Erdélyi Géza nyugalmazott református püspök, Pósfay György evangélikus
teológus és Sonnevend Imréné Laczkovits Emőke néprajzkutató vehette át
az idei Károli Gáspár-díjakat pénteken Budapesten Csepregi Andrástól, a
kulturális tárca egyházi kapcsolatok titkárságának vezetőjétől.


Az 1997-ben alapított díj szakmai kuratóriuma azokat az életműveket kívánja felkutatni, melyek a lutheri és kálvini örökség jegyében fogantak. “A díj olyan tudományos és emberi teljesítményeket helyez reflektorfénybe, amelyek a XVI. századi reformáció teológiai és kulturális tartalmának állandóságait és változásait mutatják fel, segítve bennünket, kortársakat abban, hogy a kezdetekhez a magunk viszonyát is meghatározhassuk” – fogalmazott Cseregi. Az elismeréseket Erdélyi Géza református lelkész, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház nyugalmazott püspöke, művészettörténész, Pósfay György evangélikus lelkész, a Lutheránus Világszövetség genfi központja volt munkatársa, Luther-kutató, valamint Sonnevend Imréné Laczkovits Emőke néprajzkutató, a veszprémi Bakonyi Múzeum volt főmuzeológusa vehette át a Petőfi Irodalmi Múzeumban. A hagyományosan október végén, a reformáció ünnepének közelében átadott Károli Gáspár-díjakat a tárca minden esztendőben azoknak adományozza, akik a biblikus tudományokban kimagasló eredményeket értek el, vagy kiemelkedőt alkottak a magyar líra és próza nyelvi megújítása terén. A 88 éves Pósfay György ma, október 31-én a Deák téri evangélikus templomban az egyháza által tavaly alapított Ordass Lajos-díjat veszi át. A kuratórium annak a feddhetetlen életű lelkésznek adja ezt, aki sokat tett az egykori püspök, Ordass Lajos (1901-1978) szellemiségét követve. Ordass a Wolf családi nevet a német megszállás idején változtatta meg,  részt vett az embermentésben, majd a kommunista egyházüldözéskor,1948-50 között börtönben volt.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!