részét képezheti a hatalomból június
végén elűzött elnök, Manuel Zelaya hivatalba való visszahelyezése.

Robert Micheletti újságírók előtt közölte, hogy a legtöbb vitát okozó kérdés, Zelaya hivatalába való visszahelyezésének lehetősége, az alku részét képezi.  Az egyezség felveti annak a lehetőségét is, hogy nemzeti megbékélési kormányt alakítsanak és elnökválasztást tartsanak az eredetileg kitűzött időpontban, november 29-én. A dokumentum szerzői kérik a nemzetközi közösséget, amely elítélte Micheletti kormányát, hogy oldják fel a Honduras ellen az államcsíny óta hozott szankciókat. Elemezők szerint a megállapodás létrejöttében szerepe volt a washingtoni diplomácia határozott közbenjárásnak is. Zelayát négy hónapja űzték el a hatalomból és a közép-amerikai országból. Szeptember végén azonban hazatért, és Brazília tegucigalpai nagykövetségén kapott menedéket.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!