Klaus kapitulál
Látni kellene a fától az erdőt: a cseh elnök megkapta a „mentességet” olyasmi alól, amitől amúgy sem kellett tartania, s cserében feladta vétójogát. Formálisan megnyert egy csatát és elvesztette a háborút. Ha eddig sikerrel állt az Európai Unió – általa annyira ellenzett – továbbfejlődésének útjában, most félre kell onnan állnia. A Lisszaboni Szerződés véglegesítésének magányos gátlója ekként lekerül az európai lapok címoldaláról, ami eddig annyira kielégítette hiúságát, s mostantól legfeljebb közép-európai civakodások periférális figurája marad. Pedig prágai bennfentesek szerint úgy szeretett volna bevonulni a történelembe, mint aki „megmentette Európát” e szerződéstől (a hozzá hasonló euroszkeptikusok szerint: a szuperállammá válástól). Úgy tudni, a májusi londoni hatalomátvételben reménykedő brit toryk kitartásra biztatták a cseh elnököt, hogy attól fogva ők vegyék át az „útonálló” szerepét.
Klausnak azonban be kellett adnia a derekát, legendás makacssága legfeljebb a prágai hadszíntéren hatásos és elegendő, az európai „nagy ligában” kevés. Ezt a valóban nagyligás Párizsból adták legnyíltabban értésére: Sarkozy jelezte, hogy a további halogatásnak következményei lennének Csehország számára. S hát a – sajátosan értelmezett – nemzeti szuverenitás bajnoka mégsem árthatott nemzetének. Vagyis le kellett mondania vétójogáról. Hogy a kompromisszumok uniós bajnokai csepegtettek sebére némi gyógyírt, azt legfeljebb térségünk kompromisszumra képtelenjei tekinthetik Klaus sikerének, mármint rajta kívül, aki persze erényt csinál a szükségből. Holott neki is rá kellett jönnie, hogy az európai szerelvény (ahogyan a minap maga is emlegette) egyszerűen otthagyja őt és országát, ha tovább vonakodik felszállni. A végletekig hiú politikust a legnagyobb veszély fenyegette: semmibe veszik.
Ezt érzékelve, a cseh elnök belekapaszkodott valami elérhetőbe: a charta alóli mentességbe. Az európai vonat megállításáról ábrándozónak meg kell elégednie, hogy „megakadályozta” a charta kiterjesztését a Benes-dekrétumokra, amiről – lévén visszamenőleges – amúgy sem lehetett szó (miként az alkuban sem említik a kollektív bűnösség e riasztó példáját). Ha ez siker, akkor ugyan mi a kudarc? Kivált Klaus korábbi fenekedéseinek tükrében. S ama nyilatkozataira emlékezve, amelyek elárulták, hogy mennyire nem akarja ő a Lisszaboni Szerződést. Csak éppen immár alá kell majd írnia. Prágában eddig olyan viccek járták, amelyek Klaus mindenhatóságát gúnyolták. Ezek többé nem csalnak mosolyt az arcokra.
A.J.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!